A réten, hol régen fácánok kergetőztek,
most semmi sincs, csak térdig érő fű, meg
sár, pipacsok hajladoznak, és katángkóró
virága integet. A madarak elköltöztek rég,
nem itt költik ki tojásaikból fiókáikat.
Valami könnyed szomorúság leng az
elhagyatott tájon, és teríti be az én lelkemet.
Az ember nyomait csak az eldobált szemét
mutatja, míg tovahaladok, majd várakozom
ott, ahol korábban, évtizedeken át buszra vártam.
Most nincs más utas, csak én, de velem vannak
emlékeim, a régmúlt idő, és a fácánok emlékezete.
2022 05 27
Hozzászólások