A másik út

 

A sportcsarnok zsúfolásig megtelt, nemzeti- és klubszínekbe öltözött szurkolók nagy zászlókat lobogtattak, dobok, trombiták szóltak. Óriási érdeklődés és várakozás előzte meg a találkozót. Az ellenfélnek győznie kellett a továbbjutáshoz, a döntetlen a hazaiaknak kedvezett. A vendégszurkolók kis csoportját nem fogadta ellenséges hangulat, sportszerű mérkőzésre, de nagy küzdelemre lehetett számítani. A női kézilabda, a férfiakéhoz hasonlóan egyre gyorsabb játékot, kemény belemenéseket és védekezést követelt, aki ezt nem tudta, nem számíthatott komoly sikerre. Mind a két csapat győzni akart, a kézilabdában nagyon kockázatos döntetlenre játszani, csak ritkán sikerül. Két-három gól is eshet egy perc alatt, ami döntő fordulatot hozhat.

A játékosok hagyományos bevonulása, bemutatása, a kétkezes pacsizások pattanásig feszítették a lányok idegeit, alig várták a kezdésre jelt adó sípszót. Barbara, a junior válogatott erőssége, tavaly került a csapathoz, két évre szóló szerződést kötöttek vele. A hazai és külföldi szakemberek óriási tehetségnek tartották. Azt jósolták, ha szorgalma és fejlődése töretlen marad, akkor két-három év múlva Európa bal átlövőinek legjobbjai közé emelkedhet. Arnold, a csapat energikus, olykor türelmetlen és indulatos edzője, hasonlóan vélekedett, sokat várt, sokat követelt tőle. Néhányan sejteni vélték, hogy talán több is volt, vagy van közöttük az edző-tanítvány kapcsolatnál, de erről az öltözői sugdolózásokon kívül sehol nem beszéltek, még a bulvár sajtó sem kapta fel a hírt.

Arnold mester kiváló ismerője volt a kézilabdának, több csapatot vezetett már sikerre. Tudását, edzésmódszereit, jó taktikai érzékét senki nem vitatta, mégsem volt igazán népszerű a lányok között. Ha elragadta az indulat, akkor edzéseken és a meccs közbeni időkéréseknél barátságtalanul, durván beszélt a csapattal, olykor gorombán a hibázó játékossal. Később, amikor átgondolta szavait, maga is érzékelte, hogy másként kellett volna, de tekintélyét féltette attól, ha utólag elnézést kér, magyarázkodik. Barbara tényleg szorgalmas, fegyelmezett játékos volt, nem kímélte magát, mindent megtett a győzelemért. Ahogy másoknak, úgy neki is voltak egészen szenzációs alakításai, és gyengébb napjai is. Csinos, érzékeny lány volt, akinél türelemmel és dicsérő szavakkal sokkal többet lehetett, lehetett volna elérni, mint a szigorral. Sajnos a mesternek ehhez kevésbé volt érzéke. Barbara többször tartotta vissza könnyeit, de érezte erre már nem lesz képes sokáig.

A mérkőzés jól indult. A hazai csapat kapta az első gólt, de az azt követő három percben négyszer is betaláltak az ellenfél kapujába, és hibátlanul védekeztek. Azután a huszonkettedik percig felváltva estek a gólok, azonban akkor a vendégek percei következtek. Egyenlítettek, majd átvették a vezetést. Arnold mester kikérte első idejét és haragosan határozta meg a további játék főbb elemeit, taktikáját. Az időkérés után sem alakultak jobban a dolgok. A támadásból Barbara hatalmas kapufát lőtt, az ellenakció viszont gólt hozott. Az újabb támadást az ellenfél szabálytalanul állította meg, a büntető hétméterest Barbara a kapusba lőtte, majd idegességében vagy nagy akarásában a védekezésben is súlyos hibát vétett, amit az ellenfél újabb góllal büntetett. Arnold felháborodottan kérte ki második idejét, és a televízióban, valamint a csarnok távolabbi pontján is jól hallhatóan durva megjegyzéseket tett a lányra. Ez már sok volt Barbinak. Talán át sem gondolta azokban a másodpercekben, hogy mit tesz, amikor falfehér arccal edzőjére emelte tekintetét:

– Nekem ebből elegem volt! Befejeztem! – szólt az idegességtől remegő hangon, és mindenki nagy megdöbbenésére elindult az öltöző felé. Ilyen még nem fordult elő a hazai kézilabdázás történetében.

– Azonnal gyere vissza! – kiáltott utána Arnold, pedig maga sem bízott ebben. Látta a lány arcát, határozottságát, és tudta, nagyot hibázott.

