Minden nép történetében vannak olyan események, amelyekről szándékosan, vagy a véletlenek szerencsétlen egybeesése miatt nem maradtak fent minden kétséget kizáró írásos emlékek. A valóság pontos megismerése így egyre nehezebbé, sokszor lehetetlenné válik. A történészek kutatásaikra hivatkozva dolgoznak ki – olykor egymásnak ellentmondó – elméleteket, feltételezéseket, amelyek tág teret nyitnak az írói fantáziának. Az alábbi történetben szereplő Márton létezéséről nincsenek hiteles adatok, de a többiek valóságos személyek, akik így, vagy úgy érintettek voltak az eseményekben.
A nyár nehezen búcsúzott a hegyektől. A napsugár reggel még csillogott a harmatcseppeken, de délre már megszárította az alacsonyabb füvű tisztásokat. A falevelek zöld színe halványodott, itt-ott színesedett. Kétségbeesetten kapaszkodtak ágaikba, mert esténként már érezték az avar hívogató sóhaját. A fenyők magabiztosan várták a hűvösödő hajnalokat és éjszakákat, nekik nem sokat árthatott az ősz. Néma csend ölelte körbe a Pilist, amit közeledő paták dobbanása tört meg. A csapat lassan haladt, a tizenegy katona nyugodtan ült lovaikon, semmi veszélytől sem kellett tartani. Tőlük jóval előbbre, de látótávolságra, két díszesen öltözött úr lovagolt. Halkan beszélgettek, szavukat más nem érthette, és erre jó okuk volt. Az idősebb hátrafordult a nyeregben, kezéből tölcsért formált, és hangosan kiáltva utasította a kísérőket, hogy álljanak meg, várjanak rájuk, amíg visszajönnek. A két úr hamarosan eltűnt a kanyarban, és kiértek egy tisztásra. A fiatalabb kérdően pillantott társára.
– Ez lenne az?
– Igen felség! Ezt tartom a legalkalmasabbnak. Látszólag nyugodt, és biztonságos, sikeres vadászatot ígér. Több irányból megközelíthető, illetve elhagyható, a hintók is be tudnak jönni, nagyszámú kíséret viszont nem fér el. Nincs messze a monostor sem.
– Hol lenne a királyasszony sátra?
– Balra, a nagy tölgyfa alatt. Van ott egy kis ösvény, azon észrevétlenül meg lehet közelíteni.
– Nem tudom, Gertrúd majd mit szól mindehhez. Attól tartok nem fog neki tetszeni. Tudod, milyen erős akarata van.
– Felséges uram! Még nem beszéltek erről? Én azt hittem…
– Mit hittél Márton? – vágott szavába indulatosan András király. – Azt hitted könnyedén lemond a hatalomról? Ismerheted, hiszen szolgáltál mellette.
– Igen, ismerem! Tudom mit jelent számára a hatalom, de az élet bizonyára többet. Még nagyon fiatal! Ha választania kell, nem lehet kérdéses a döntés.
– Én nem látom ilyen súlyosnak a helyzetet.
– Pedig az! Az urak már nagyon elégedetlenek. Azt beszélik, hogy a királyasszony különös varázzsal rendelkezik feletted. Annak idején rávett a harcra Imre urunk, tulajdon bátyád ellen, és elképesztő mértékben jutalmaztatja veled rokonait, híveit. Emlékezz uram, hogy Bertold öccsét a pápa őszentsége sem akarta kalocsai érseknek látni, aztán te – arra érdemesebb magyarok helyett – mégis őt választottad. Földeket, hivatalokat, vagyonokat osztasz csak azért, mert Gertrúd így kívánja.
– Ostobaság! Az ispánok hatalmát kell megtörnöm, őket akarom gyengíteni.
– Lehet felség, de már megbocsáss merész szavamért, nem jó megoldást választasz. Egyre több a haragosod, illetve egyelőre a királyasszony haragosai. Elűzni nem tudják, ezért meg akarják ölni, és előbb-utóbb meg is teszik, hacsak nem megy el magától.
