Szobatiszta vagyok – és szabadúszó,
de nincsen kád, medence,
hogy előmerüljek
egy kötött versformában valakiért.
Egyénileg vállalkozik a pennám,
levelekbe fogja az üledék-agy
paszomántját, csizmacsikorgását.
Delel a Tél, a címzett remél:
Magasságos Úr!
– s túl az óragongokon
megbicsakló a szív, melyen a perc
már sebet ejtend:
Jézusom,
ez a csend
számlaköteles; hát befelé figyelek,
s morajlik a mondanivaló,
ám
nincsen szó. Vagyok szabad dúló,
s talán szóba tiszta maradok kandúr-
vénségemre… Ha nem, a pelenka
lesz öt-hat évtizednyi kézirat-összkomfort.
Kiadatlan mulasztások! -és zsineggel
jól egybefoghatók.
Napút, 2002./1. MindenKIderül
Szóljon hozzá!