A Rózsavölgyi Szalon legújabb előadása
Részt vettünk a két művész: Bálint András és Jordán Tamás születésnapi ünnepségén. A Rózsavölgyi Szalonban ünnepelték.
Mi lenne, ha nem lenne kultúra? Ha nem lenne színház, színészek, történetek, versek, énekek – mi fűszerezné, ízesítené napjainkat? Lehetne csak a sporttal, játékokkal, versengésekkel? Ennél több az ember.
Hogy jó-e a nagy öregeket hallgatni? Játszva ismered meg a kultúrát, a történelmet, az élet savát-borsát. A legszórakoztatóbb módon tanulhatsz, észre sem veszed, beissza tudatod, lényed, szép, könnyed, tartalmas, nem szájba rágott ismeret arról, milyen az élet.
Két nagyágyú, Bálint András és Jordán Tamás – akiket a határ másik oldaláról későn ismerhettem meg – ünnepelték közösen születésnapjukat a Rózsavölgyi Szalonban.
Bálint Andrást egy filmben láttam először, Déry Tibor: 141 perc a befejezetlen mondatból c. film férfi főszerepében. Emlékezetes volt, elsősorban azért, mert nagyobb kíváncsisággal néztem. Lohinszky Lóránd ajánlotta, kölcsön is adta nekem a könyvet elolvasásra – másképp nem is hallottam volna róla –, akinek adtam a szavára, érdekelt irodalmi ízlése. Másodsorban a regényért, ami nagyon megfogott. Akkor vált számomra Bálint András alakításában a agyar értelmiségi rokonszenves, kicsit gyenge és élhetetlen, de messzemenően szerethető figurává.
„Déry Tibor nagyszabású regénye a harmincas évek társadalmi körképét nyújtja három család párhuzamos történetének tükrében. A Parcen-Nagyok, illetve a Vietoriszok révén bemutatott úri, nagypolgári körök világa a bécsi munkásfelkelés során kerül konfliktusba a szegény tömegekkel. A munkásosztály helyzetét, erkölcsiségét az író az egyértelműen „haladóként” beállított, egyszerű Rózsa család életén keresztül ábrázolja. A regény kulcsfigurája, Parcen-Nagy Lőrinc joghallgató, aki nyilvánvalóan az író alteregója. Megkísérli, hogy vállalva a saját osztályával való konfliktust, segítse a munkások mozgalmát, de őszinte eltökéltség híján kísérletei sorra elbuknak. Az 1974-ben megfilmesített regény kiváló stílusérzékkel ötvözi a hagyományos nagyrealista regény és a század elején megjelenő modern prózaepika látásmódját.” (Idézet a könyvajánlóból – Ciceró kiadó – 2006)
Bálint András a pécsi Nemzeti Színház után a Radnóti Színház tagja, igazgatója lesz. 2017. október 3-án tartotta székfoglaló előadását a Széchenyi Irodalmi és Művészeti akadémián. Jászai djas, Kossuth díjas, Prima Primissima díjas, Budapest díszpolgára.
Színházi-, film- és tévéfilmszerepei, rendezései, önálló estjei, CD-k és hangoskönyvei több oszlopban sorakoznak életművében.
Jordán Tamás pedig a hírével, színházcsináló lelkesedésével szerettette meg magát velem, ahogy fel tudta Szombathelyen lelkesíteni a fiatalokat, hogy közösen mondjanak el egy Pilinszky verset. Hatalmas ereje volt, a szabadban, meghatározó nagy költeményeket közös, egyszerre többtíz, száz embertől hallani úgy, ahogy Jordán Tamás értelmezte, szívvel-lélekkel. Libabőr, szívdobogás, megindultság, összeszoruló szív, torok – nehéz megszólalni utána. Majd láthattam színpadon is játszani, épp a Rózsavölgyi Szalonban, készítettem rövid interjút is vele, olvastam a könyvét. Vagánynak hívtuk az ilyen embereket. Magyarországi rokon, a szimpatikus fajtából, aki nem jajgat, nem panaszkodik, meglátja a lehetőségeket és alapítanak Lázár Katival egy színitanodát a Merlin-színháznak, amit ugyancsak őhozott létre Márton Andrással Budapesten. Színházat hoz létre Szombathelyen, miután igazgatta öt évig a Nemzeti Színházat. Ő a modern forradalmár, aki a tetteivel alkot, ha kell, egy új helyet a színjátéknak.
Jászai Mari-díjas, Magyarország érdemes Művésze, Kossuth-díjas, A Nemzet Színésze.
Életművét a színházcsináláson túl számos film- és tévéfilmszerep, rendezések, nagyszínházi szerepek, saját dráma, rádiójáték fémjelzik.
Most összebeszéltek és közösen léptek a közönség elé. Nyolcvanévesek, Jordán Tamás épp ma, Bálint András áprilisban. Írtak egy rövid, másfélórás szöveget ebből az alkalomból, emlékezve az elmúlt időkre, benne Molnár Ferencre, aki most lenne 145 éves, az idén 150 éves Budapestre, ami csak nekem tűnik kevésnek, olyan patinás, mintha már ezeréves lenne. Buda és Pest két külön mentalitás, büszkeség, életvitel. És Molnár Ferenc, a világpolgár, aki megismerteti a nagyvilággal a budapesti kultúrát, a város miliőjét, hangulatát, az érzést, ahogyan itt lehet, lehetett – és kell, kellett élni már a múltszázad előttről, ami miatt szeretik és ismerik az egész világon a Budapesti Operettet, színházakat, a flasztert, hintókkal, a konflist, a kispolgár leleményességét, a megélhetés fondorlatait, a sétapálcás kalapos urakat, úrikisasszonyokat, színészeket, színésznőket, dívákat, akik feleségek, majd szeretők, az írókat, költőket, a színigazgatókat, a tréfamestereket, a világ legműveltebb koponyáit, a tehetséges fenegyerekeket és az extravagáns hóhányókat, himpelléreket, az egész letűnt és irigyelt burzsoá világot – akik meséltek, írtak, énekeltek, játszottak a magyar-zsidó, zsidó-magyar létről, bemutatták a szellemes pesti humort, megidézve arisztokratikus báját, nyegleségével és éleslátásával együtt, a felejthetetlen és imádható művészvilágot.
Molnár Ferenc karcolatokat, saját történeteiket adták elő, mesélve közös emlékeikről, ami gyerekkoruktól indult. Velük örültünk, nekik köszöntük az estet, őket köszöntöttük hálásan a történetekért arról, hogyan dolgoztak külön, ugyanazért, csak másképpen. Arról meséltek, amit nem vehet el tőlünk a politika, se az ilyen, se az olyan. Ha az ember meg akarja ismerni saját kultúráját, a művészeit, színészeit kell meghallgatnia – és végzetesen megszereti.
Isten éltesse mindkettőjüket. Boldog születésnapot Jordán Tamás és Bálint András,
és – Budapest!
(Fotók: Molnár Miklós)
Hozzászólások