Az évszakok sorrendjét úgy jegyeztük meg, hogy tavasz, nyár, ősz, tél. Ahhoz, hogy újból tavasz legyen, előtte tél van. A tél a csendes pihenés időszaka. A föld szunnyad, a táj téli álmát alussza, minden mozdulatlan. Ezt a mozdulatlanságot mifelénk, rendszerint a fehér hó takarója borítja be. A tél után jön a tavasz. Nem gyorsan, szépen, lassan, fokozatosan ébredezik a táj, az erdő, a rét, a kertek, az utak, a falvak, a városok, benne az ember, az állatok, madarak, minden élőlény. A csendességet, egyfajta, kellemes zsongás váltja fel.
*
Kellemes tavaszi nap volt. Nem olyan szürke, mint egy téli. Sütött a nap, felöltőt még viseltek az emberek, jóleső érzés volt a fal mellett megállni, így szélárnyékos helyen és napozni. Gárdonyi Géza írta: „tavaszi reggeleken milyen szép… a madarak dalát hallgatni.” Tiszta volt az ég, néhány elszórt fehér felhő kergette egymást a tiszta égbolton. Más volt még a levegő is, könnyebb, tisztább, mint a szürke téli.
*
Rajta kiütött a fáradtság, bágyadt volt, csak húzta magát, vánszorogva ment. Ez a tavaszi fáradtság. De az jutott eszébe, hogy majd összeszedi magát és aztán futni fog, mint a nyúl, a tavaszi szántáson át.
*
A tavaszi zsongás fogalmát, hangulatát legjobban a költők sorai tükrözik. Ezért kutakodtam, válogatás nélkül a jelesebb poéták között. Első nekifutásra, így összegezhetném: a tavasznak „Hiszen harsogás a dolga,/ Éhes, ékes nagy legény” – írta Ady „Himnusz a tavasznak” című versében. Csukás István: „Tegnap még hó esett” című versében így fogalmaz: „Tegnap még hó esett, ma nap süt, kék az ég.” Petőfi Sándor: „Tél végén” című versében kérdésként veti fel: „Örültök ugye a kies tavasznak? / Maholnap eljő, s annyi élvet ad! / A réten majd méhek táboroznak, / Megostromolni a virágokat.” Szintén Petőfi írja „A tavaszhoz” című versében: „Ifjú lánya a vén télnek, / Kedves kikelet, / Hol maradsz? Miért nem jelensz meg / A világ felett? // Jöszte, jöszte, várnak régi / Jóbarátaid, / Vond föl a kék ég alatt a / Fák zöld sátrait.” De ha már zöldülnek a fák, akkor „Fák feszülnek rakva rüggyel / tarerdőben – / szoknya lebben, csitri lányé – / ibolyaszín van talán, hé / kezdődőben” – írta Csanádi Imre „Tavaszba forduló” című versében. Illyés Gyula is csatlakozik ehhez a képhez „Lecke márciusban” című versének soraival: „Még egy rügy? Még egy! S még egy! Ötödik / parányi bugyrát bontja reggel óta / az ablakon túl a meggyfa …” Itt van tehát a tavasz, végérvényesen. „Langy, permeteg eső szemerkél, / új búza pelyhe ütközik,/ Kéményre gólya s a levert tél / jeges csúcsokra költözik” – írta József Attila „Március” című versében. Ezen aztán felbuzdulva úgy folytatja „Kertész leszek” című versében: „Kertész leszek, fát nevelek, / kelő nappal én is kelek.” Ady szerint „Tavasz” című versében azt mondja: „A nagykabát felöltőt vált ki, / Kis ibolyát viselhet bárki.” A kitavaszodást Ady fejezi be „Itt a tavasz” című versében írottakkal: „Leráztuk hát végre magunkról / Télikabátot és telet, / A versek immár kikeletről, / Fényes tavasszal zengenek.”
