Varga Levente (1939–2024) gyermekorvos bátyám és Pécs iránti szeretete emlékére
Az egyetemvégzés előtti időket kivéve sohasem voltam más, mint akadémiai intézeti keretek közt kutató vagy egyetemeken előadó jogfilozófus, előtte pedig egy talán másik véglet, a mezőgazdasági és ipari segédmunkás, majd a mélyszintek kőszénbánya csillése nehéz munkájának tanulságaiból gazdagodhattam. Nem véletlen hát, ha nem érezhetem át (legfeljebb jól-rosszul elképzelhetem), hogy milyen egy levéltáros, könyvtáros vagy muzeológus szakmai énje és élete. Annyit élhettem csupán át, hogy úgyszólván a rendszerváltozásig a tudományos kutatás számunkra biztos szegénységet garantált, s hogy ez a méltatlan állapot a kultúra munkásainak ez utáni jövőjére is átörökítődött.[2] Nehezen éltünk, létünk értelmessége mégis az evilági lét győztesévé tett bennünket, s a tudomány megélésének gyönyörében szívesen áldoztunk rá némi saját többletet még kevéske szerzett eszközeinkből is. Mindenesetre egész életemben könyvek közt járóként és antikváriumokban búvárkodóként[3] — egyetemvégzés óta Pécsre immár csak sajnos alkalmi látogatóként visszatérve — mindig feltettem magamnak s persze az antikváriusnak is a felesleges kérdést, hogy a kultúra munkásai miért nem járnak ilyen helyekre, és főként hogy miért nem gyarapítják saját intézményi gyűjteményüket vagy miért nem járulnak hozzá akár saját erőből nemzeti értékek megmentéséhez még akkor sem, ha ezt úgyszólván aprópénzből megtehetnék.[4]
Visszatérővé akkor vált e nyilvánosan ki nem mondott kérdés, amikor éppen Pécsett láttam, hogy a régikönyvesek (különösen a Kiméra) fényképdobozai éveken át csak telnek, s hiába filléres áruk, el mégsem kelnek. Pedig — véltem — nemcsak egy zárt kis történelmi közösség, de például egy Pécs méretű népmozaik 19–20. századforduló körüli portréfotói is majdnem szociológiai adalékok — ám mindenképpen biológiai antropológiai és/vagy éppen kultúrantropológiai alapanyagok, amelyek kellő tömegükben talán többet, esetleg mást is mondhatnak a kérdéses népességről, mint ami írott dokumentumokból kiindulva talán megállapítható.[5] Elkezdtem hát jó néhány tucatot, főként névvel ellátottakat belőlük vásárolgatni, sőt egy idő után elkezdtem ezekből a Janus Pannonius Múzeum Helytörténeti Gyűjteményének ajándékozgatni, míg csak ki nem derült, hogy átadásra a barátként Ódor Imre (1959–2015) akkor levéltárvezetőnél hagyott s megcímzett kis csomagom soha nem jutott el a címzetthez.
* * *
Utóbb történt, hogy a »Hónap dokumentuma« szép sorozatának egy karácsonyt éppen megelőző témája Pécs valahai jelességének, Nagy Imre Gábortól a ʻ150 éve született Oberhammer Antal országgyűlési képviselő, rendőrfőkapitányʼ szép bemutatása volt.[6] Mivel éppen akkoriban is szedegettem össze felgyűlt gyűjteményemből, személyes könyv- és levéltáramból olyan darabokat, amiket újfent és bizton már esetleg szülőhelyem egy másik, biztosabb közgyűjteményére hagyhatnék,[7] felismertem a nevet, s hogy van Oberhammer Antalról fényképem.
Ez indította fenti gondolkodásomat. Ti. a tudós főlevéltáros szerző bizonnyal összeszedett írásához mindent, ami tárgyához hozzájárulhatott; eredeti, hiteles fényképe azonban a jelek szerint semmilyen közgyűjtemény katalogizált anyagában nem található. Ilyennek hiányában pedig meg kellett elégednie valahai fotó gyenge nyomdai másolata megjelenítésével, illetőleg korabeli sajtó portrégrafikákkal.
* * *
Minden helyzet egyedi, így más természetű, de szintén izgalmas felfedezés volt egy másik fotó ábrázoltjának azonosítása: dezséri Országh Lajos (Szigetvár, 1858 vagy 1859 – Magyartelek, 1912. június 23.) ő, magyarteleki földbirtokos mintagazdálkodó: „a századfordulón Dezséri Országh Lajos a földbirtokos és az udvarház ura. Fekete márvány síremléke a temető dísze. Arborétuma természetvédelmi terület. […] Szemet gyönyörködtető ligetes legelője, melynek sarkában festői szépségű tavacska található.”[1]
A Trencsén vármegyei ősnemes dezseritzki família utolsó sarja tehát ő, aki elemijét Pécsett, középiskoláit a kalocsai jezsuita convictusban végezte, majd „a német nyelv elsajátíthatása céljából önkéntes évét, később Baranyamegyébe került cs. és kir. 7. huszárezrednél Grátzban szolgálta le, hol tart. hadnagy is lett”, vagyis népfölkelő hadnagyként szolgált 1887–1890 közt.
