Grandiózus és tudatos – júliusban érkezik a pécsi Zsolnay Fényfesztivál • Hetedhéthatár

Kultúra, művészet

Grandiózus és tudatos – júliusban érkezik a pécsi Zsolnay Fényfesztivál

A Zsolnay Fényfesztivál immár hetedszer várja a világszínvonalú fényélményekre szomjazó közönséget Pécsett, július 6-9. között. Az űrhajósok perspektívájából szemlélhetjük bolygónkat, fényfestéssel elevenedik meg a mecseki erdők mondavilága és négydimenziós élményként élhetjük át, ahogy a zene vizuálisan megjelenik előttünk. Több mint 100 program vár az érdeklődőkre: délutánonként óriás dodók rohangálnak Pécs mediterrán utcáin, esténként pedig a világ legjobb fényművészei mérik össze tudásukat a Zsolnay Light Art nemzetközi fényfestőversenyen.

A tavaly 100.000 embert vonzó fesztivál legnagyobb érdeklődéssel várt programja a Zsolnay Light Art nemzetközi fényfestőverseny, melynek során a Székesegyház homlokzatán elevenednek meg a háromdimenziós, épületspecifikus fényalkotások. A pályázatra idén 31 országból érkezett nevezés, ezek közül a legjobb 5 alkotás mutatkozhat be a fesztiválon. Az idei verseny témája a coexistence, vagyis az egyidejű létezés.

Minden évben páratlan élményt kínálnak a Fény Útja alkotásai, így lesz ez idén is. A Pécs belvárosát behálózó fénykörút állomásain különleges élményekkel gazdagodhatunk, számos helyszínen az aktív részvétel és az alkotás szabadságának örömét is átélheti a közönség.

A Fény Útja szabadtéri helyszínei ingyenesen látogathatók, míg a zárt térben lévők egy extra karszalaggal tekinthetők meg. A fesztivál fókuszpontjában olyan műalkotások állnak, amik a művészetek felvillanyozó erejével tudatosan reagálnak korunk környezeti és társadalmi problémáira, mint a klímaváltozás, az energiaválság és a fenntarthatóság.

Susan Kosti és Katona Kati a Dzsámi homlokzatára komponál egy adatvizualizáción alapuló, hipnotikus erejű vetítést, ami a NASA 20 éven át gyűjtött adatait veszi alapul, hogy felhívja a figyelmet egy olyan ökoszisztémára, aminek nagy segítségre és beavatkozásra van szüksége ahhoz, hogy túlélje az éghajlatváltozás okozta pusztítást.

A Színház téren megelevenedő fényfestés erdei utazásra invitálja a látogatókat. A hazai erdők állatai, növényei és gombái mellett a mecseki erdők mese- és mondavilágát dolgozza fel hangban és fényben a Laluz Visuals alkotása.

A Fény Útja új helyszíneként debütál Magyarország egyik legjobb akusztikájú és legszebb koncertterme, a Kodály Központ.  A hangversenyteremben lesz látható a fesztivál talán leginkább magával ragadó, monumentális látnivalója, a Gaia. A hét méter átmérőjű, fejünk felett lebegő installáció a Földet ábrázolja. Az angol Luke Jerram alkotása olyan érzetet kelt, mint amiről az űrhajósok számolnak be: az élmények közös jellemzője az élet összefüggéseinek mély megértése, a bolygó iránti féltés és a környezetünk gondozásával kapcsolatos felelősségtudat megújult érzése.  A belülről megvilágított installáció minden centimétere 18 km-t ír le a Föld felszínéből, a műalkotástól 211 méterre állva láthatná úgy a közönség a bolygót, ahogyan az a Holdról látszik.  Az élményt a BAFTA-díjas zeneszerző, Dan Jones térhatású hangkompozíciója teszi teljessé.

