Szemcsék

Szeretlek, suttogom neked,

félve,

amikor a nyugalom hűvös lelkén ülök,

magamba fojtom a sikolyom, egyedül vagyok magányos veled,

de te ezt nem érted,

nem értheted,

te nem nézed minden este a vízesés csúcsán a tájat, amiben a kettőnk világát festik meg a fák.

A szívem,

a levelek susogásával dobban,

a madarak zengik, ami bennem zeng,

és minden napsütéses pillanat halkan,

szinte észrevétlenül csúszik át az alkonyon,

a baglyok huhogása mindenséggé változtatja a meg nem történt mindennapokat.

Mostoha felhőkből sírom a könnyeim,

elmosom a szemcséket,

a fekete szemfestékedet, hogy utána letörölhessem, azt mondva, nincsen semmi baj.

___________nincsen

_______________________semmi

_____________________________________baj

Szétszedjük, megrágjuk, lenyeljük a negatívan pozitív értelmezésüket,

hogy valamikor tényleg táncolhassunk abban a völgyben,

ahová csak én járok ki kettőnkre gondolva.

 

Legyen Ön az első hozzászóló!

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.