Apja korai halála okán a családi gazdálkodást már középiskola után kevéssel át kellett vennie. Ennek mintagazdasággá fejlesztéséhez a szomszédes Gyulassy-birtokot szintén bérbe vette.
A közéletben rendkívül aktív volt, hiszen Baranya vármegyei közigazgatási s egyéb bizottságoknak aktív tagja, a Pécs-Feketevíz lecsapoló társulatnak igazgatója, s az 1872-ben újjáalakult Baranyavármegyei Gazdasági Egyletnek az elnöke 1897–1911 között.
Évente nagy utazásokat tett egyiptomi, török-, lengyel-, német, franciaországi s afrikai helyszínekre; visszatérően különösen Konstantinápolyt, Kairót és Alexandriát kedvelte.
Utolsó két évében lett felesége Lyubibratovics Mária (1873–1929).
A korabeli sajtó szerint üldözött gentry-sorsot példáz róla gyászhíre, mely az őt immár nyolc éve gyötrő gerincsorvadásból következteti halálát: „édes atyja majd 30 éven át, szemevilágától megfosztva élt, nagybátyja Országh József, ki Pécsett a 70-es években neves ügyvéd volt, rákbetegségben korán elhunyt, fivére szintén fiatalos halt el. Édes anyját, kit rajongásig szeretett, a múlt évben temettük el.”[2]
Minden helyzet egyedi, így más természetű, de szintén izgalmas felfedezés volt egy másik fotó ábrázoltjának azonosítása: dezséri Országh Lajos (Szigetvár, 1858 vagy 1859 – Magyartelek, 1912. június 23.) ő, földbirtokos gazdálkodó, az 1872-ben újjáalakult Baranyavármegyei Gazdasági Egyesület[8] elnöke. Magyarteleken volt családi kastélya és családi sírboltja,[9] felesége Lyubibratovics Mária (1873–1929).[10] Népfölkelő hadnagy 1887–1890 közt.[11] „[A] századfordulón Dezséri Országh Lajos a földbirtokos és az udvarház ura. Fekete márvány síremléke a temető dísze. Arborétuma természetvédelmi terület. […] Szemet gyönyörködtető ligetes legelője, melynek sarkában festői szépségű tavacska található.”[12]
Megjegyzik róla, hogy „cs. k. szolgabíró” apja dezséri Országh Lajos (1815 – 1881. június 2.), aki „Pécsett nevelkedett, itt járt iskolába, s 1837-ben itt tett ügyvédi vizsgát is. Az 1850-es években szerepet vállalt a császári közigazgatás megteremtésében Baranyában: 1850-ben a siklósi, 1851-ben pedig már a szigetvári járás szolgabírája volt.”[13]
Bátyja József (1866 – Kistelek, 1902. augusztus 23.), akinek gyászjelentése pedig templomi szertartást a Magyartelekkel mint egykori uradalmi birtokközponttal szomszédos Kisasszonyfán (annak 1785-ben épült templomában) jelez.[14]
Róluk írja az agrártörténet és agrárszociológia monográfusa,[15] hogy „A família legjelesebb gazdálkodója a két Lajos (1858–1912) volt. Országh I. Lajos (1815–1881) örökölte apjától, Imrétől a pécsi Apácza utca 8. szám alatti ingatlant, amit aztán továbbadott a Scitovszky Márton és Országh Paulina lányát feleségül vevő bonyhádi Perczel Vilmosnak. Országh Lajos megszabadult a szétszabdalt ősi földjeitől, s vett magának egy egy tagban lévő uradalmat a Pécstől mintegy 25 km-re délkeleti irányban lévő Magyartelek és mellette Magyarmecske faluban, ahol egyedül ő volt nagyobb földdel rendelkező ember, s a legnagyobb adófizető is. Szerencséje is volt, hiszen viszonylag könnyen hozzá lehetett jutni a földhöz, mivel a Czindery László halála után Wenckheim Bélára maradt hagyatéknak az új tulajdonos párizsi laza életmódjával hamar a nyakára hágott, így a zártartónak el kellett adni több volt Czindery uradalmat. Fia, Országh II. Lajos Pécsett járt iskolába, jogi ismereteket szerzett. Ő volt az, aki a magyarteleki uradalmat messze földön híres mintagazdasággá alakította át. A fennmaradt adatok szerint az új fajták kikísérletezésében, nyugati növények meghonosításában és terjesztésében, szakmai tanácsadásban is élenjáró gazda volt Országh Lajos. A földesúr a hajdan Czindery által épített, ma is meglévő klasszicista kúriában élt. Országh Lajos halála után 1914-ben (mivel fia, már korábban elhunyt) özvegye az uradalmat eladta Kammerer Ferenc somogyi és baranyai földbirtokosnak, aki korábban a nem messze lévő Kastélyosdombón gazdálkodott. Országh II. Lajos a 19–20. század fordulóján a Baranya Vármegyei Gazdasági Egyesület elnöke volt. Ez az egyesület a reformkori kezdemények után 1872-ben szerveződött újra, s élt egészen a második világháború végéig. Alapvető célja: »Tanulmányozni és megismerni a vármegye mezőgazdaságának minden ágát és a hitelviszonyokat, figyelmeztetni a közösségeket a hiányokra és a fejlődést gátló akadályokra, javaslatot tenni azok orvoslására, illetve elhárítására.« Ilyen probléma a 19. század vége felé több is akadt, gondoljunk csak a századvégi filoxéra-járványra, avagy az agrárár-depresszió okozta gazdasági változásokra.”
