Emlékfoszlányok egy nem kerek évfordulón
Judit Hagner szobra
…amikor lázas keresgélés után megtaláltuk az éppen lábadon lévő zoknidban a lakáskulcsot és utána a fergeteges nevetéstől a konyhapadlóra zöttyentünk, nem gondolhatta senki, hogy egy kilencvenéves és egy ötvenegy éves „összeesküvő” potyogtatja a könnyeit
odalent…
…amikor a kerted végében a padocskádon ülve, egy késsel és egy kanállal műanyag dobozból fagylaltot csipegettünk, és körüldongtak darazsak, méhek, nem gondolhatta senki, hogy mi ketten a halálfélelem ellen esküdtünk össze…
…aztán, amikor lehuppantottam a degeszre tömött, nehéz bevásárlószatyrokat a hokedlira és lihegve azt mondtam: – Megjöttek a fecskék! – akkor Te azt a bohó kérdést tetted fel, hogy milyen fecskék, füsti, parti vagy villásfarkúak? – Nem tudom
– mondtam a boldogságtól sugározva, mert nem láttam, csak hallottam őket…
…és tényleg, magam tettem a felfedezést, amiről Te oly sokszor beszéltél: „Egy fecskehang, egy fejét ringató tulipán, egy pihe felhőcske elővarázsolhatja a FÉNYT”
…és t
ényleg, OTT BENT kisütött a nap… köszönöm.
…látlak, azon a péntekestén – akkor még nem tudtam, hogy utoljára – amint visszaintesz mosolyogva búcsúzóul (arcod körül örökké zilált, libegő, hófehér glóriáddal) „- Holnapig!”
…megtudtam másnap reggel, hogy az összeesküvés sikeres volt… félelem nélkül, álmodban mentél el. A takaró se gyűrődött meg a kezed alatt.
Azóta minden fehérbodros felhő szélén ülve, koszos kerti cipőbe bujtatott cinegelábadat lóbálva l
átlak Téged, amint lemosolyogsz rám… Halló Netti néni!
Amíg én élek, nem haltál meg.
Hozzászólások