A Gaia bemutatásához kapcsolódóan a fesztiválra érkezik az UNICEF Magyarország Klímahősök programja, amely keretében fiataloknak szóló előadásokra, interaktív beszélgetésekre jelentkezhetnek a téma iránt érdeklődők, ahol kiemelkedő hazai szakembereket és döntéshozókat ismerhetnek meg. A világ legnagyobb gyermekvédelmi szervezete arra hívja fel a figyelmet, hogy a klímaválság egyben gyermekjogi válság is. A rendezvény többek között teret ad a párbeszédre, közös tervezésre, hogy egyetlen bolygónk a mai gyermekek számára is élehető hely maradjon.

Az Árkád Pécs Bevásárlóközpont épületét óriási mesebeli lények lepik el, az alkotókat az innovatív design, a köztéri művészet és a meghökkentés iránti szenvedély vezérli.

A Cella Septichora Látogatóközpont ókeresztény sírkamráinak terében a korabeli szertartások misztikus hangulata elevenedik meg, Bartha Márk immerzív audiovizuális installációja a romok dimenzióit követve látványos fénykoreográfiát hoz létre.

A Zsolnay Light Art fényfestőverseny tavalyi közönségdíjasa, a spanyol Los Romeras csapata idén a Jakováli Hasszán Dzsámi kupoláját vetíti be, míg a spanyol Marc Vilanova a Megyei Közgyűlés dísztermében mutatja be Limen című alkotását, mellyel célja, hogy feltárja és bemutassa mindennapi életünk láthatatlan hangjait.

A Mïus zenekar és az Attaray Visual a Nádor Galériában mutatja be hang-fény-tér installációját, ami egy olyan audiovizuális négydimenziós térélményt hoz létre, melyben a hang láthatóvá válik. Az eddig csak koncert keretek között megvalósított projekt ezúttal képzőművészeti installációként is megjelenik a galéria atmoszférájában.

Idén egy olyan invenciózus kísérleti programot is útjára indít a fesztivál, ami a jövő alkotóit, a felsőoktatásban jelenleg résztvevő, fényművészettel aktívan foglalkozó fiatalokat állítja fókuszba.
A Káptalan utcában “fényművésztelepként” funkcionáló tér jön létre, ami a tudásátadás, a professzionális technikai háttér és a mentori támogatás mellett bemutatkozási és közösségépítési lehetőséget biztosít fiatal művészek számára. Az idei első évben a Pécsi Tudományegyetem, a Kaposvári Egyetem és a Magyar Képzőművészeti Egyetem diákjai vesznek részt.

A Zsolnay Fényfesztivál a Dél-Dunántúl legnagyobb nyári szabadtéri eseménye, amely azonban nemcsak az éjszakákra tartogat programokat. Nappal utcaszínházi előadások, audiovizuális és fényszakmai programok várják az érdeklődőket. A Széchenyi térre egy belga cirkuszi társulat érkezik, melynek 12 országból származó művészei a kortárs cirkusz új hangját képviselik. A francia Les Dodos bohókás művészei, Jean professzor és asszisztense városi szafarit vezetnek Pécs utcáin, dodókon utazva.

Idén egy vadonatúj tűzzsonglőr helyszínnel, a Parázsfészekkel gazdagodik a fesztivál programja. A Barbakán várárokban délutánonként betekintést nyerhetünk a tűzzsonglőrök műhelytitkaiba és zsonglőr játszóházban tehetjük próbára ügyességünket, esténként látványos előadásokat nézhetünk és olyannyira a tűz uralja a helyet, hogy még a koktélok is lángra lobbannak!

2023 nyarán a Zsolnay Fényfesztivál a budapesti Holland Nagykövetséggel együttműködésben Hollandiát látja vendégül nemzetközi fókuszprogramjában. A látogatók a Civil Közösségek Házában találkozhatnak több kortárs holland fényművészeti alkotással, és az utcaművészeti program is tartogat holland meglepetéseket.

Pécs a nyár fénypontja!

Részletek: www.fenyfesztival.hu

 

Zsolnay Light Art

Fény útja – Gaia – GDIF, Southall, 2020.

Utcaszínház – Les dodos

Fény útja – Susan Kosti és Katona Kati


Hozzászólások



Archívum

Partnereink

Hozzászólások

DISQUS