Mindezeken túl is emlékezetes — bár úgyszólván végig magánosan telt, de annál több ön- és közösségépítő erőfeszítésben gazdag — élete, amint ezt nekrológjai tanusítják.
Mindezek ellenére, amint ez sajnálatosan gyakran előfordul, az utókorban meggyalázták emlékét. Kései özvegye temetői sírboltjánál még 1914-ben Magyarteleken egyedülálló művészi objektummal, márványtalapzaton »Fekete asszony« emberméretű szobor állításával fejezte ki gyászát. Ám mostanában, már a rendszerváltást követően, pár évvel azután, hogy a sírbolt kovácsoltvas kerítését már ellopták, magát a szobrot is 2006 nyarán lefűrészelték. S mint a sajtó megjegyzi, értékét akkor tízmillió forintos értékre becsülték. Noha a község nyomravezetői jutalmat is kitűzhetett, a nyomozás eredménytelennek bizonyult.[16]
* * *
Egyedülállóan figyelemreméltó háttér tárulkozik fel két, véletlenül egymás mellé került fiatal hölgyfotó, valójában leánytestvérek, jelesül egy Exner-fényképen Vessely Vilma ill. egy Zelesny-fényképen Vessely Paula portréiból.
E hölgyek, a középosztály úri asszonyai a sajtóban — és tekintsünk csak vissza a múlt tényeire, így arra, hogy még Baranya kisvárosaiban is olykor két-három egymástól független napilap található — rengetegszer szerepelnek, akár merő jelenlétükkel az általuk is szervezett, segített, vagy pusztán jelenlétükkel erősített társas rendezvényeken, akár a legkisebb felajánlással (ruhadarabbal, tucatnyi tojással, néhány kiló zsírral), amit e kor végletes szegénységében a világháború alatt a frontszolgálatot teljesítő katonáknak, a háború utáni zűrzavarban, valamint a közelgő világválság idején kevésbé szerencsés embertársaiknak nyújthattak.
*
Mint majd látni fogjuk, Vessely Vilmáról e húghoz képest kevesebbet tudunk. S ezt a keveset is még tovább bonyolítja, hogy esetleg három leánytestvér volt, mert Vilmán túl még két férjezett név szerepel a sajtóban, Paula és Ida, akik bizonyosan testvéri kapcsolatban voltak egymással, és ez a sajtó számára is ismert kellett legyen, mivelhogy ők — már ha egyáltalán mindketten előfordultak — társaséleti riportokban együtt is szerepeltek.[17] Sőt, Vilma előfordul Paula legközelebbi társaságában is, amikor a siklósi Vörös-kereszt fiók-egylet 1882. december 2-án a helyi nagyvendéglőben tart hangversenyt s hét száma közül az ötödik lesz a Cigánynő, amit úgymond zongorán és furulyán ad elő Vessely Vilma és Kiss József.[18]
Vessely Vilma férjét, Visy Pált[19] tizennégy év siklósi kir. táblabíróskodás után 1909-ben a mohácsi bíróság élére helyezik, s ezért a távozás alkalmából „fényes lefolyású lakoma keretében búcsúztatta a siklósi úri közönség minden rétege”.[20]
Asszonya 1922-ben már bizonyosan az Első Mohácsi Jótékony Nőegylet (hivatala „a volt püspöki kastély emeletén”[21]) elnöknője,[22] s egyéb források szerint marad még legalább egy évtizeden át. Később, az országos intézményként meg- és újjáalakult Vöröskereszt Egyesületnek lassan országosan kiépülő hálózatában a mohácsi fióknak 1930-tól elnöktársa lesz; a másik elnöktárs a városi főorvos.[23] Amikor pedig további intézményesedés történik, a Stefánia Szövetség mohácsi fiókja szociális szakosztályának az elnöke lesz 1936-ban.[24]
Valamikor 1935 kora tavasza előtt bizonyosan megözvegyül, s 1940 kora őszén, szeptember 9-én maga is meghal.
Végrendelete ekkor lép hatályba. Ekkor válik egyszersmind ismertté is, mivel egyebek közt ebben rendeli a mohácsi fogadalmi templom történetesen legelső misealapítványát, valamint „családi iskolai ösztöndíjalapítványát”,[25] amelyet Pécs város törvényhatósági bizottsága hamarosan meg is tárgyal, hiszen 1940. évi rendkívüli közgyűlésének egyik utolsó, 44. napirendi pontja lesz máris „Visy Pál és neje Wessely Vilma családi iskolai ösztöndíjalapítványa.”[26]
És egy hónap múltán már színre lépnek az örökösök is, hirdetve, hogy a „Kossuth Lajos utca 40. szám alatti 5 szobás, fürdőszobás, kertesház és a mohácsi határban, Osztás dűlőben (kölkedi csárda közelében) egy tagban levő 12.366 □-öl szántó készpénzfizetés ellenében néhai Visy Pálné örökösei által eladó. Ugyancsak ott eladó egy jókarban levő zongora is.”[27] Feltehetően sürgető volt az eladás s talán ehhez mért az ár is, mindenesetre a zongora pár napon belül már elkelhetett, hiszen a két hét múltán megismételt hirdetés[28] ezt már nem tartalmazza.
