Gyertyára, fohászra libbenő levél,
gyönyörűn és sárgán elmúlást mesél,
fájnak és sírnak, tenyerembe hullnak,
félig még élnek, s szépre alkonyulnak
a tavaszi feltámadásban.
És Ti, minden elmentek emlékei,
hozzatok most nyugalmat, testvéreim,
nyújtsatok békét a zaklatott szívnek,
hogy a rossz sorsba nem halhat mégsem
haszontalan majd a múltja.
Halottaim, közel és távol vagytok,
s én könnyeket az élőkért hullajtok,
zord a világ, s ki őrzi majd meg őket,
ki zokog, drága hantjaikra dőlve,
ha elvész mellőlük az emlékezet?
- október, Magvető hava
Hozzászólások