– Nem fog gyáván elkullogni, ebben biztos vagyok. Elég volt neki az, amikor Imre évekre elűzte az országból. Látja ő, hogy több magyar úrnak nem tetszik, ha távollétemben parancsol nekik, de úgy véli, volt már erős asszonya a magyaroknak. Saját nemzetségünkből Géza fejedelem felesége Sarolta, és a szerb Ilona királyasszony, megvakított második Béla királyunk felesége.
– Felséges királyom! Nem az a baj, hogy parancsol, hanem az, hogy gőgösen, gunyorosan, és lenéz bennünket. Péter, csanádi ispán – akit megalázott –, és mások is azt mondják, hogy te is olyan vagy, mintha vak lennél, és nem látnád, mit művelnek a merániak. Hidd el nekem, nincs más megoldás.
– Ki a legelszántabb az urak közül?
– Péter ispán és Kacsics nemzetségbeli Simon. Bánk veje is velük tart. János érsek szerint Bánkot is szeretnék megnyerni maguknak, ahogyan őt is próbálják.
– Képesek lennének megölni Gertrúdot? Talán még engem is?
– Nem tudhatom felség, hogy a magyar urak közül bárki is előre megfontolt szándékkal megölne-e egy védtelen asszonyt. A halálát viszont kívánják, és bizonyára van olyan emberük, aki ezt megteszi parancsukra. Téged akarnak a trónon látni, de Gertrúd nélkül.
– Ha megtörténik, nem hagyhatjuk megtorlatlanul! Erre is gondoltál?
– Igen uram! A tényleges gyilkosokat ki kell végezni a haza és a békesség érdekében. A többiekről még nem gondolkodtam. A túlzó megtorlás sokakat fordíthat ellened, óvatosnak kell lenned. Bocsáss meg uram megint merész szavaimért, de számodra is hasznos lenne ez a megoldás. Erőt, elszántságot, és kegyességet tudnál mutatni egyszerre. Szükséged van az urak többségének támogatására.
– Bölcsen beszélsz Márton! Megértem, hogy apám is bízott benned. Ki tud erről a tervről?
– A királyasszony megölésének szándékáról többen, de nem tudjuk pontosan kik. A mi tervünkről egyelőre csak mi ketten, és János érsek.
– Jól van ez így! Néhány embert be kell avatni a végrehajtásba, de minél kevesebbet. A titok tudói közül rajtunk kívül nem maradhat más életben csak a királynő, a testvére Bertold és János. Bízhatunk János hűségében?
– Feltétlenül felség. Az összeesküvőknek kitérő választ adott, és engem hivatott, hogy neked üzenni tudjon. Személyesen nem kereshetett. Ez érthető. Neki sem tetszik Bertold érsek nagyravágyása, hiszen az ő hatalmára tör, azonban a megoldást nem a királyné halálában látja.
– A kiszemelt asszony már tud valamit?
– Még semmit uram, egy zárdában őriztetem. Mások csak lefátyolozva láthatják.
– Gertrúddal majd én beszélek, a többi a te dolgod. Nincs sok időd! A csapatok hamarosan indulnak Halics felé, és magam vezetem őket. Addigra megérkezik Lipót herceg is. Nem veheti észre a csalást! Még valami – szólt elgondolkodva a király –, a gyilkosság napján Bánk ne legyen ott, terveim vannak vele.
– Minden parancsodat megértettem uram. Úgy lesz, ahogy kívánod.
– Este még hívatni foglak Márton, legyél a közelemben.
Gertrúd szótlanul, rideg arccal hallgatta végig András királyt. Emlékek és hatalmas indulatok kavarogtak benne. Az uralkodó elszántságát látva biztos volt abban, hogy mindössze két lehetőség közül választhat. Még rövid ideig királyasszony lehet, aztán nagy valószínűséggel neki, férjének, öccsének, és ki tudja még hány hívének szörnyű vége lesz. Gyerekeit is veszélybe sodorhatja. A másik lehetőség, hogy eltűnik a történelem színpadáról. Valahol német földön, esetleg Ágnes nővérénél a francia király udvarában, vagy Hedvig nővérénél a lengyeleknél, csendesen, visszahúzódva éli életét. Ha nem hal meg – gondolkodott –, még visszatérhet, még bosszút állhat, hiszen, ha András hatalma megerősödik, vagy ha majd Béla, esetleg Kálmán fiúk követi őt a trónon, bármi megtörténhet. Csak az ő vérei lehetnek magyar királyok! Ez reményt és erőt adott neki. Amikor megszólalt, félreérthetetlenül érzékeltette, hogy most nem a férjével, hanem királyával beszél.