*
A Vessely-kisasszonyok közt felbukkant Vessely Idáról a sajtóból annyit tudhatunk csak meg, hogy 1856 körül születhetett, és hogy Sztankovics Pál siklósi járásbírósági tisztviselő és Wesszely Ida [így!] esküvőjét 1884-ben rendezik Siklóson.[29] A férjről annyi tudható még, hogy a siklósi görög keleti hitközség elnöke.[30]
1942 telén hal meg, s Pécsett temetik.
*
A két testvérfénykép második hölgye Vessely Paula. Az ő lehetséges hátteréről annyi tudható, hogy egy hasonló, de immár férjezett nevű asszony bizonnyal kiemelkedő szerepet játszott egy pécsi, majd két hét múltán Mohácsott megismételt rendezvényen, merthogy ennek emlékalbumához egy nemes gondolattal hozzájárult. Avagy, amint az ismétlés beszámolója írja: „A Pécsi Jótékony Nőegylet és a Mecsek-egyesület június 18-án a Tettyén fényes tavaszi ünnepet rendezett. Az ünnepet virágkorzó nyitotta meg. A nőegylet a virágkorzó emlékére díszes albumot adott ki, melyet Kéry Gyula hírlapíró szerkesztett. Ebből az albumból válogattuk ki azokat az apróságokat, melyek — a mohácsi nőegylet mai ünnepélye alkalmából — szintén alkalomszerűség jellegével bírnak. Az album ára 69 kr. A Szerk.” — és számos szépasszony és uraság léleknemesítő üzenete közt idézi az itt megnevezett hölgy szép igéjét: „A jó cselekedetekért ritkán jut elismerés osztályrészül, – de az igazán nemes szívek nem is keresik azt.”
És hogyan is emlékeznek erre az eseményre mások?
„Június A. D. 1893. Egy kedves emlék, amelyet a Pécsi Jótékony Nőegylet javára 1893. június 11-én rendezett virágkorzó emlékére a rendező bizottság megbízásából szerkesztett Valaki és írtak Valakik, hogy aztán Feiler Mihály a Püspöki Lyceum nyomdájának betűivel öntse formába a századvég tipográfiai művészetével. És az utolsó oldalon hírül adja azt, hogy a kocsikorzóval még nem ért véget a gazdag júniusi programm. Mert 1893. június 18-án a Pécsi Jótékony Nőegylet a Mecsekegylettel karöltve virágünnepélyt is rendez majd a Tettyén, ahol a gazdag műsor fénypontjaként a villanyvilágítást »a Ganz és Társa cég által díjtalanul átengedett hatalmas dynamo« fogja szolgáltatni az özv. Biedermann Gusztávné által szintén díjtalanul átengedett gőzgép segítségével, hogy a Tettye fennsíkját nyolc, egyenkint 1000 gyertyafényű villamos ívlámpával varázsolja nappallá, amikor a hét órára kitűzött első négyes véget ér.”[31]
Férjével hamarosan a pécsi (ma Szabadság utcai) Schlauch-villatelepen vásárolnak majd házat, történetesen a kezdeményező s építtető Schlauch Imre (1840–1904) nagybátyja, Schlauch Lőrinc (1824–1902) szatmári, majd nagyváradi püspök, bíboros tulajdonából.[32] Különös módon e villatelep monografizálása ad számunkra további kulcsot lakójához is. Mert eszerint „Az M1 villában Kiss József, az Állami Főreáliskola tanára lakott. Lenkei őt titulálta a Mecsek Egyesület nagyra növelőjének, így valószínűleg benne kell keresnünk az egyesület által kiadott […] útikönyv szerzőjét. Lelkes amatőr fényképészként a Nemzeti Casinoban országos fényképkiállítást szervezett, de oszlopos tagja volt a Pécsi Dalárdának is. 42 évi tanári működés után az igazgatói székből vonult nyugalomba 1921-ben. Az ábrázoló mértant és mennyiségtant tanító tanár munkásságát az iskola 1921/22-es évkönyve is kiemeli: „Kiss József típusa volt annak az eszményi gondolkodású tanárnak, aki egyaránt él az iskolának és a társadalomnak.” Apja a Pécsi Figyelő szerkesztője volt, Gyula nevű testvére — ki évi 3500 koronáért a MÁV üzletvezetőségének kereskedelmi osztályán dolgozott — talán azonos az L villa, bankhivatalnok Ernő öccse pedig a G villa lakójával”.[33]
Férje tehát a Pécsett úgyszólván mindenkitől ismert, ikonikus Kiss József (1858–1939), aki a tanítást Siklóson 1881-ben kezdve 1884-ben lesz Pécsett főreáliskolai tanár. Ismertségét ugyanakkor minden szabad ideje elhivatottságának köszönheti — annak, hogy kezdeményezi a Mecsek Egyesület létrejöttét (1891), amely köré a Nádor Szállodában hamarosan péntekenként „Kiss József asztal” szerveződik; időközben a Pécsi Bicikli Klubnak is alapító elnöke; négy évtizeden át a Mecsek Egyesület Évkönyvének szerkesztője (1892–1932); s ezen szerteágazó buzgalomnak az egyik kifejeződése lesz majd az, hogy az 1906-ban elkészült misinai kilátó egy évtized múltán, az Egyesület jubiláris közgyűlésén 1916-ban, majd „Kiss József kilátó” nevet vesz fel.[34] Tehát nemcsak „alapító tagja és első titkára volt az egyesületnek. Több útikalauzt írt a Mecsekről, s kezdetben ő jelölte ki a turistautak vonalát, a pihenők és padok helyét.”[35] Ráadásul 1892-től negyed évszázadon át szerzője lett hét turista könyvecskének is.[36];[37]
A házaspár későbbi sorsáról már csak a férj halála kapcsán, a Kiss Józsefet megillető melegségű gyászhirdetményekből értesülünk.