Az időkérésből néhány másodperc maradt, ami semmire sem volt elegendő. A csapat teljesen összezavarodott, idegesen kapkodva folytatták a játékot. Az ellenfél nem kegyelmezett, az első félidőt négygólos előnnyel zárta. A szünetben hiába keresték Barbarát. Sem az öltözőben, sem a mosdóban, sem a folyosón nem találták. Szerelése szépen összehajtva a padon volt, de a lány eltűnt, elment. Arnold, a többiek nagy meglepetésére nem dühöngött, nem szitkozódott. Csendesen, ijesztően halkan beszélt.  A csapat megdöbbenve hallgatta, ahogy bocsánatot kér tőlük, elismeri hibáját, és szinte könyörög, hogy próbálják túltenni magukat ezen az atrocitáson, mindent adjanak bele, képesek lesznek meglepni a már elbizakodott ellenfelet. A második félidő óriási csatát hozott. A vendégek időntúli hétmétereshez jutottak, amit azonban Andrea kivédett, és ezzel döntetlenre mentette a találkozót.

A hangulatos kertváros csendes utcájában lassan haladt az ezüstszínű Renault. A kereszteződés után indexelt, a járda mellé kanyarodott, és megállt. A volán mögött ülő Arnold mester meglepetten látta, hogy Barbaráék kerítése előtt diplomata rendszámú autó áll. Nagy a valószínűsége annak – gondolta –, hogy aki azzal érkezett, az a házban van. Abban reménykedett korábban, hogy a lányt egyedül találja otthon, és nyugodt körülmények között megbeszélhetik a történteket. Engesztelésül nagy virágcsokrot hozott magával, amit négyszemközt szeretett volna átadni. Most azonban úgy tűnt ez nem lesz lehetséges, mert valószínű, hogy a mérnök apa otthon van, és újabb külföldi megrendelésről tárgyalhat valakivel. A mester már éppen indulni akart, amikor kinyílt a ház ajtaja. Barbi egy elegáns urat kísért a kertkapuig, aki búcsúzáskor kezet csókolt neki, majd beült autójába és elment. Nem várt fordulat volt, ami egyszerre bosszantotta és kíváncsivá tette Arnoldot. Úgy döntött várakozik tíz-tizenöt percet, majd becsönget, mintha akkor érkezett volna. Nem tartotta valószínűnek, hogy a távozó férfi az apával tárgyalt, mégis a lánya kíséri ki. Na de akkor mit akart?

Barbara meglepődött Arnold váratlan látogatásán. Beengedte, hellyel kínálta a nappaliban. Hideg udvariassággal köszönte meg a virágcsokrot, majd kávét főzött vendégének. Letette a gőzölgő csészét a dohányzóasztalra. Szótlanul, szomorúan nézte a mestert. Várta, hogy mondjon valamit.

– Szeretnék bocsánatot kérni tőled, és ígérem, hogy a fegyelmi tárgyaláson magamra vállalom a felelősséget. Nagyon sajnálom, ami történt.

– Milyen fegyelmi tárgyaláson?

– Még nem tudod? A vezetőség úgy döntött, súlyos fegyelmezetlenséget követtél el, cserbenhagytad a csapatot. Tárgyalást fognak tartani. Mind a kettőnket behívnak, és talán még néhány lányt tanúnak, esetleg a kapusedzőt, a dokit, vagy tudom is én kit. Bizonyára engem is elmarasztalnának, de megelőzöm őket. Lemondok. Remélem sikerül megegyeznünk.

– Én is ebben bízom!

– A lemondásomban?

– Nem, dehogy! Szerintem ne tedd! Kiváló szakember vagy, bár én soha többet nem akarok veled dolgozni! Én is a megegyezésben bízom!

– Nem értelek! Milyen megegyezésben?

– El akarok menni a csapattól, el akarok menni tőled!

–  Mit mondasz? Ezt nem teheted! Nem mehetsz el, nem hagyhatsz itt engem! Két hónappal ezelőtt arról beszéltünk, hogy nem szakítunk, csak szünetet tartunk, átgondoljuk a kapcsolatunkat! Én már átgondoltam: legyél a feleségem! Ne törődj a korkülönbséggel! Szeretlek!

– Én is átgondoltam mindent! Én is szerettelek, talán még most is szeretlek, de már nem bízom abban, hogy megváltozol. Türelmetlen, indulatos vagy velem, és sajnos nem csak edzőként.

– Soha többet nem fog előfordulni! Megígérem neked!