*
Még csak a naptár közelített a tavaszhoz. A felhők közül kikandikáló nap, meg-megolvasztotta a szerte elterülő hótakaró széleit. Az elcsordogáló víz nyomán sár mindenfelé. „Reménytelen az élet ebben a tavaszi sárban, szélben” – írta Móricz Zsigmond. Ezzel a sárral még egy darabig küszködni kellett, néha még a cipő talpát is megszaggatta, mondták is, hogy vendégmarasztaló, de a remény nem veszett el.
*
Egy szép tavaszi este. A nap már elérte a horizontot, de úgy tett, mint egy kötéltáncos, ott egyensúlyozott a láthatáron. Az idő még kellemes volt, lanyha szellő futott végig a lugasok bontakozó levelei között. Babits Mihály sorai jutottak az ember eszébe: „Zöld lugas, ha csak egy pöttömke méh beleszáll / zsongással mind tele már.” Mintha könnyebb lenne minden, a lélegzet, a közérzet, a szívdobbanás. Aztán este után jön az éjjel, majd a következő nap. Ismét Babits sorai: „Megjön a tavasz tarkasága: /fehér pöttyek és piros pontok, / virágos fák, tavaszi gondok.”
*
Tavasszal újraéled a természet, virágba borul a mező, az erdő, a kert fái. Mindenfelé virág, sok-sok színben. A festő palettája sem tartalmaz sokszor ennyi színt. A kertben kibújik a föld alól a hagyma, a retek, a saláta. A növényeknek nem csak színük, de illatuk is van. Körbe ontják, a levegő telítetté válik. Ady írja „Tavasz” című versében: „Ibolyát árulnak / Apró, csitri lányok: / Nyílnak a virágok! …”
*
Tavaszi szerelem. Ez teljesen más, nem olyan, mint a nyári, vagy éppen egy ősszel kezdődő. A májusi szerelem az csodálatos. Ilyenkor nem csak a természet kezd „zsongani”, de maga az emberi szív is. Ratkó József írja „Hajnal” című versében: „Gyászol a szél, kendőt lobogtat, / nedves arcán könnyet ragyogtat, / fénylő nyomát szárítgatja / az elmaszatolt csillagoknak.” Az ilyenkor kezdődő szerelem sérülékenyebb, mélyebb barázdákat szánt az érzelem mezsgyéjén. Ha megszakad, talán végünk is van. Jevgenyij Vinokurov orosz költő szerint: „Szerelem ez? Dehogy. Mi is valóban? / csak ennyi: / elmegy – meghalok bele …”
*
A farsangi bálozások, népszokások is a tavasz közeledtét jelzik. Ilyenkor a kormozás, busójárás, téltemetés járja. A legtöbb népszokást a farsangi időszak végén, a farsang „farkán” tartották. Farsangvasárnap, farsanghétfőn és húshagyó kedden, a böjt kezdetén. Volt asszony farsang is, ilyenkor a fehérnép korlátlanul ehetett, ihatott, zeneszó mellett, férfi módra mulattak.
*
A húsvét most március havának utolsó napjaira esett. De még csak március eleje volt. Hiába sütött a nap, hideg volt. A szél is fújt, azt mondták az öregek: – A böjti szelek fújnak! De azt tudta mindenki a régi népköltészetből: „Tavaszi szél utat száraszt.” A szél átcikázott a földek között, a sápadt zöld fű, még csak itt-ott mutatta magát. A szél száraz kórókat kergetett, de ebben a dermedtségben, mégis benne volt a tavasz közeledtének, minden reménye.
*
A tavaszi zápor. Már lekerültek a kabátok, csak könnyű pulóverben, vagy vékony ingben voltak az emberek. Kellemesen sütött a nap, kora délután volt. Fodros fehér felhők az égen. Jól mutatott a kékségben, meg a zöldellő mezőben. Enyhén fújt a szél. Aztán nem telt be egy óra és kirobbant az égi csatornákból a zápor. Zuhogott egy kicsit, majd elállt, felfrissült a táj, sütött a nap tovább és könnyű, vidám volt minden.
