Pár gondolat a Fekete pont című film margójára.
Kis pénzből készült, minimalista megoldásokkal és mégis nagyszerű, elgondolkodtató.
Talán így tudnám összefoglalni a Fekete pont című filmet. Nincsenek nagy sztárok a stáblistában, sőt legtöbbjük számomra – ez az én szegénységi bizonyítványom – ismeretlen.

Adott egy államilag „fenntartott” iskola, ahol a jó langyos vízben el kell evickélni a következő tanévig. Aztán a következőig. A jól bevált automatizmusok, szokások béklyójában botladozó tanári kar beletörődéssel nyugtázza a mindennapi „kis igazságtalanságokat”. A kiskirályok ott rejtőzködnek a tanári kartól a portásig, az ő kezükben van a „hatalom”.
És mit tehet egy újonnan becsöppent tanerő vagy tanuló? Alkalmazkodik, beleolvad, elfogadja a megszokott rendet, vagy megpróbál a maga elképzelése szerint újat teremteni?
Az összefogás, az egymás iránti empátia hiánya átszövi az egész iskolát. A szülők pedig leképezik a társadalmi rétegződésnek teljes skáláját, annak minden visszásságaival.
A tanulság levonását mindenkinek magának kell megtennie. A látlelet megvan. Már csak gyógymódot kellene találni a betegségre. És ez nem könnyű.
A fekete pontot néha érdemtelenül osztják ki.
A Szimler Bálint által rendezett film a múlt évi Locarnoi Nemzetközi Filmfesztiválról három díjjal tért haza.
Érdemes megnézni. Az érintetteknek is.
Szóljon hozzá!