Szálak
Heggyé nőtt idő alól
érkeznek gyönyörű rejtjelek,
várom az őszt, mert levélpostán
üzennek nekem a gyökerek.
***
Hajóvontatók dalából
a pusztíthatatlan lélek
fényvisszaverődését érzem…
***
Gyakorítgatok – getek,
Ismétlem, ami maradt,
Kiegészítem emlékeiteket.
***
Remény kottája
minden lábnyom.
***
Boldogulhatok – e
a tízparancsolat szabályozta létben –
kérdeztem a rám öltött győztes nyelvtől,
mely nem válaszolt,
de néha sírt butaságomon.
Szavak
Megmozgatnak valamit,
a tudatban köd szakad föl,
fényes súlyt görgetsz általuk
belehalsz lassan, észrevétlenül.
Epilógus
Rátok hagyjam? Nektek adjam az édes, bús
gondolatot? Kell – e szóhasmenésem meg – meg
villanó színeim, dörgéseim, rettegéseim, fohászaim?
Felfedeznétek – e arcaimban arcaitokat?
Érdemesek vagytok – e alázataim, csendes haldoklásom
titkaira, lelkesedés őrületemre, miképp akarok
megbújni egy vers gyenge sátorában?
Egykor hittem, hogy templomot építek
szavakból, szentélyt, ahová tisztelettel
léptek be majd, s ha megtaláljátok
sem gyűrtök vécépapírt végakaratomból.
Szóljon hozzá!