*
A piros traktor a hármas ekével ott pöfögött a földeken. Már nem volt hó, csak a szél fütyült a tavalyi száraz kukorica kórok között. Ennek a földrésznek a szántása elmaradt, most tavasszal kell megszántani, hogy helyet adjon a tavaszi árpának, meg rozsnak. A frissen átfordított hantokon, fekete varjak kutattak, élelem után.
*
Másodszorra is a költőket hívom segítségül, de ekkor már tényleg tavasz van. Tavasz minden rezdülésben, József Attila „Tavaszi ének” című versében: „Éneklem a tavaszt, a fényt / bimbózó ifjú zöld reményt.” Petőfi Sándor: „Pacsirta szót hallok megint! / Egészen elfeledtem már. / Dalolj, tavasznak hírmondója te, / Dalolj, te kedves kis madár.” Szintén ő mondja: „A virágnak megtiltani nem lehet, / Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet.” Van költő, mint Utassy József, aki „Tavaszi áhítat” című versében így ír: „Ha hódolok, / hát a Tavasznak. / Ha kiátkoz a pápa, / kiátkoz. / Fő, / hogy a nyárfák / újra havaznak.” József Attila lelkesedése is fontos jel. „Tavasz van! Gyönyörű!” című verse szerint: „Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz, / a vén Duna karcsú gőzösökre gondol, / tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik / mezei szagokkal a tavaszi szél.” A tavasz munkát is jelent, erről panaszkodik Keresztúry Dezső „Kertészbiztató” című versében: „Megint a tántorgó tavasz! / hő nyár visszavicsorgó télre, / palánta lankad, nő a gaz: / kapa, permet, nincs soha vége.” De a tavasz tele van jó és szép érzésekkel, néha egy forradalmi végzet is átlengi. Csóri Sándor „Szendergés a vonaton” című verse szerint: „Himbál a vonat, lecsukom szemem, / benne marad egy tántorgó fasor, / egy tó, egy tócsa, egy kopasz dűlőút.” Tóth Árpád „A tavaszi sugár” című versében a könnyedséget, a szépet, a zsongást érzi: „Egy lány jött az úton, virágokkal, sok virággal,/ Mellettem elsuhant, illatja megcsapott.” A tavasz kihozza a változás reményét is. Csukás István „Napfényben tündöklő” című versében így üzen: „avas télikabáton kokárda üzenet.” József Attila „Május” című versének soraival tetézi ezt: „A zengő lomb zsivajban ég, / és készül a gyümölcsre, / a nyílt utcára lép a nép, / hogy végzetét betöltse.”
*
A vásártér zsongott a sok embertől, meg állattól. Február végén, március elején rendezték meg mindig a tavaszi kirakodóvásárt. Ilyenkor cserélt gazdát ló, marha, disznó, kismalac, mindenféle olyan eszköz, amely a paraszti gazdasághoz kellett. Ilyenkor frissen sült kolbász, pecsenye illata lengte be a tiszta, friss levegőt. Ezeket a vásárokat egyre kevesebb helyen rendezik meg, mintha elfogyott volna az igény, az erre való hajlam.
*
Tavaszi ruhatár. Már melegen sütött a nap, de olyan bujkálós játékot folytatott. El-elbújt, pár percre egy-egy felhő mögé, hogy aztán ismét melegét lövellje a földre. A téli kabát lekívánkozott, egy vékonyabb is megtette már.
*
Milyen is a tavaszi zsongás? Hogyan is keletkezik? Joggal kérdezhetjük, de a válasz is egyszerű rá. Képzeljük el, hogy a tavaszi záport, egy kellemes tavaszi nap érzelmeit, a tavaszi fáradtságot, a farsangi bálozások, népszokások kavalkádját, a tavaszi estét, a böjti szelet, a tavaszi sarat, a tavaszi virágok illatát, a tavaszi szerelem bódulatát beletesszük egy turmixgépbe, és jól összekeverjük. De ez a turmix masina – maga az ember és bennünk összeáll a tavaszi zsongás.
Hozzászólások