E történet folytatásában viszont úgyszólván már-már az érthetetlenség birodalmában lebeg, hogy maga a Kiss József özvegyeként így megismert Vessely/Wessely Paula haláláról kizárólag közvetve, kishúgát, Vessely/Wessely Idát illető — fentebb már bemutatott — gyászhirdetésből értesülhetünk.
* * *
Végezetül Keil Etuska kisasszony fényképe jön a sorban, aki magát — merthogy valószínűleg igazolványképről van szó — a Pécsi Országos Kiállítás (1907) munkásának mondja:
1891 körül születhetett, merthogy iskolázódását a Belvárosi elemi népiskolában 1897-ben kezdi el[38] és bár nem jobb eredményekkel, de 1904-ben fejezi be. 1905-ben elvégez egy női kereskedelmi tanfolyamot,[39] majd — egyidejűleg talán? — beiratkozik a Miasszonyunk rend tanítónőképző-intézetébe, amelynek viszont már az első osztályából kimarad.[40]
Valamikortól, de 1912-től bizonyosan a postaigazgatóságon dolgozik, díjnok gyanánt.[41]
1909 elején részt vesz a Pécsi Katholikus Kör bálján,[42] 1912 farsangján pedig egy a pécsi postaigazgatóság segédtisztjeitől kezdeményezett és szervezett, de a város által felkarolt jótékonysági bálon,[43] s feltehetően 1913-ban, huszonkét évesen kötelezi el magát egy komoly úr mellett. A híradás szerint ugyanis „Mostbacher György uradalmi intéző és Keil Etelka” ekkor kötnek házasságot.[44]
Férje (Szederkény, 1886. augusztus 6.), azaz „Mostbacher György, gazdasági hivatalnok, Szlavónia”, aki 1904-ben érettségizik a Pécsi Felső Kereskedelmi Iskolában,[45] majd egy év múltán, 1905-ben iratkozik be Óvárra a gazdasági akadémiára.[46]
A házaspár meglettebb koráról annyit tudunk csupán, hogy 1942-ben a címük „Mostbacher György intéző, Vas Gereben-u. 1.”[47]
Maga az asszony szép kort ért meg, hiszen a halotti értesítés szerint kilencvenöt éves korában, több leánygyermeket felnevelten, 1986-ban távozott az evilágból.
* * *
Nem mindenkiről találhatók fel azonban adatok, noha maga a név, valamint a fotó pécsi volta, vagyis Zelesny Károly fotóműhelyében készülte a fénykép hát- és előoldaláról egyértelműen kiderül. Ilyen például egy bizonyos komoly tekintetű Gustav László, akiről ez idő szerint semmiféle híradást nem találtam.
[1] DSc (1993), Széchenyi-díj (2013); kutató professor emeritus (MTA Jogtudományi Intézete) és professor emeritus (Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kar Jogbölcseleti Tanszék); varga.csaba@jak.ppke.hu
[2] Szomorú emlékem, hogy volt pécsi könyvtárigazgató úgyszólván anyai barátom, az immár nyugdíjas Román Lászlóné (1929–2013) beszélgetéseinkben maga érezte annak szükségét, hogy szóba hozza nyugdíjellátásának egy szerény létbiztonságához is az elégtelenségét. Közeli barátként a könyvtárigazgató utód Surján Miklós (1933–2012) csaknem havonta kétségbeesetten telefonált, hogy beszámoljon nékem mint Antall József miniszterelnöki tanácsadó testülete kormányfőtanácsos tagjának a pécsi muzeológusok, levéltárosok és könyvtárosok egyre tovább lehetetlenülő anyagi helyzetéről, mintegy segélykiáltásként kérve, hogy próbáljam szóba hozni jövőt kizáró lehetetlenülésüket megfelelő fórumokon.
