Munkácsra érkeztünk, Szlávik a kisbusszal felvitt minket az alsó vár hídjáig. Miközben a büszke erődítmény köves belső udvarait, folyosóit jártuk, Szlávik a várkútnál megállt és mesélni kezdett.
A munkácsi várkút mondája
Száz évvel a honfoglalás után sem sikerült a hajdani palánkvárat ostrommal bevenni. Mintha egy mesebeli óriás emelte volna, éberen őrködik csaknem ezer éve Munkács vára a kúp alakú hegytetőn. Kővárat a XV. században építtetett belőle a podóliai fejedelem, Korjatovics Tódor, aki itt rendezte be fejedelmi udvarát.
Hónapok teltek kőhordással, alapozással, gazdag szépségben emelkedett a hegy csúcsán a lakótorony, épültek a szállások a középső udvaron a várbelieknek. Ám az asszonynép egyre mondogatta, milyen nehéz a völgyből vizet hozni a főzéshez, tisztálkodáshoz, milyen keserves a Latorcában mosni, s a vizes ruhát felcipelni a várba. A katonalegények nem szóltak, csak mogorván jártak itatni a folyóhoz a völgybe reggel-este.
A fejedelem egy napon kiadta a parancsot:
– Ássatok kutat a vár udvarán!
Sürögtek-forogtak, mértek-számoltak a mesteremberek, a jobbágyok pirkadattól sötétedésig, olykor az est leszállta után fáklyafénynél is hordták vödörrel, kosárral, majd kocsikkal a kemény sziklát. Mélyült-mélyült a kút, visszhangzott sziklába vájt fala, de víz nem fakadt abból. Hónapok óta folyt a serény munka, hiába.
– Zsák aranyat adnék annak, aki vizet fakasztana! – sóhajtotta Tódor úr.
Kis veres emberke pattant a herceg elé:
– Betartod-e a szavadat? Zsák aranyat adsz a vízért?
– Ígértem, így lesz!
– Pecsétes írást adj róla!
– Jöjjön a deák, hozzon tintát, papírt!
– Nem úgy ám! Vérrel írjad, pecsételjed!
– Takarodj a szemem elől, senkiházi! – mutatott a várkapu felé a herceg. Kinyújtott mutatóujja hegyén azonban vércsepp buggyant.
– Írjad, herceg, írjad! – ismételgette a veres kisember.
Megszületett az írás, meg is pecsételtetett.
Három nap, három éjjel csikorgó zakatolás hallatszott a kútból, olyan, mint mikor a malomkerekek közé kavics kerül. Durak, a fejedelem udvari bolondja a kút kávájánál hallgatózott. Hegyezte a fülét, lélegzetet sem vett, mert ezt hallotta:
„Veres a hajam, görbe a szarvam,
Senki ember nem fog ki rajtam,
Véren vettem írásodat,
Elveszem az aranyadat!”
Megrettent a bukfencvetegető púpos ember, nem szólt senkinek, de mindig a fejedelem körül csetlett-botlott.
Negyednap pitymallatkor kénszagú füst tört fel a mélyből, majd szikladarabok repültek a magasba. Vízsugár szökellt az ég felé. Visszahullva a kiásott kútba, hallani lehetett, mint loccsan a mélyben. Szaporán leeresztették a vödröket az emberek, és jó ízű, jéghideg vizet húztak fel. A várnép apraja-nagyja a kútkáva körül tolongott, mindenki a víznek örvendezett.
Ekkor toppant a kis veres ember a nagyúr trónja elé:
– Ihol a víz! Hol az arany? Hol a zsák arany?
– Estére megkapod, megígértem! Jöjj érte alkonyat után!
Az emberke eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. A fejedelem búnak eresztette a fejét, sóhajtozott:
– Honnan vegyek én ennyi aranyat? Hol van nekem egyszerre zsáknyi kincsem?! Elvitte a vagyon javát az építés, katonáskodás…
– Egyet se búsulj, komám! Mekkora zsákot ígértél a vízért? – sompolygott elő a bolond.
– Nem esett szó a nagyságáról, csak zsáknyi aranyra szerződtünk!
– Nohát akkor nézd a bohócsipkámat! Ez is zsáknyi, csak kisebb, inkább zacskónak mondanám. Ekkora vászonba varrasd a járandóságot!
Mikor lebukott a nap a Kárpátok felett, előkerült a veres kisember:
– Ide az aranyat, herceg!
– Itt van a jussod! – nyújtotta a fejedelem a zsákocskát.
– Fukar csaló vagy, nagyúr! Nem erre szerződtünk!
– Zsák aranyat ígértem, a zsák méretéről nem szólt a megállapodás!
Mintha porzana a drága szőnyeg, füst szállt a díszteremben szerteszét, s a kisember eltűnt.
Napokig lesték a kutat a várbeliek, de nem történt semmi szokatlan. Ám minden alkonyatkor mormogás hallatszott a mélyből. Ismét Durak merészkedett a kútkávához hallgatózni, ő fejtette meg az üzenetet:
„Görbe szarvam, csavaros agyam,
Egy bolond fogott ki rajtam!
Nem kaptam sok aranyat,
Szíthatom a parazsat…
Hát a pokolba velem!
Belzebúb az én nevem!”
*
A munkácsi vár kútja 86 méter mély. Az 1700-as években a 71. méternél titkos alagutat vágtak a falába, amely a Latorca partjával köti össze a várat.
Munkács a levert Rákóczi-szabadságharc után királyi birtok lett, hosszú évekig börtönerődként működött. Több ezer elítélt között Kazinczy Ferenc, a magyar nyelvújítás jeles költője is raboskodott falai között.
A legendás kút romlásnak indult, de néhány éve helyreállították, és a várral együtt kedvelt, látogatható emlékhely.
A monda „beszélő” neve:
Durak – szláv eredetű szó, köznyelvi használatban bolondot jelent.
Hozzászólások