– Már megígérted, és nem tartottad be! Megalázó helyzetbe hoztál mások előtt. Ha igazán szeretnél, nem tennél ilyet! Kérlek, ne nehezítsd a döntésemet, inkább segíts! Engedj el, mind a kettőnknek jobb lesz így!

– Ezek szerint már semmit nem jelent neked…

– Kérlek, ne folytasd! – vágott Arnold szavába Barbara. – Nagyon is sokat jelentenek az emlékek! Az első, és mindeddig az egyetlen férfi vagy, akinek odaadtam magam. Nem bántam meg, és sosem fogom elfelejteni, de megtört a varázsa! Tönkretetted! Egyszerre kell megőriznem és menekülnöm az emlékek elől. El kell mennem!

– Ugyan már hova? – vált indulatossá, szinte fenyegetővé a mester – Messzire ér a kezem, tudhatod!

– Nem ér elég messzire! Különös vendégem volt, nem sokkal előtted. Egy tanácsos, egy diplomata. Egyelőre nem mondhatom meg honnan. Főnöke, a nagykövet úr, rajong a kézilabdáért. Mint megtudtam régóta figyel engem, és figyelmébe ajánlott hazája sportvezetőinek. A tanácsos úr most a sportért is felelős miniszterük megbízásából keresett. Nagyhírű csapatukhoz hívnak, de a nemzeti válogatottjukba is. Ha kimentem és beilleszkedtem a csapatba, néhány hónap elteltével névházasságot köthetnék, és gyorsított eljárással állampolgárságot kapnék. Egy éven belül játszhatnék náluk, ha itthon nem gördítenek akadályt elé. De ha mégis, akkor várnak rám.

– Ez hihetetlen! Nem szoktak ilyen váratlan ajánlatot tenni. Ne hidd el, átvernek! – próbálta győzködni a mester, mert tényleg kétségbeesett, hogy elveszti a lányt!

– Azt mondta az úr, a junior világbajnokság óta figyelnek engem, és előbb-utóbb mindenképpen megkerestek volna. A televízióban látták hogyan beszéltél velem, és azt is, ahogyan én reagáltam. Imponált nekik. Csak rajtam múlik!

– Ezek szerint már döntöttél?

– Nem, ilyen hamar azért nem megy. Beszélnem kell a szüleimmel, apám ügyvéd barátaival, és még egyszer veled is. Kérlek, őrizd meg a titkot. Egyelőre senki sem tudhatja. Néhány nap türelmet kértem, gondolkodnom kell.

– Megőrzöm a titkot, bízhatsz bennem. Ne hamarkodd el a döntést! Minden rendbe jöhet közöttünk.

A fegyelmi tárgyalásig Barbara és Arnold nem beszélt egymással. A lány kimerültségére hivatkozva nem járt edzésekre. Mindenki úgy gondolta, abban a három napban az a legjobb megoldás. A klubház folyosóján találkoztak. Barbit ügyvéd kísérte, a fegyelmi eljárás szabályai erre lehetőséget adtak. Feszültek, idegesek voltak, de látszólag barátságosan köszöntötték egymást, majd a mester aggódva tette fel kérdését.

– Abban a bizonyos ügyben történt valami?

– Igen, már készen vannak a távozásomhoz szükséges dokumentumok.

– Készen vannak? – döbbent meg Arnold, és amíg nem hívták be őket, többet nem szólt egy szót sem, szinte magába roskadt.

A tárgyalás nem várt fordulatokat hozott. A fegyelmi bizottságot is meglepte a mesterből kitörő elkeseredés és agresszivitás. Szó sem volt lemondásról. Hosszú és sikeres pályafutását méltatta, eredményeit sorolta és példa nélküli esetnek, felháborító magatartásnak ítélte, amit Barbara tett. Cserbenhagyásról, árulásról, szemtelenségről beszélt, a legsúlyosabb ítéletet kérte. Elismerte, hogy indulatos volt, amit az óriási hibákkal magyarázott. Hangsúlyozta, hogy őt mindenki ismeri, tudják, hogy ezeket a pillanatokat nem kell komolyan venni, mert szereti a játékosait, és csak az ő érdekükben mérgelődik velük időnként. Barbara döbbenten és falfehér arccal hallgatta Arnoldot. Erre nem számított. Óriási önuralomra és lelkierőre volt szüksége, hogy elmondja, mennyire megalázónak tartja a mester módszereit, és nem csak ő, de a többiek is. Kijelentette, hogy nem szeretne a csapatnál maradni, nem akar Arnold mesterrel együtt dolgozni, és szeretné, ha közös megegyezéssel felbontanák a szerződését. Bocsánatot kért társaitól, az egyesület vezetésétől, és kérte: értsék meg akkori lelkiállapotát. Ügyvédje bejátszotta a hangfelvételt, amely az időkérés alatt készült. Kétség nem férhetett ahhoz, hogy a stílus és a szavak megalázóak, az ügyvéd álláspontja szerint nincs helye elmarasztalásnak, az egyetlen lehetséges megoldás a nyilvános bocsánatkérés. Tanúként hallgatták meg a csapatkapitányt, és a másodedzőt. Regina nem tartotta jónak Barbara döntését, azonban kijelentette: megérti játékostársa zaklatott lelkiállapotát, mert a mester érdemtelenül, és nagyon durván viselkedett vele, ráadásul nem is először. Persze – tette hozzá Regina – ezt másokkal is megteszi, van, aki könnyebben viseli, van, aki nehezebben. Richard, a másodedző Arnold mellé állt, felesleges hisztinek minősítette Barbara viselkedését. Nem volt meggyőző, felmerült a gyanú, hogy elsősorban állását, munkáját félti, kevésbé érdekli a konfliktus igazságos rendezése.