[3] Vö. a szerző tollából ‘Találkozások a nyugati irodalommal’ Magyar Napló XXII (2010) 5, 24–29 & <https://epa.oszk.hu/03500/03573/00049/pdf/EPA03573_mn_2010_05_24-29.pdf> és ‘Iszonyú mennyiségű katalógusdobozt bújtam át’ Könyv, könyvtár, könyvtáros 25 (2016) 6, 36–46 & <https://epa.oszk.hu/01300/01367/00279/pdf/EPA01367_3K_2016_06_036-046.pdf>.
[4] Apró példa, amikor külföldi antikváriumban például a Pécsett szolgált és meghalt két világháború közötti neves alkotmányjogász professzor, Csekey István (1889–1963) hagyatékának nem csekély kéziratos része megjelent. Pénzhiányra hivatkozva pécsi egyetemtörténeti és megyei levéltár rövid úton érdektelenségét jelezte csakúgy, mint fővárosi társaik, míg hazai megmentése jegyében a teljes anyagot pár tízezer forintért magam megvettem.
[5] Erre egy telefonbeszélgetéskor Vándor Andrea német etnográfus — <https://www.smb.museum/ueber-uns/mitarbeit/detail/andrea-vandor/>, jelenleg a berlini Museum Europäischer Kulturen munkatársa, aki egy évtizedre visszatért édesapja szülővárosának néprajzi múzeumába Pécsre — hívta fel először a figyelmemet. Ez egyben családi szál is, hiszen feleségem Zalaegerszegről a pécsi Erkel Ferenc Zenegimnáziumba kerülvén azután került az ismert olasztanár Vándor Gyuláék — <https://mhk.szofi.net/csarnok/v/vandorgy.htm> — Aradi Vértanúk útja és a Mátyás Flórián út kereszteződésének régi közkútja mögötti bérházban lévő lakásában albérletbe, hogy felszabadult egy szoba, mivel fiúk, az említett etnográfusasszony apja, Vándor Tamás későbbi pszichológus — pl. <https://www.jpm.hu/hirek/2020-05-05-digitalis-barangolas-a-muzeumban-40> ill. <http://nemzetisegek.hu/repertorium/2007/02/belivek_51-52.pdf>, 5334 — éppen pár hónappal elébb disszidált. További szál, hogy Óbányán míves házacskát építvén e nagyapa Vándor Gyulával alapozódott meg a pécsi intellektualitás s művészvilág számára a falu és a jónevű hentes-fürdős-vendéglátós Tichy György — Blasszauer Róbert ʻEgy hajdani népítélet nyomábanʼ Pécsi Szemle (2012. nyár), 68–74 & in <https://www.mediadigitar.hu/idoszaki/pecsi_szemle/PSz_2012-02_Int.pdf> és <https://jeltelenul.hu/tichy-gyorgy> — strandjának kultusza. Gyermekkoromban, a második világháború után magunk is úgyszólván vasárnaponkénti kirándulókként oda tartottunk, sőt hosszan is nyaraltunk s kosztoltunk Tichy bácsiék szállóvendégeiként — amíg csak a hivatkozott irodalomban bemutatott tragikus vég be nem következett. A szakirodalomban egyébként ez állandósult téma; ld. pl. Elizabeth Edwards ʻAnthropology and Photography: A Long History of Knowledge and Affectʼ Photographies 8 (2015) 3, 235–252; Katherine Hyde ʻSociology through Photographyʼ New Directions for Teaching and Learning (Spring 2015), No. 141, 31–42; Photography, Anthropology and History Expanding the Frame, ed. Christopher Morton & Elizabeth Edwards (Farnham, Surrey & Burlington, VT: Ashgate 2009) xix + 290.
[6] (2020. december 20.) <https://mnl.gov.hu/mnl/baml/hirek/150_eve_szuletett_oberhammer_antal_orszaggyulesi_kepviselo_rendorfokapitany>
[7] Több ezres nagyságrendben juttattam el külföldi bölcsészeti, társadalom- és jogtudományi könyvanyagot és jónéhány ezernyi Pesti Napló és egyéb két háború közti napilapszámot a Pécsi Egyetemi Könyvtárnak, megelőlegezve mintegy tízezer tételes jogbölcseleti súlypontú professzori könyvtáramnak halálom után esedékes áthagyományozását. Ez utóbbit illetően a korábbi igazgató asszony fogadókészségét azonban utódja már megtagadta, s így ennek sajnálatomra más, de az érzelmi kötődéstől eltekintve minden szempontból előnyösebb sorsa lett: immár az Országgyűlési Könyvtárban raktározódik leendő különgyűjteményként, a feldolgozáskor kikerülő duplikátumai pedig a Sapientia jogi karát (Kolozsvár) gazdagítják majd. A Csorba Győző Megyei Könyvtár Helyismereti Gyűjteményét eseti küldeményekkel már régóta segítem, legutóbb a 20. század elejétől, szüleim születésétől indulóan anyámtól összeállított kilenc családi fényképalbumunk, nagyapám és apám autókarosszéria és kocsigyára termékalbuma, valamint apám második világháborús tartalékos repülőtiszti három fotóalbuma (túlnyomórészt e fentiek válogatásaként ld. <https://fortepan.hu/hu/photos/?donor=Varga Csaba dr.>), továbbá a nálam meglévő (s részben saját szerepléseket rögzítő) (és nagyrészt Gargya Lajos úrnak köszönhető) video-felvételek e-átadásával. A Baranya Megyei Levéltárnak adományoztam számos aprónyomtatvány mellett egy fantasztikus első világháború előtti (egykor a pécsi vásárban vett) összeállítást, Baranya Vármegye összes községe és körjegyzősége hivatalos (gumi- és viasz-) pecsétjeinek lenyomata körjegyzői aláírásokkal hitelesített gyűjteményét. Nálam összegyűlt releváns fotók e-változatát számos régi könyv kíséretében az Egyetemtörténeti Gyűjteménynek juttattam el. Pár éve pedig a Cserkész Könyvtár és Levéltár (Gödöllő) gyűjteményét gazdagíthattam — <https://gvkik.hu:43210/szikla/kereso/rekord/554675> ill. <https://gvkik.hu:43210/szikla/kereso/rekord/554677> — apám véletlenül előkerült, a pécsi Nagy Lajos Gimnázium cserkészcsapatában ceruzával írt „táborzási naplójával” és tanulmányi feldolgozásával (ami első pillanatban eldobható jelentéktelenségnek tűnhetett, ám híradás szerint e központi gyűjtemény mindezideig hasonló dokumentummal nem rendelkezett).
