Reggel hét óra, és olyan sötét van, hogy
azt hiszem, még javában az éjszaka
mélyén járunk, kelekótya kismacskám
ébreszt, jelzi nekem, hogy ő bizony már
éhes! Enni adok neki, de visszafekszem,
és a reggel fényeire várok. Nekem most ezt
jelenti csak a december, nehéz a feladat:
értelmet adni minden napnak, legyőzni a
szorongást, amely olykor rám támad.
És akkor, mintegy varázsütésre, megérkeznek
régi barátaim, a varjak, seregük száll a sötétbe,
ködbe burkolódzó lakótelep felett, énekük zeng,
üzeni az ébredőknek: kár, kár, kár, minden
odavan már… Világosodik lassan.
2022 12 21
Hozzászólások