Életének 82. évében elhunyt Lukáts Andor Jászai Mari- és Kossuth-díjas színművész, rendező – a hírt a Katona József Színház társulata közölte az intézmény Facebook oldalán.

(Fotó: Zih Zsolt / MTI)
Pályafutását a Pinceszínházban kezdte amatőr színészként, majd a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, ahol kezdetekben segédszínész, majd színész és rendező vált belőle.
1994 és 2008 között volt a Katona József Színház társulatának tagja. Neki és Halász Péternek köszönhetően indult el a Hírszínház a Kamrában.
Számtalan feledhetetlen alakítása mellett, ő rendezte többek között a Portugál című előadást, ami a Katona történetének leghosszabb ideig futó, közönségkedvenc előadása volt.
2008-ban ő alapította a Sanyi és Aranka Színházat, melynek igazgatója, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen pedig adjunktus volt.
Számtalan filmben láthatta a közönség, többek között az Eszkimó asszony fázik (1984), a Tiszta Amerika (1987), a Sose halunk meg (1993), a Szamba (1996), az Akik maradtak (2019), a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre (2020) című filmekben, emellett több film rendezője illetve forgatókönyvírója volt. Háromszor kapta meg a magyar filmszemle legjobb férfialakításért díját, háromszor érdemelte ki a Magyar Filmkritikusok Díja legjobb férfialakítás díját, 1992-ben elnyerte A franciaországi filmszemle díját, 2014-ben Arlecchino-díjat kapott, 2019-ben Arany Medál Életműdíjat vehetett át.
Lukáts Andort a Katona József Színház saját halottjának tekinti.
Veiszer Alinda 2022-ben az Edith-ed sorozatban beszélgetett Lukáts Andorral, a beszélgetés ide kattintva hallgatható meg.
Szóljon hozzá!