Ha nincs az arcképe alá írva a neve,
rá sem ismertem volna, pedig hajdan
kamaszkorom elérhetetlen bálványa
volt. Nem filmsztár, csak iskolatárs,
de nekem, aki csúf kis béka voltam,
teljességgel elérhetetlen. Nagyon szép
fiúnak láttam, ő pedig úgy keresztül
nézett rajtam, ahogy a szép és sikeres
fiúk szoktak a csúnya kamaszlányokon.
Most pedig, majdnem hatvan év múltán
a képről csak egy ősz hajú öreg bácsi néz
vissza rám, mosolyogva, nyakkendőben,
de semmivel sem szebb, mint az összes
többi kortárs, őt sem kímélte meg az Idő.
Éppen úgy elbánt vele, mint velem.
A valaha volt kislány, akivé mára lettem,
nem érez semmi elégtételt, bár tudom,
mára nem csodálnám őt, ha találkoznánk,
és nem fájna a visszautasítás.
Az Idő nagy mókamester. Nem gyógyít be
semmit, de egyenlőségjelet tesz közénk.
2024 10 18
Szóljon hozzá!