Az út végén (2.) • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

Az út végén (2.)

Hunyorgó csillagok közt félve járok.
Itt tücskök ciripelnek szüntelen.
Még körbefonnak néha régi álmok,
s olyankor megkérnélek, fogd kezem,
mert néha félek… mert nincs, mit reméljek.
Lehet, hogy mindez így rendeltetett.
Az úton végigmentem és most várok
egy bólintást, egy halk üzenetet…
de feltámad a szél, és mit se súg már,
és záródnak az ajtók ablakok…
Gyermek szeretnék lenni, hogy hihessem,
körülrepdesnek apró angyalok.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS