Johan Gimonprez filmje a BIDF-en
Az Államcsíny zenei aláfestéssel egy döbbenetesen erős film, ahol a sodró lendületet egyszerre adja a zene – ahol a jazz kiemelt szerepet játszik – és a politikai archív felvételek. Már az indítás is hatásos: dobpergés és ének Lumumbáról, majd Eisenhower elnök nyilatkozata, amelyben kifejezi óhaját, hogy Lumumbát felfalták a krokodilok… A film egyszerre zenei film és társadalmi-történelmi-politikai dokumentumfilm – a középpontban az egykori belga-Kongó függetlenségi harcával – ami egyben az USA által később likvidált Lumumba személyes harca is…
Politikai és emberjogi, továbbá fekete-emberjogi küzdelem zajlik… a film ügyesen adagolja mindhármat és a három közötti összefüggésekre is rávilágít, ezt tartom az egyik legnagyobb erényének! A film egyben világpolitikai panoráma, olyan hírességeket – politikusok és művészek – láthatunk eredeti felvételen, mint: Louis Armstrong, Fidel Castro vagy Hruscsov pártfőtitkár, továbbá jazz legendákat… Nina Simone, Max Roach, Abbey Lincoln, Duke Ellington… Egy sajátos „Front Page” ez a film, dokumentum kavalkád az 1950-es de főleg az 1960-as évek eseményeiről és azok szereplőiről – legyenek azok politikusok vagy művészek: filmfelvételek, cikkek, politikai hírek, rádiós- és zenei anyagok egyszerre szerepelnek – ami egy nagyon különleges hangulatot eredeményez : egyrészt nincs egy narrátor, aki végig kommentálná a történetet, másrészt a film az eredeti dokumentumok közreadásával próbál hatni – sikerrel! – harmadrészt egy önálló politikai állásfoglalásnak is megfelel, amelyben a néző azonosulni tud a függetlenedni kívánó és a neokolonializmust elutasító népeknek és azok szabadságharcosainak a kiállásával, küzdelmével és Lumumba mártíromságát is átérzi.
Két külön vonulatot még mindenképp érdemes megemlíteni: a zene szerepe a társadalmi – politikai függetlenedési mozgalmakat elősegítő egyfajta művészeti forradalom volt az 1960-as években, illetve a film izgalmasan tálalja az ENSZ működését avagy nem-működését a hidegháború forrongó világában: az ENSZ szerepe kettős volt: egyfelől teret biztosított és szószéket adott a függetlenedni vágyó országoknak – ne felejtsük, az 1960-as évek: Afrika évtizede! – és politikusainak vagy szabadságharcoainak (politikai ízlés szerint), másfelől viszont bemutatja az ENSZ-t, mint az USA és a tőkés világ gyarmatosító és elnyomó hatalmának kiszolgálóját, aki legitimizálja a politikai erőszakot, puccsok szervezését, bizonyos erők pénzelését stb., mivel a politikában – tudjuk – régóta a „nagyok” diktálnak…
A rendezőről néhány szó: Johan Grimonprez rendező Grimonprez 1962-ben született a belgiumi Roeselare- ben, fényképezés és vegyes technika szakon tanult…később 1993-ban Grimonprez felvételt nyert a Whitney Múzeum Független Tanulmányi Programjába, és később a Jan van Eyck Akadémián járt Maastrichtban. Grimonprez azt állítja: „Úgy tűnik, Hollywood a valóság előtt fut. A világ annyira tele van képekben, hogy szeptember 11- éhez olyan képeken keresztül viszonyultunk, amelyeket már kivetítettünk a világba. Bizonyos értelemben a fikció visszatért, hogy valóságként kísértsen bennünket.” (Scrimengeour, Alexander. „1000 Words: Johan Grimonprez”)
A filmet beválasztották a 2024-es Sundance Filmfesztivál World Cinema Documentary Competition versenyére, ahol elnyerte a zsűri különdíját a filmes innovációért, továbbá jelölték az Európai Filmakadémia által odaítélt Európai Filmdíjra.
A Los Angeles Times úgy határozta meg a filmet, mint „lebilincselő, mélyrehatóan kutatott archív mixszalagot egy korabeli eposz szélességével, egy aktivista felvonulás lelkét és egy köpeny-tőr thriller lüktető energiájával.”
A filmet a közelmúltban jelölték a Gotham-díjra , a Critics Choice Doc Awards-ra, a Cinema Eye Honors-ra , a European Film Awards-ra és az IDA Doc Awards-ra.
Két fontos vélemény a nemzetközi sajtóból a filmről: Murtada Elfadl (Variety): „A film egyszerre játszik sűrű történelmi szövegként és egy lendületes jazz-koncertként, miközben a dokumentumfilm alkotás pezsdítő darabjaként bizonyul.”. Robert Abele (LA Times) pedig így fogalmaz: „A jazz és a politika dühös konvergenciája zárja le Grimonprez páncélszekrény-vezérelt, médiatudatos vizsgálatát, és megadja az alaphangot a ki kicsoda kötőszövetének. A felháborodás audiovizuális örvénylésében a Soundtrack to a Coup d’Etat – az év egyik legjobb dokumentumfilmje”.
A film operatőre – aki más filmjeiben is a fény mestere – Jonathan Wannyn az Inclusive (2018) , a Háttérzene államcsínyhez (2024) és a Sakawa (2018) című filmekből ismert.
Fekete-fehér archív, színes fotó, dobpergés, Lumumba, Castro Hruscsov, ENSZ, Kongó, puccs, polgárháború, harsogó politikai szónoklatok, puskaropogás, ENSZ, életképek, autók, repülők, vasút, jazz zene, felemelkedések és bukások, függetlenség és államcsíny – 150 perces történelmi tabló, színes kavalkád a hidegháború talán legizgalmasabb évtizedéről az Államcsíny zenei aláfestéssel c.film, amely egyszerre zenei- és társadalmi- további történelmi-politikai dokumentumfilm – múltidézés pompás zenei és képi kivitelben – történelmi tabló és zenei kavalkád, erkölcsi mondanivalóval, hiszen a függetlenségért és szabadságért való kiállás és az elnyomás elleni harc még ma – a sokak szerint morálisan egyre romló világunkban – is hordoz tanulságokat.
Tanuljunk, hogy tanulhassunk, lássunk, hogy láthassunk..és vonjuk le a tanulságot, a történelemből, – önmagunkért is.
Vetítések: BIDF, Budapest – Mammut II
január 29., 18.30 és január 30., 18.30
(Írta: Szilvássy Péter, plakát és fotó forrása: IMDB)
Szóljon hozzá!