A gyermek Rákóczi és a térkép
A gyermek Rákóczi Ferenc és Zrínyi Ilona szobra a várban
A munkácsi vár az erdélyi származású Rákócziak ősi, fejedelmi sasfészke, hetvenméteres magasságból tekint alá a Kárpátok lábáig előrenyúló kelet-európai síkságra. Nyílt harcban, várostrommal soha, egyetlen ellenség sem foglalta el.
Történelmének legnehezebb időszakát 1683–88 között élte át, amikor az elbukott Thököly-szabadságharc utolsó kuruc erősségeként Zrínyi Ilona vezérletével 3 évig dacolt Caraffa császári tábornok ostromlóival. A hős asszony megtagadta gyermekei jussának, a várnak az átadását, melybe I. Rákóczi Ferenc árváinak édesanyjaként, nem, mint Thököly Imre felesége zárkózott. Három ostromot állt ki a vár, a férfilelkű nő gyermekei is részt vállaltak a védelemben. A 12 éves fiúgyermek ott forgolódott a bástyákon, falakon a védők között, fegyvert adogatott, vagy az ágyuk körül serénykedett. Nővére, a 16 éves Júlia sebesülteket ápolt. 1688. január 17-én Zrínyi Ilona megbizonyosodva arról, hogy sem Thököly kurucaitól, sem a töröktől nem várhat segítséget, az élelem is fogytán, átadta a várat Caraffának, akit eperjesi bakónak is neveznek az írások.
A várat védő úrnő látszólag jó, valójában fájdalmas szerződést kötött a Habsburg udvar képviselőivel, miszerint a Rákóczi-árváknak visszaadják javaikat, de többé nem édesanyjuk, hanem Őfelsége, I. Lipót gyámsága alá kerülnek. Zrínyi Ilonát Bécsbe internálták, az ígéret ellenére nem rangjának megfelelő módon. Férfias várkapitányi alkujában a várvédők sértetlenségét is kikötötte.
Kollonics Lipót, bíboros lett a Rákóczi-árvák gyámja. Intézkedései következetesek és kíméletlenek voltak, a 16 éves Rákóczi Júliát személyesen vitte el az orsolyiták bécsi kolostorába, bízva abban, hogy apácát nevelnek belőle. Pár nap múlva a fiúnak is búcsúznia kellett édesanyjától – akkor még egyikük sem tudta, hogy – örökre.
Az alig 12 esztendős Ferencet a csehországi Neuhaus jezsuita kollégiumába vették fel, 3 alsó osztályt végzett el egy év alatt, elmélyítvén német nyelvtudása mellett a latint is. Magányos, visszahúzódó, csaknem komor fiú volt. Elszakadva régi környezetétől, mozgalmas, ifjú vitézi életétől, ezentúl csak szerzetes tanáraival érintkezhetett. Engedelmes volt és csendes, mélyen vallásos is, de előkelő származása miatt így is közfigyelemnek örvendett a kolostorban.
Előírt nevelési programjába tartozott az is, hogy különböző osztrák főnemesi udvarokba látogasson jezsuita kísérővel, hogy megismerkedjen az udvarhoz közeli nemesi körökkel, illemmel, szokásokkal.
Egy ilyen látogatás alkalmával különös figyelmet szentelt a házigazda térképgyűjteményének. Izgatottan tanulmányozta a Habsburg Birodalom részletes térképét.
– Mit keres Ön, kedves ifjú barátom? – kérdezte nyájasan az osztrák gróf.
– Munkácsot, uram!– felelte halkan, és szép, göndörfürtös fejét lehajtotta.
– Megtalálta, kedvesem? – érdeklődött vendéglátója.
– Igen, igen… – motyogta a fiatal főnemes, és fekete szeme könnybe lábadt, majd váratlanul sírva a térképasztalra borult.
A jezsuita nevelő megütközve nézett az osztrák főúrra, akinek várában vendégeskedtek. Sohasem látta még a komoly kis fiatalembert így „megfeledkezni magáról”. A két osztrák felnőtt nem értette a hirtelen kitörő indulatot. A gyermek most érett férfivá, utoljára mutatta ki érzelmeit: otthonát, anyját, hazáját siratta.
– De hát mi lelte Önt?– fogta meg gyengéden a vállát a páter.
– Megsirattam Munkácsot… – rebegte a fiú.
– Ah, azt el kell felejtenie, nagy jövő, szép célok várnak Önre!
– Uraim, bocsánatot kérek, de a hazámat nem tudom ilyen gyorsan elfelejteni!
Kihúzta magát, a távolba nézett, mintha a jövőt fürkészné…
Ma már tudjuk, hogy később sem felejtette el hazáját soha!
*
Rákóczi Júliából nem lett apáca, férjhez ment, és ezáltal nagykorú lett, igényt tartott az örökrészére. Ezért kellett az alig 17 éves Rákóczi Ferenc nagykorúsítását is kezdeményezni, aki mély istenhite ellenére sem lett jezsuita szerzetes. Tizenkilenc évesen nyilvánította nagykorúnak a császár, és Rákóczi nyomban magyarországi birtokaira utazott, majd megházasodott. A császár eleinte neheztelt rá, de a fiatal főúr boldogan foglalta el magyar földön birtokait, és eleinte úgy tűnt, nem foglalkozik az ország ügyeivel.
A történelem tanúsága szerint azonban meghallotta magyar népe sóhajait, nyolc évig vívta értük szabadságharcát. Elveit soha meg nem tagadta, inkább vállalta az örökös száműzetést, a rangjához méltatlan életet, szeretett hazájától távol halt meg, Rodostóban.
Hozzászólások