Zámbó Kornél képeiről – mohácsi kiállítása után
Megtisztulás
Zámbó Kornél – akárcsak valamivel korábbi és tőle kissé nyugatra „elterülő” kollégája, Hieronymus Bosch – apokalipszist fest, angyalokat és ördögöket fest, azaz az embert festi. Embereket fest, azaz az ördögöt festi. Mert megjelent. „Három fő veszély les az lélekre” – ugyebár – „elsőül ez velág. Kettő: az test. Harmadik: Erdewgh.” Zámbó megmutatja mind a hármat. Cudar világot mutat, gallyra vágott, tönkre ment testeket, sok-sok vihogó ördögöt (legrandább öröm a káröröm).
Harmonikás
Képeinek erejét a téma – értsd: a világ – csúfságának és az eszköz: a festészet „szépművészet”-voltának feszültsége adja. Zámbó színei – a sok Chagall-kék, a mély tüzű vörösek, a meleg sárgák – szépek; technikája kiforrott: a kozmikus magány súlyát nyögő, a mélyből kiáltó emberre nehezedő égbolt drámaian nagyvonalú ecsetkezelésétől a realista ábrázolásig mindent tud (elképesztően bravúros módon mutat például mozgást!), közben játékosan tiszteleg az elődöknek (Bosch, a vámos Rousseau és Csontváry alakjai köszönnek vissza nem egy képén) – és rántja, rántja, egyre csak rántja le a leplet. Ez velágról, az testről és az erdewghről. Művészete folyamatos leleplezés. Leleplezéseinek folyama: művészet. Nem éri be a felszínnel, nem karikaturista; mélyre döf, a zsigerekig hatol: a szemen át az agyig és tovább. (Kár, hogy a kiállításokon nincs laborvizsgálat, Zámbó képei valószínűleg az EEG- EKG-görbék mellett a máj-, vese- és egyéb funkciókat is komolyan befolyásolják.) Ez a szépen ábrázolt rondaság nem vicces, nem mulatságos, hanem drámai, keserű és/de nevetséges. Z. K. képei előtt az ember nem kuncog vagy kacag, hanem röhög. És persze sír.
Himnusz
Békegalamb-tojózó
Itt a király nemcsak meztelen, de lóg is a töke. Zámbó képeinek megfestője Csontvárynak nem a köpönyegéből bújt elő, hanem a fenekéből. Az angyalok álruhás ördögök, a jók buggyantak, szerencsétlenek, a lélek csak hányni jár belénk, a test erőtelen (és ronda és petyhüdt), a hatalmasok gonoszak, az elesettek újra és újra elesnek – és mindig pofára! –, a békegalamb haszonállat, a boldogság kék madara szintúgy, az emberiség zsákmány, a Föld pedig alighanem csak egy pattanás egy gigászi szőrös ülepen.
Hát, szépen vagyunk… A Zámbó-képek hatása, lehengerlő stílusuk alól nehéz kivonni magunkat. („A stílus maga a henger.” Sírunk attól, amit megmutat, és röhögünk azon, ahogy mutatja. Segítsünk neki, legyünk partnerek ez velág, az test és az erdewgh folyamatos leleplezésében, rémüljünk meg és kapjunk röhögőgörcsöt magunktól, hátha vezet valami jóra…
Addig is, aki teheti, nézzen sok zámbót (napi 3×1 kép, étkezés után)! Aki kihagyja: megbánja.
Hozzászólások