Az első és utolsó helyért • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

Az első és utolsó helyért

 

Fesztiválunk margójára

 

A könny elsírta magát vacogva a szélben.
Nem ezt várta, így nem zuhant még a mélybe.

Fojtogató füst tapadt idegtépőn a torokra,
tanyát ütött görnyedt lelkek savanyú szagán,
beteg, oly kortytalan lett a víz, nem kínált,
csak kilopta a jó ízt s az érzés bimbóját a szájból,
utat mart, könyörtelen a beszűkült gégecsonkon,
s a tüdőn át, a szívig hatolva lassan sötétedett
lopott múltú, távoli, városi mocsokká.

Vonaglik, sikong, kéjesen ránt fekete öle
ösztön sújtotta, kiürített, elvadult testeket,
hegyekben torlódik a ragacsos métely,
a színfalak mögött ármányos szemek vihognak,
s a színpadon beteljesül a végzet küldetése.

S míg hörög, őrjöng, mint egy massza, a publikum,
kilép a ködből egy tiszta arc, valami isteni őserő,
lelke könnyedén átlép ismeretlen szeméthalmokon,
tiszta ablaka friss szellőt terít a bárgyú arcokon,
s hangja balzsamot simít a nedvedző sebhelyekre.

Az elhasznált test megborzong pillanatra.
Tápászkodik vérzőn a kinyíló jóság előtt,
de a vinnyogó vészmadár belesikolt
a még fülledt koponyába, a tisztuló égről
karma tépi a pirkadat lepkekönnyű szárnyát,
s az öt percnyi föltámadást átgyúrja sárrá.

A könny elsírja magát halkan a szélben.
Nem ezt várta, így nem zuhant még a mélybe.

S odabent lobog a nemzetek feslett zászlaja,
a publikum újra a régi, néma szívű, ordító tömeg,
s magasba emeli magabiztos, pökhendi győztesét,
már nem lát, nem küzd lárva teste végzete ellen,
és lesüllyed a vad, terméketlen jövő felé.

Míg odakünn,
a könnyű szél orgonája
átsusog a fák lombjai között,
ökörszemnyi lét bújik meg
a bokrok illatos ágán,
csillagos eget borít reám
az én Istenem hatalmas karja,
a föld lábam alatt ontja melegét,
áldón járva át didergő testemet,
és, és hallom Uram, neked hála,
még hallom, hogy dobog a szíve,
s én lábammal dobbantok vissza neki,
hallod, ugye, Te is hallod,
hogy itt vagyok, itt, itt állok pőrén,
és még vagyunk így sokan Neked!

Ó, dicsőséges, magasságos,
egyetlen Uram!
Mutasd, vigyázd, kérlek,
e garázda, léha emberi létet,
vagy büntesd méltón,
ha küzdeni már egy sincs
a Nevedért.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS