Wlassics Gyula báró (Forrás: Wikipédia)
Tisztelt Olvasók!
Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasó közönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.
1895: Színházunk megnyitása előtti fontos színi bizottsági ülés
Bánffy Dezső báró (Forrás: Wikipédia)
Folytatom az 1895. év fontos színházi eseményeinek dokumentálását, és elsőként ismét a Pécsi Figyelő (1873-1902) fontos híre alapján teszem ezt.
Pécsi Figyelő 1895. október 1. „ – (A színügyi bizottság ülése.) Ma délután tartotta a színügyi bizottság a színház megnyitása előtt utolsó ülését, melyen a bizottsági elnök beszámolt a budapesti küldetés eredményéről. Eljövetelüket megígérték Dániel (Ernő) kereskedelmi miniszter és Perczel (Dezső) belügyminiszter, utóbbi családjával együtt. Wlassich (Gyula) kultuszminiszter – és pedig családos – szintén megígérte, hogy eljön az esetre, ha az egyházpolitikai vita a képviselőházban csütörtökön véget ér, minthogy pedig ma kapott távirati értesülésünk, ez a vita már ma befejezést nyert, Wlassich (Gyula) is okvetlenül jelen lesz a megnyitáson, sőt nem lehetetlen, hogy Bánffy (Dezső) miniszterelnökhöz is lesz szerencsénk.
A nemzeti színházat a megnyitásnál Festetich (Tolnai) Andor gróf igazgató és Náday (Ferenc) rendező fogják képviselni. A bizottság ezután végleg megállapította a meghívók kérdését. A 40 páholy- és 350 földszinti zártszék- és erkélyszékre a meghívandók jegyzéke összeállíttatott, a másodemeleti zártszékek jó része szintén akadt gazdára, itt azonban még áll a bizottság rendelkezésére nehány (sic!) jegy. A meghívók szétküldése holnap veszi kezdetét.
A meghívó egyúttal tartalmazza a megnyitó előadás műsorát, mely a következő: 1. Megnyitó zene. Ez alkalomra írta Serly Lajos, előadja a katonazenekar. – 2. Ébredés. Drámai prológus 1 felvonásban, Váradi Antaltól. Előadja a színtársulat. – 3. Fohász. Férfikar, tenor és bariton szólóval, zenekar-kísérettel. Előadja a ’Pécsi Dalárda.’ – 4. A harag. Dramolett (Mikrodráma) 1 felvonásban, Dálnoki Lajostól. – 5. A szultán, Verő György eredeti operettjének 1-ső (sic!) felvonása. – Előadja a színtársulat.”
Festetics Andor gróf (Forrás: Wikipédia)
Először szóljunk a cikkben „érintőlegesen” említett akkori nagy jelentőségű országos egyházpolitikai vitáról. Az 1894-1895-ben lefolytatott vita során, az 1894-ben és 1895-ben megszületett törvények nyomán bevezették az addigi egyházi mellett a ma is érvényben lévő állami anyakönyvezést, egyben kötelezővé tették a polgári házasságkötést, és szabályozták azt a kérdést, hogy az eltérő vallású szülők gyermeke(i) melyik felekezethez tartozzanak. Emellett az állampolgároknak megteremtették azt a jogát, hogy akár egyik vallási felekezethez se tartozzanak, és az izraelita vallás a keresztényekével egyenjogú (bevett) vallás lett. Lehetőség nyílott továbbá újabb egyházak alapítására is.
Serly Lajos (Forrás: Wikipédia)
Visszatérvén az idézett írás tartalmára, ez a híradás azért volt fontos – nemcsak az akkori, hanem a mai színházbarát közönségnek is –, mert azokat a fontos előkészületi adatokat közölte, amelyek meghatározták e korszakalkotó pécsi színháztörténeti esemény utolsó előkészületeit. (Ennek előzményét a sorsdöntő pesti „szolgálati útról” az előző részben már közzé tettem.) Az akkori kormányzati notabilitásokról már írtam az előző részekben, ezért most inkább a korabeli színházi élet itt közölt jeleseiről szólok. „Egy Festetics a magyar színházi életben” címet is adhatnám annak, hogy ekkor az ország első (nemzeti) színháza élén gróf Festetics (Festetich) Andor színházigazgató, színész (!), író, műfordító (1857-1929) állott, aki egy időben színészként Tolnai Andor néven szerepelt. Újhelyi Náday (Nauratyill, Navratyil) Ferenc (1840-1909) színészként, rendezőként, színi akadémiai tanárként, a Ferenc József Rend lovagjaként volt ismert. Ők „jelentkeztek be” tehát a megnyitóra.
Verő György sírja (Forrás: Wikipédia)
Serly Lajos (1855-1939) magyar származású amerikai zeneszerző, karmester száma után a kor országos hírű, pécsi poétája, Váradi (Weber) Antal (1854-1923) bölcseleti doktor, drámaíró, a Kisfaludy Társaság tagja, a Petőfi Társaság főtitkára, udvari tanácsos, színiakadémiai igazgató adta elő nagy ívű költeményét. (Amit előző részeimben már közöltem.) Az országos (sőt bátran kijelenthetjük, akkor nemzetközi) hírű Pécsi Dalárda éneke után a kor neves dramolet (így írandó, és nem úgy, ahogy az újságban szerepelt) írója, Dálnoki (Nagy) Lajos (1862-1937) színműíró, költő, műfordító egyik alkotása szerepelt a tervben. Végül pedig Verő György (Hauer Hugó, 1857-1941) zeneszerző, színműíró, színháztörténeti író akkor népszerű operettjének első részét (!) tervezték színpadunkon megszólaltatni.
1895: Zombori érdekes színházi hír, avagy „szakáll vagy nem szakáll”
Hidvéghy Ernő 1929 (Forrás: Wikipédia)
Rátérvén a szabadelvű Pécsi Napló (1892-1944) 1895. december 5.-én megjelent, „Színészek, akik nem szeretik a szakált (sic!)” című érdekes írására, nem állom meg, hogy ne osszam meg azt a közvéleménnyel. Higgyék el, megéri elolvasni.
„A Zomborban működő színtársulat egyes tagjának szerepléséről, játékáról ír bírálatot egyik ottani laptársunk, és erősen kikél Hidvéghy (Ernő) fiatal színész ellen, aki minden szerepét kényelmesen, bajusz és szakál nélkül játszik meg (sic!), pedig egyes tragikus jeleneteknél arczizmainak (sic!) vonaglása a mosolyhoz, a kaczajhoz (sic!) hasonlít. Ezt kell legyőznie – mondja e kritikus – szakál segítségével, amit sem mint Derblay Fülöp, sem mint Loris Ipanoff nem tett föl, pedig mindkét szerepben conventionalis (sic! hagyományos, az addigi gyakorlatnak megfelelő).
Zombori Színház ma (Forrás: Wikipédia)
Nem mondjuk, hogy nem szabad a megszokott külsőségektől eltérni az alakító művésznek, sőt ha ismert darabban lép föl, még jó, ha igyekszik eltérőnek lenni az eddigiektől. De Hidvéghynek ép (sic!) arczizmai fegyelmezésig (sic! fegyelmezéséig) még akkor is szakállal (sic!) kellene adni szerepeit, ha azokat soha (Adolf von) Sonnenthal vagy Nagy Imre nem adták volna szakállal. Egyáltalában kár színészeinknek oly kényelmeseknek lenni, és folyton bajusz és szakáll (sic!) nélkül játszani. Még eddig alig volt egyikén is bajusz, és már csak azt várjuk, hogy mikor adják Bánk Bánt (sic!), ha valjon (sic!) ott is angolnak öltözik-e majd Petur-bán?”
Adolf von Sonnenthal (Forrás: Wikipédia)
Hidvéghy (Hidvégi, Tabak) Ernő (1871-1950) színész, színigazgató, rendező, filmszínész fiatal kori szokását az akkor szokásos „színházi rend” nagyon kifogásolta, mivel akkor a maszk használata általános volt. (Úgy látszik, ő a mai kor egyik „előfutára” lehetett, mert ma éppen az ellenkezője dívik színházi körökben.) Zomborban egyébként is már akkor is éltek déli szláv népek, ahol a bajusz és a szakáll viselete általános volt. Nem csoda, hogy erről az oldalról is megszólták őt. Persze őt is „utolérte a szakáll-korszak,” amikor egy 1914-ben készült, „Bánk bán” című némafilmben Miksa bánt alakította! (Igen, a film szereposztásában ezt írták akkor, valójában azonban Myska bánról, a dráma-beli királyfiak nevelőjéről van szó!)
De szóljunk végül a cikkben szereplő másik két személyről is. Adolf von Sonnenthal (1834-1909) magyar származású híres osztrák színész, míg Nagy Imre (1837-1916) a kor neves vidéki epizodistája volt.
Hozzászólások