Már többé nem merném levetni
előtted a ruhámat, testem
szerény szépségét és arányait
elrabolta az idő és a betegségek.
De álmaimban úgy simul össze
a testünk, mint két őszi falevél,
mintha az Isten is a kettőnk
szerelmére teremtette volna őket.
Ami a valóságban nem, az álmok
síkján megtörténhet. Úgy várom
az éjszakát, amikor szabadon
ide álmodhatlak magamnak,
ölelésedben áthajózom az ébrenlét
magányából ölelő karjaidba.
A lelkem meztelenre vetkőzik
előtted a versben, de a test már
nem mutatkozik ruhátlanul
többé senkinek, sosem.
2024 09 22
Szóljon hozzá!