A fegyelmi bizottság az előzetes jelzésekre alapozva kölcsönös bocsánatkérésre számított és mindkét érintett enyhébb elmarasztalását tervezte. Vanda, a bizottság vezetője, száztizenkétszeres válogatott volt, sok mindent megélt, látott, hallott. Több edzővel dolgozott, sok-sok lánnyal játszott együtt különböző csapatokban. Szíve és a női szolidaritás Barbara mellé állította, azonban súlyos érvek szóltak amellett, hogy a klub nem veszítheti el Arnoldot, szükségük van rá. Vanda, az adott pillanat legbölcsebb döntését hozta, amikor elnapolta az ítéletet, mert biztos volt abban, hogy ezt a helyzetet át kell beszélnie az egyesület elnökével.

A fegyelmi tárgyalás helyszínét hamar elhagyták a résztvevők. Mintha mindenki szabadulni akart volna a történtektől, pedig arra már semmi esélyük sem volt. Beivódott agyukba, szívükbe, lelkükbe. Barbara és ügyvédje a liftnél érték utol Arnoldot. A lány oda sem akart menni, de az ügyvéd nem tudta megállni, hogy kérdőre ne vonja.

– Megmondaná mester, hogy mi volt ez? Azt ígérte, magára vállalja a felelősséget, és kedvező döntést fog kérni védencemnek!

– Igen, csak sajnos a védence – nyomta meg a szót indulatosan – ismét elárult engem!

– Miről beszélsz Arnold? – mondta, szinte sóhajtotta a lány, mert az érthetetlen vádaskodást hallva közelebb lépett.

– Arról volt szó, hogy még gondolkodsz néhány napot, beszélsz ezzel-azzal, és még velem is! Most pedig a tárgyalás előtt közölted, hogy döntöttél, aláírtál, készen vannak a dokumentumok. Elárultál! – emelte fel hangját Arnold egyre idegesebben.

– Nem írtam alá semmit! Azt mondtam neked: elkészültek a dokumentumok, amelyek a távozásomhoz kellenek. Készen vannak, mert azok, akik hívnak, elkészítették és megküldték. Azonban én még nem írtam alá semmit. Még gondolkodtam, még beszélni akartam veled. De már nem! A mai nap után nincs min gondolkodnom. Megmutattad, hogy milyen életem lenne melletted! Nem kérek belőle, más utat választok! Akkor is elfogadom a külföldi ajánlatot, ha esetleg akadályokat gördítetek elém. Új egyesületem várni fog rám, mert bíznak bennem!

A klub elnöksége még aznap eldöntötte, hogy gyorsan le kell zárni ezt a kellemetlen esetet úgy, hogy Arnoldot ne érje nagy presztízsveszteség, ne törjék derékba Barbara karrierjét, de mindenki számára legyen egyértelmű, hogy hibáztak, ami nem maradhat következmények nélkül. Ugyanakkor ez az elmérgesedett helyzet sem tartható, valamelyiküknek mennie kell, és ha a fiatal játékos ezt kifejezetten kérte, akkor azt méltányolni fogják. Az edző figyelmeztetést és átmeneti fizetéscsökkentést kapott, Barbarát két hónapra eltiltották a játéktól azzal, hogy azt követően hozzájárulnak a szerződés közös megegyezéssel történő felbontásához. A döntést mindenki tudomásul vette, a bocsánatkérés azonban elmaradt.

 

Legyen Ön az első hozzászóló!

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.