Tisztán emlékszem arra az örömre, mely szegedi utunkat előzte meg… A készülődésre, ami minden mozdulatomat átjárta, akár röntgensugár az eleven szöveteket. Arra, amiképpen a gondosan válogatott hozzávalókból a szendvicseket életre hívtam, hogy Eszter, Sanya, no és persze mi ketten, az éhséget még hírből se ismerjük. A folyékony aranyra, mely keletet kémlelő szobám ablakain át ömlött szempilláimra, s tette mosolygóssá, a máskor csikorgó ébredést. Kérdő tekintetedre, mikor a rövid kirándulás ellenére nagy csomaggal érkeztem: mit tehettem volna? Testem mélyére költöztél, s én a kiszorult emlékeimet is magammal akartam vinni; édes terheimet. Gábor kérdő tekintetére, amikor egymás mellett ülve mindkettőnk kezében olvasni valót látott. S a nyugodt válaszra, hogy különös kapcsolatunknak e csendes béke is részese lehet. A vidám szegedi cimborákra, akik önfeledt örömmel tették színesebbé megérkezésünket. Dacod is bennem él, mellyel szívedben egyedüliként nem húztad fel az ajándék pólót, s lógtál ki a sorból akkor is… mint mindig. A zenére, mely még fűszeresebbé tette a szeszélyes tavasz napfényét. Az esti bolyongásra, amikor a gyönyörű város – ki tudja hányadszor – ismét megigézett és lenyűgözött. Arra, ahogy a SZOTE klubba maroknyi társaságunk elsőként érkezett, s hogy ez cseppet sem szegte kedvünk. Arra, ahogy Bélával kétszer is dicsőséges győzelmet arattunk csocsó partnereink felett (9:1). A különös és tréfás vetélkedőre, mely során csapatunk lemosta a parkettről a SZOTE-DOTE összevont ellentáborát, ismét megválaszolván a kérdést: melyik orvoskar is a legjobb? S a megmérkőzést követő parti hangulatát is nyomokban felfedezem még magamban: ahogy a nekem szánt kincseidet eltékozoltad az éjszakában.
Egy pillanatra mindennél tisztábban emlékszem: azt nem tudnám megmondani, hogy a szíved helyett hányszor lobbantottál lángot a dohánylevelek törmelékében; nem is érdekel már. Viszont amikor a hűvös éjszakában a betonszegélyen ültél s kérdőn tekintettem Rád: kezedet felemelted s tenyeredre mutattál, melyben születésed óta összetöredezett az élet-vonal. Ezt mondtad: „Ha szenvedély, hát legyen halálos…” Igazad van Kedves! És én már nem teszlek halhatatlanná…
Hozzászólások