Édes boldogság
A világ forrongott, a kétségbeesés és a bizonytalanság uralkodott mindenütt. A változások már követhetetlenek voltak, az új rendeletek és intézkedések, eszeveszett gyorsasággal, süvítve repültek el az emberek mellett. Összehangolt támadás folyt az emberiség ellen, akik, hitüket vesztve sodródtak és keresték a globális megoldásokat… de ők ketten tudták, hogy nincs kollektív megváltás, az ösvényt mindenkinek meg kell találni és ki is kell taposni a megszabaduláshoz.
A rendíthetetlen akarat, az eltökéltség, a józanság, valamint az éjsötét fény és az égi hűség készült földöntúli nyugalommal egy szállodai hotelszoba hűvösében a jutalomjátékra.
A nő finom vaníliába és mámorító szantálba burkolta magát, a férfiből pedig a teremtőerő gomolygott. Tíz év, különböző ösvény, fájdalom és megannyi könny, de ma megnyílik a Kapu, a testük lesz a zsoltár, a légzésük a tömjén, az egymás iránti tiszteletük az ima, mert az útjuk végre összeér és együtt hagyják el ezt a zavaros világot és égetik el az utolsó bizonytalan kételyt is. Két láb, két kar, két szem, egy test nem elég. Az ölelés kibogozhatatlan könnyedsége, a simogatás és a szenvedély pislákoló lángja a kulcs a másik világba.
A tantra mágikus energiája az ölük édes íze ébreszti majd fel őket a földi álomból, hogy meglássák a Nirvána valóságát, úgy, ahogy az évezredek óta várja őket.
Keserű bűntudat
A vizsgaidőszak közepén járt, a differenciálegyenletek zsongtak a fejében. Nemcsak a keserű kávé íze tartotta ébren, hanem annak a két dögnek a hangos mocorgása és zizegése is, akik a ketrecben őrült iramban próbáltak áthaladni a lengőhídon. Úgy érezte az idegein taposnak ezek a rágcsálók.
Nagy volt a nyomás, még nagyobb a tét. Be akarta bizonyítani az apjának, hogy nem egy semmirekellő, hogy a matematikai ösztöndíjat joggal kapta meg az elit egyetemen. Azt mondták zseni, persze, mert nem tudták, hogy ötéves korában még nem volt szobatiszta és néha még tizenöt évesen is bevizelt.
Nem bírta tovább, kikecmergett az ágyból, kinyitotta az ablakot, mélyet lélegzett a beáramló hűvös levegőből, kivette a tengerimalacokat az óljukból és egy laza mozdulattal kihajította őket a tizedik emeletről.
Aznap is grapefruitot reggelizett. Szerette a keserű ízt forgatni a szájában, a gyomrában majd rombolást végez ez a méreg, marni fogja a gyomorfalat és többször fel is öklendezi a maró ízt, de szerette. Különc volt. Evett már gyilkos galócát is, keveset, hogy ne ártson magának, de a tudat, hogy megtette kivételes kéjjel töltötte el.
Frusztrált volt, ideges, érezte, hogy a felgyülemlett feszültséget le kellene vezetnie. Úgy… azon a titkos módon, amit csak ő tudott.
Az egymásba fonódó lángnyelvek és az égő, hömpölygő tűzfolyam látványa ismét megnyugtatná. A süllyedéssel elképesztő mélységek tárultak akkor a szeme elé. A pokol tüzében tekergő sárkányok és a szemébe néző ördögi szempár boldoggá tették, úgy érezte az övé a világ, ő Hephaisztosz, a vulkánok és az izzó parazsak istene. Átjárta a gyönyör, amelyet leginkább az ágyékában érzett lüktetni. A mindig alázatos arcán ott sütött az égő ház melege. Kiválasztott volt, a hevesen morajló izzó máglyák földi helytartója, melyet megpecsételt a kilövellő spermával.
A Kreatív ember gondolkodásának eszköztára című könyv mellé beejtette öngyújtóját is. Az a néhány csepp keserű likőr, amelybe belekóstolt még indulás előtt, felidézte benne a fanyar bűntudatot, de tudta, hogy ennek ellenére, ma ismét megszabadulhat a kínjaitól, úgy, ahogy akkor is, azon a titkos módon.
Savanyú féltékenység
Felhúzta a katicabogaras piros gumicsizmáját és nekivágott az Rejtekadóerdőnek. Szeretett barangolni a mocsaras árterületeken, ismerte a lápi tündéreket és a titkos utakat is. Szeretett édes virágszirmokat rágcsálni és nézni egy-egy korhadt fatörzsről az égen elsuhanó felhőket. Kikapcsolta az álmodozás, szüksége is volt rá, hisz komoly gondok nyomták a vállát. A birodalom ügyei megkívánták, hogy ott legyen az esze. A klímakatasztrófa, a vírusok, a migráció és persze az energiaárak okos királynőt igényeltek. Nem is adta magát könnyen. Megtervezett napirend szerint élt, figyelt az egészségére, de hagyott időt a szórakozásra is. A Mesebirodalom férfiak uralta vezetőségében derekasan helytállt. Ő volt az emancipált legújabb kori királynő.
Szóval a mi királynőnk ott feküdt a korhadt fatörzsön, amikor hangos brekegést hallott. Egy nyálkás kecskebéka ugrott elé és azt mondta:
– Csókolj meg angyalom és én daliás, öntudatos herceggé változom! Átveszem tőled a királyságot, aranykorba vezetem az országot, sokkal jobb leszek, mint Te. Lesznek gyerekeink, te lazíthatsz, rendben tarthatod a palotát, keresheted a kedvem, illatosra moshatod a szennyest, amíg én csak a politikával foglalkozom – bugyborékolta a féltékeny, dölyfös béka.
Aznap este a királynő a szobájába kérette a vacsorát. A gyömbéres mangókrémet savanyúnak találta, de a citromfüves borsos békacomb fűszerezését tökéletesnek érezte.
– Talán majd máskor, Édes Hercegem, talán majd máskor… – mosolygott a királynő, miközben kényelmesen falatozott.
Hozzászólások