Fanni levele férjéhez
Nem mehet így tovább:
szétnövöd a lelkem
szenvedésed földjéről
is idáig jut fényed.
Ennyire tán sosem volt
szavaidra szomjam
karjaid közt pihenni
ily hatalmas vágyam,
Helyed helyén az űr
akár sötét átok,
szobám falai közt
üvöltő hiányod.
Férgek közt fogoly te,
bárcsak most belépnél,
a világot általad
magamhoz ölelném.
Mutatvány
Ismeri a lélekben zajlót,
egyensúlyt tartva
szörfözik jéghegyeimen.
Hozzászólások