[8] Márfi Attila ʻ Pécs Szabad Királyi város dualizmus kori egyesületeinek vizsgálata 1867–1918ʼ (I. rész) in Baranyai helytörténetírás 1989 (Pécs: Baranya Megyei Levéltár 1989), 382.
[9] Északkelet [Szatmárnémeti] IV (1912. július 2.) 145, 3 & <https://library.hungaricana.hu/hu/view/Eszakkelet_1912_07/?pg=2&layout=s>.
[10] Kaposi Zoltán ʻA Felvidék és a Dél-Dunántúl gazdasági és társadalmi kapcsolatai a 18–19. századbanʼ Közép-Európai Közlemények 4 (2011) 1 (No. 12), 41–51, 45.
[11] Matiegka Lipót A m. k. pécsi 8-ik honvéd huszár ezred története (Pécs: Pécsi Nyomda 1899) & <https://www.mediadigitar.hu/helyismereti_konyvtar/matiegkalipot_amkpecsi8ikhonvedhuszar_1899.pdf>, 153, [225] és [229].
[12] <http://www.holvan.hu/hu/terkep/telepules/Magyartelek>
[13] Uo. 46.
[14] <https://www.geni.com/people/Lajos-Országh-dezséri/6000000174646285915>
[15] Kaposi, 47–48.
[16] Új Dunántúli Napló XVII (2006. augusztus 5.) 212, 5 és Népszava CXXXIII (2006. június 1.) 127, 11.
[17] Dunántúl XXX (1940. szeptember 12.) 207, 7, valamint Mohácsi Hírlap XXIX (1940. szeptember 15.) 37, 3 és (1940. szeptember 15.) 37, 3. Visy Pálné és Sztankovics Pálné így különösen együtt szerepelnek egy idősödő beremendi papnak a pécsi székesegyház Corpus Christi kápolnájában celebrált ünnepi szentmiséjéről szóló beszámolóban („Ott volt Siklósról Visy Pál járásbíró, Sztankovics Pál…” — ʻA beremendi gyémántmisésʼ Pécsi Napló X (1901. március 20.) 67, 3 —, valamint egy „az óvodás gyermekek karácsony fájára adakoztak” hírben — Siklós és Vidéke XV (1902. december 21.) 51, 3 — csakúgy, mint (bár most Stankovits Pálné névírással) egy pár héttel későbbi — ʻSylveszter-estély Siklóson: Fényesen sikerült műkedvelői előadást rendezett a »Siklósi izr. betegsegélyző nőegylet« deczember 31-én a »Pelikán« szálloda nagy termébenʼ Pécsi Napló XII (1903. január 4.) 3, 10 — társasági esemény riportjában.
[18] „A »siklósi vörös-kereszt fiók-egylete« f. é. decz. 2-án tartott a nagyvendéglő termében hangversenyt”, melynek 5. száma ʻ»Czigánynő« M. V. Balfe-től, zongorán és furulyán előadták Vessely Vilma úrhölgy és Kiss József úr.” (Az ír sikerszerző William Michael Balfe neves 1843-ban elkészült „romantikus” és „legsikeresebb” operájáról — The Bohemian Girl ill. osztrák területen Die Zigeunerin — van szó, amit korábban már előadtak Zágrábban, vö. <https://en.wikipedia.org/wiki/Michael_William_Balfe>.) A beszámoló kiemelten értékeli a „tek. elnöknőt, ki magát kitűnő énekesnőnek mutatta be.” Pécsi Figyelő X (1882. december 9.) 49, 2 és 6.
[19] Pécsi Napló XVIII (1909. április 27.) 95, 5.
[20] Pécsi Napló XVIII (1909. április 27.) 95, 5.
[21] Dunavidék [Mohács] II (1923. december 9.) 50, 2 és Mohácsi Hírlap XIII (1923 december 9.) 50, 3.
