„Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt.
És reám veté az ő jobbkezét, mondván nékem:
Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó,
és az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké; Ámen…,
és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai.” (Jel 1:17-18)
mikor pedig láttam őt,
az ablaküvegben tükröződött,
az arcát láttam – félig elfordulva állt ott
vászonruhája hullámlott
leesém az ő lábaihoz
gondoltam volna akkor
pedig csak lehajtott fejjel ültem
megszégyenülten
mint egy holt
úgy voltam akkor ott
megrészegülten
a látomástól lehajtott fejjel ültem
és reám veté szemét
benne végtelen tekintetét
minden állt ott
a hullám a ruhán kővé vált ott
nyújtá aztán Ő jobbkezét
látom kezén mély sebét
mondván nékem
lehet élned
ne félj ne aggódj csak élj
ne félj; én vagyok kenyérkaréj
az első és az utolsó
te a serclire dobott só
egyél fiam halott valék
én vagyok a kenyérkaréj
te az élő pedig
míg velem és engem élsz
és ímé élek benned élek
amíg az arcom látod addig éltetsz
élek benned élek örökkön örökké
ne félj ne aggódj csak élj
és nálam kulcsai vannak
a pokolnak és a halálnak
nyújtá újfent jobbkezét
látom kezén mély sebét
s bennem azóta él Ő
a kínból kiszállt élő
reám veti tekintetét
poklom belőlem kiég
Hozzászólások