– Megértettem, felség! Mit kellene tennem?
– Vadászatot szervezünk a Pilisben Lipót herceg tiszteletére. Kijelöltünk egy tisztást, ahol sátrakat állítunk, ahol étkezni, pihenni, mulatozni lehet. Testőrséget is kirendelünk. Ott lesznek a magyar urak, közöttük Péter ispán, aki legnagyobb ellenségünk. Késő este te már nem leszel ott! Márton megbízható szolgái kihoznak a sátorból, és helyedbe lép egy asszony, aki nagyon hasonlít rád. Királynői ruhában lesz, mindenki azt fogja hinni, hogy te vagy az. A gyilkosok vele fognak végezni. Nem lesz idejük alaposabban megvizsgálni a holttestet, mert addigra Mártonék már odaérnek. Gondoskodni fognak arról, hogy a testet felismerhetetlenségig összekaszabolják.
– Szerencsétlen asszony! Feláldozza magát értem?
– Nem teérted! Értem és az országért. Méltó temetést rendezünk részére, mintha királynő lenne. A közeli monostorban helyezzük végső nyugalomra, hogy minél kevesebben láthassák a holttestet. Ez megfelelő hely lesz. Apám építtette, így a királyi családhoz kötődik, mégsem királyok temetkezési helye. Ezzel a lázongó urak megnyugodnak, béke lesz magyar földön. Szükség van erre az áldozatra.
– És a gyermekeim?
– Nekik is azt kell hinni, amit mindenki másnak: Gertrúd királyasszony meghalt. Majd meggyászolnak, ahogy illik, és később talán megtudják az igazságot, de egyelőre nem!
– Mi lesz az öcsémmel?
– Bertoldot és Lipót herceget Márton katonái kimentik a zűrzavarból. Mindketten elmenekülnek német földre. Ne aggódj, az öcséd kincseket vihet magával, amiből mindketten jól élhettek. Néhány év múlva, amikor már lecsillapodnak az indulatok, Bertolddal megbékélek és visszatérhet érseki székébe. Erre szavamat adom.
– Na és a gyilkosok?
– Egyelőre úgy kell tennünk, mintha nem tudnánk semmiről. Hagyni kell a szervezkedésüket, mert, ha idő előtt lesújtok rájuk, más léphet a helyükbe. Nem ismerünk minden összeesküvőt. A gyilkosokat biztosan kivégezzük, másokat megfosztunk vagyonuktól. Bánkot nyilvánosan felelőssé teszem a történtekért, elbocsátom hivatalából, de tudni fogja, hogy hűséges jobbágyomnak tekintem, és két-három év múlva visszakerülhet kegyeinkbe. Néhány katonát, szolgát, akik tudják, vagy sejtik az igazságot, meg kell ölni, de ezt már nem fogja feljegyezni a történelem.
– Kegyetlen terv! – nézett a távolba Gertrúd. – Persze megértem, a hatalomvágy sok mindenre képessé teszi az embert. Olykor a csecsemők sincsenek biztonságban.
– Sokszor nehéz eldönteni, hogy egy uralkodót, vagy uralkodásra vágyót, mikor vezérel önzése, és mikor a hazaszeretet – válaszolt elgondolkodva András király, majd megkeményítette arcát és szavait. – Erre készülj, ez a parancsom! Csak Mártonnal lehetsz őszinte, őrá hallgass mindenben!
– Mindent megértettem és elfogadok. Esküszöm, mindaddig megőrzöm a titkot, amíg arra felségednek szüksége van. Már csak két kérésem lenne, ha lehet.
– Hallgatom!
– A gyermekeimet úgy neveljék, hogy mindig szeretettel gondoljanak rám!
– Teljesítem! Mi a második kívánság?
– András! Soha ne feledd szerelmünket, akkor sem, ha a politika új házasságra kényszerít –sóhajtotta Gertrúd, majd erejét vesztve zokogva borult az asztalra. A király megrendülten nézte az öt gyermekének életet adó királynőt, és két könnycsepp gördült végig arcán.