[22] Pl. Dunavidék I (1922. január 8.) 2, 3 és Mohácsi Hírlap XII (1922. január 8.) 2, 3, valamint Pécs-Baranyai Címtár szerk. Kalotai László (Pécs 1928), 281.
[23] Mohácsi Hírlap XX (1930. április 6.) 14, 3.
[24] Dunavidék XV (1936. január 5.) 1.
[25] Pécsi Napló LII (1943. szeptember 29.) 220, 2 és Új Magyarság VII (1940. szeptember 13.) 208, 7.
[26] Pécsi Napló LII (1943. szeptember 29.) 220, 2.
[27] Mohácsi Hírlap XXIX (1940. október 13.) 41, 4.
[28] Mohácsi Hírlap XXIX (1940 október 27.) 43, 4.
[29] Pécsi Figyelő XII (1884. szeptember 20.) 39, 5.
[30] Pécsi Napló VIII (1899. június 6.) 126, 2.
[31] Dunántúl XXX (1940. március 24.) 67, 23–24.
[32] Pécsi Közlöny XIII (1905. június 11.) 113, 8.
[33] Pilkhoffer Mónika ʻSchlauch Imre építész és villatelepe Pécsettʼ Sic Itur ad Astra (2000) 3, 93–130 & <https://epa.oszk.hu/01000/01019/00031/pdf/EPA01019_sic_itur_ad_astra_2000_03_093-130.pdf>.
[34] Polgárdi Géza ʻA Mecsek ébresztője Kiss József (1858–1939)ʼ Turista Magazin CXV (2004, július 1.) 7, 34–35.
[35] Új Dunántúli Napló XX (2009. június 22) 168, 9.
[36] Ld. <https://corvina.tudaskozpont-pecs.hu/WebPac.pmvedb/CorvinaWeb?scanbasketset=AUTH_1707_4%2CAUTH_677422_4%2CAUTH_212031_5%2CAUTH_978737_4%2CAUTH_288523_5%2CAUTH_270059_5%2CAUTH_55923_4%2CAUTH_863447_4%2CAUTH_26429_4%2CAUTH_637553_4&page=&perpage=0&action=scanbasket&actualsearchset=&actualsort=&language=¤tpage=scan&text0=&index0=&whichform=scanform&showmenu=&recnum=&marcposition=&index=AUTH&scanonly=AUTH_270059_5&showonetype=>, amikhez még egy — csupán az Országos Széchenyi Könyvtárban és a szegedi Somogyi Könyvtárban található kiadvány is járul: Természetbarátok Turistaegyesülete Pécsi Csoportja története és jubileumi évkönyve 1922, összeáll. Bihari Ödön, előszó Kiss József ([Pécs]: Pécsi Irodalmi és Könyvnyomdai Rt. 1922) 64.
[37] Ld. még pl. Pécsi Napló XLIX (1940. április 28.) 96, 4; Baronek Jenő ʻA 121 éves Mecsek Egyesület – Vargha Dezső »Kiss József emlékezete«ʼ Dunántúli Napló XLIV (1989. augusztus 11.) 220, 3; Pécsi Szemle XV (2012) 1, 46-57.
[38] Pécs szab. kir. város összes községi népoktatási tanintézeteinek értesítője az 1897–98. iskolai évről, összeáll. Schneider István (Pécs: Taizs József 1897), 9.
[39] Pécs szab. kir. város összes községi népoktatási tanintézeteinek értesítője az 1905–1906. iskolai évről, összeáll. Schneider István (Pécs: Wessely és Horváth Könyvnyomda 1906), xv.
[40] A Miasszonyunkról Nevezett Pécsi Nőzárda Nevelő- és Tanintézetének Értesítője az 1905–1906. iskolai évről (Pécs: Taizs Dezső 1906), 90.
[41] ʻA pécsi posta- és távirda igazgatóság negyedszázados jubileumaʼ Dunántúl II (1912. július 28.) 169, 3 és Pécsi Újlap VI (1912. július 28.) 169, 2.
[42] Pécsi Közlöny XVII (1909. január 22.) 17, 4 és Pécsi Újlap III (1909. január 23.) 17, 2.
[43] ʻA pécsi postások jótékony egyesületének táncmulattságaʼ Pécsi Napló XXI (1912. január 21.) 16, 6.
[44] Pécsi Napló XXII (1913. október 19.) 237, 8 és Dunántúl III (1913. október 19.) 242.
[45] A Pécsi Városi Felsőkereskedelmi Iskola és a vele kapcsolatos Női Kereskedelmi Tanfolyam Értesítője az 1910–1911. iskolai évről, közli Schindler József (Pécs: Madarász Béla Könyvnyomdája 1910), 15. Épületét 1913-ban e célra a Várady Antal utca és a Dischka Győző utca sarkán emelték, majd 1923-ban átépítették, hogy kórházzá lehessen.
[46] <http://ovarigazdasz.hu/szovetseg/sajtovisszhang/18-tablok-evfolyamok/1281-1905-07-adat.html>
[47] Pécs-Baranyai címtár 1942, szerk. Császár Géza (Pécs 1942) & <https://library.hungaricana.hu/en/view/BARM_CimNevTar_PecsBaranyaiCimtar_1942/?pg=498&layout=s>, 495.
Szóljon hozzá!