Emlékszel a talpfákra,
az összesikló sínpárra?
Az utolsó kocsiból néztük,
hogy haladunk időnkben előre,
hátha ez az a szerelvény,
amely lerombolja
hátunk mögött futó jövőnk
hazugságának száguldását.
Álltunk, ezer hittel,
álltunk tétován, báván –
kezünk nem akart
egymásra találni,
csak homlokterünk
gondolata tárult
visszavonhatatlan tájjá,
soha el nem érhető
vágyaink tárgyává.
1994.
Szóljon hozzá!