A Halics felé tartó magyar sereg Lelesznél letáborozott. András király nem tért nyugovóra, gondolatban a pilisi tisztáson járt. Imádkozott, hogy János érsek futára olyan levelet hozzon, amilyet vár. Többször végig gondolta a várható eseményeket, és azok következményeit. Tudta, milyen döntéseket hoz, ha minden a tervek szerint alakul. Péter ispán és emberei megölik Gertrúd hasonmását, és bizonyára majd többeket testőrei, és a védelmére kelő német urak közül. Márton katonái kimenekítik Bertoldot és Lipót herceget. Elfogják és vasra verik a gyilkosokat. Bűnösségük egyértelmű lesz, így büntetésük is. Karóba huzatja őket. A szolgák halálával senki sem fog törődni, Péteré viszont fennmarad, és remélhetőleg hosszú időre elveszi az összeesküvők bátorságát. Megfogadja Márton tanácsát. Egyszerre lesz erős, elszánt és kegyes. Nem ítél halálra más főurat, de majd többet teljes jószágvesztésre. Kacsics Simont, és Bánk vejét biztosan, a többit majd meglátja, megvárja a vallatások eredményét. Az asszony holttestét méltó módon eltemetik, később díszes síremléket állítanak. Úgy döntött, Béla fiát majd évek múlva, ha már érteni fogja a történtek szükségességét, beavatja a titokba, mert csak isten tudhatja, hogy melyikük hal meg hamarabb. Honnan gondolhatott volna arra, hogy másfél év múlva, Bertold titkos üzenetben értesíti: Gertrúdot halálos kór támadta meg, életét nem tudták megmenteni.
A király bort hozatott, és gyertyákat gyújtatott meg sátrában. Az őrséget utasította, hogy ha futár érkezik az érsektől, azonnal vezessék be hozzá. Lassan teltek az órák, a leégett gyertyákat újakra kellett cserélni. András egyre nyugtalanabb lett, hol Gertrúdra és gyerekeire, hol a jelképesen fiává fogadott halicsi Danilora és anyjára gondolt, akiknek megsegítésére elindult seregével. A halicsi bojárokban nem lehetett megbízni, úgy ingadoztak, mint búza a szélben. Azonnal annak a pártjára álltak, akit éppen erősebbnek éreztek. A legjobb megoldásnak az a terv látszott, hogy András egyezzen ki a lengyel Leszko herceggel, és Kálmán fia jegyezze el Leszko lányát Szalomét. Ha a gyerekek majd megérnek a házasságra, és az uralkodásra, kapják meg a trónt Halicsban. A királyt a futár érkezése zökkentette ki gondolataiból. Látszólag felháborodva, feldúlva, valójában megnyugodva hallgatta a levél felolvasását. Az érsek pontosan és világosan fogalmazott, minden a tervek szerint alakult, forduljon vissza a sereg, és tegyenek rendet a zűrzavarban. András elégedett volt Mártonnal, és különösen az érsekkel, akinek majd azt a feladatot adja, hogy e borzalmas történet szálait oly mértékben kuszálja össze, hogy az a későbbiekben kibogozhatatlan legyen.
Epilógus:
Gertrúd királyasszony 1213. szeptember 28-án történt meggyilkolását – amikor a király hadaival Halics felé tart – a korabeli, és a későbbi krónikák tényként említik. II. András halottként gyászolja feleségét, gyermekei anyját. A holttestet a feltételezett gyilkosság helyszínéhez közel, a pilisi cisztercita kolostorban temették el, amelyet az évszázadok során több pusztítás ért. Nem került elő olyan holttest maradvány, amely alapján Gertrúd azonosítható lett volna. Különös, hogy az összeesküvők mindegyikének neve nem maradt fent, az ismert megtorlás pedig elenyésző abban a korban, amikor egy királyné megölése hatalmas bűnnek számíthatott. A történészek abban egyetértenek, hogy Katona József Bánk bán című drámájában leírtak nem felelnek meg a valóságnak, de közös álláspontot nem sikerült kialakítani. Még az is lehetséges, hogy a valósághoz az írói fantázia áll legközelebb.
Hozzászólások