
(Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár)
Az Arcanum Digitális Tudománytár korabeli sajtóorgánumait azért érdemes olvasnia a ma emberének, mert világos képet kap az akkori kor világnézetétől kezdve egészen a mindennapok történéseiig. Ha pedig az eredetileg konzervatív-keresztény „Dunántúl” (1911-1944), erre az évre már eredeti elveihez méltatlanná váló szellemiségére gondolunk, akkor az egyik legjellemzőbb példaként a napilap május 11.-i számának vezércikkét kell idéznünk.
„A gettó nem újdonság. Nem a lelkében megújhodott keresztény Magyarország találta ki. Megvolt az már nem sokkal száz év előtt, nemcsak magyar földön, hanem Európában mindenütt. Olyan természetesnek találta mindenki, mint ahogy nappal világos, éjjel pedig sötét van. Csak később, a liberalizmus és az emberi szabadság helytelenül való értelmezése nyitotta ki a gettók kapuit. De ahogy ezt a lépést maguk a nagy reformátorok is merésznek találták, a gettón kívül való lakást türelmi adóhoz kötötték.
De alighogy kívülre, a nagy keresztény közösségbe kerültek, máris megindult a földalatti vakondok munka, hogy egyre újabb és újabb alagútját vájják a keresztény társadalom, a nemzeti élet alapjai megbomlasztásához. Azután, ahogy egyre inkább a felszínre merészkedtek, gondoskodtak róla, hogy megváltoztassák a világ róluk való felfogását.
A sajtó, az irodalom, a művészet, a szabadkőműves páholyok, a Galilei Körök, a szabadgondolkodók klubja, és még egy sereg nyíltan vagy titokban rágcsáló, züllesztő, bomlasztó, lélek- és szellemgyilkoló fellegvár a többit mind maradék nélkül elvégezte számukra.

(Forrás: Holokauszt Enciklopédia)
Nem kellett hozzá több alig egy évszázadnál, és már az övék volt a földvagyon nagy része, övék a kereskedelem, a gazdasági élet irányítása, és a sajtóban, művészetben, irodalomban, a szellemi élet majd minden vonalán úgy táncolt mindenki, ahogy ők fütyültek. Ilyen félelmetes arzenállal nem csoda, hogy ami pénz, vagyon, jólét, habzsoló élnivágyás, prepotensség (pimasz fölényesség), nagy hang, az minden, de minden az övék volt.
Először a falvakban, majd a városokban, végül az ország szívében, a fővárosban is maradék nélkül végrehajtották ezt a totális honfoglalást. Már ott tartottak, hogy miután a nemzet életenergiáit kiszívták, magának a nemzetnek a sorsát irányítani merészelték. Maradhatott-e így tovább egy percig is?
A roppant kiábrándulás volt nemzet feltörő erő: most leparancsolták ezt a nemzetrontó sisere hadat oda, ahol évszázadokon át voltak, ahonnét makulányit se ártanak azoknak a népeknek, akik őket befogadták. A lelkében újjászületett nemzet most nem ér rá meditálni és meakulpázni, mint, s hogyan történhetett mindez, kik voltak a bűnösök, hogy ilyen hamis bálvány nőhetett a nemzet fölé.

(Forrás: Holokauszt Enciklopédia)
A nemzet most csak védekezni akar. Sürgősen. Azonnal. A gettóba űzi vissza a zsidókat, és most már tesz róla, hogy onnét ki ne kerülhessenek. Nem a bosszú, a megtorlás hajtja végre ezt a védekezést, hanem egyedül az életösztön. Évszázadokon át a gettóban éltek.
Most nem történik más, mint kiűzetés abból a paradicsomból, amelyre nem voltak méltók. Vissza a gettóba, hogy erősebb, szebb, tisztultabb legyen a magyar élet. Ez az élet pedig ma nem más, mint egyetlen roppant erőfeszítés a győzelmes jövőért. Ez a jövő a mienk lesz, és soha többé nem az övék.”

(Forrás: Holokauszt Enciklopédia)
S hogy ezeknek a magasztosnak képzelt, valójában nemzetrontó elveknek milyen pitiánerségében aljas, bosszúálló gyakorlata folyt Pécsett is, arról a következő rendőrségi-bírósági hírek tanúskodnak.
Május 6: „Vagyonrejtegető zsidókat vett őrizetbe a pécsi rendőrség” a cím. „Áruelrejtés címén eljárás indult F. László Benyovszky Mór utca 32. szám alatt lakó zsidó ellen, aki egy keresztény ember pincéjében nagyobb mennyiségű árut rejtett el. A bűnlejek egy részét lefoglalták.

(Forrás: Holokauszt Enciklopédia)
Ugyanakkor S. Samuné S. Aranka 65 éves, Apáca utca 15. szám alatti lakos ellen is eljárás indult, mert 20.000 pengő értékű perzsabundáját hamis keresztény név alatt az egyik pécsi szűcsmesternél helyezte el molytalanítás címén, de abból a célból, hogy a bejelentési kötelezettség alól kivonja.
Később azonban, amikor már a nyomozás megindult, beállított a szűcshöz, mondván: ’én egy vallomással tartozom…’ és felfedte a való helyzetet. Ekkor derült ki, hogy már másokat is megbízott hasonló áruknak ’molytalanításával.’ Mindkét vagyonelrejtő ellen internálási eljárás indult.”
Az ügy folytatásaként május 7: „– Áruelrejtés miatt 5000 pengő pénzbüntetés és vagyonelkobzás” a cím. „Megírta a Dunántúl, hogy S. Samuné, Apáca utca 15. szám alatti zsidó 20.000 pengős perzsabundáját más néven tetette be egy szűcsmester raktárába. Az ügy kivizsgálása után a pécsi rendőrség büntető bírája a perzsa bundát elkobozta, S. Samut pedig a sok enyhítő körülmény figyelembevételével 5000 pengős pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.” Itt egy kérdésem van: hol volt itt a vagyonelkobzás?…
A május 7.-i szám „kis hírei” különben is számos ilyen „bosszúálló hírt” közöltek: „Egy lothárdi zsidó kisbirtokos nem jelentette be a gabonáját” a cím. „Az egerági csendőrőrs S. Mihály 48 éves lothárdi kisbirtokos padlásán 638 kiló árpát, 235 kiló zabot és 438 kiló bükkönyt talált. Áruelvonás címén indult eljárás S. ellen.”
Ismét május 7: „Vagyonmentő zsidókat leplezett le az egerági csendőrőrs” a cím. „Az egerági csendőrőrs kinyomozta, hogy H. József szalántai és B. Ádám pécsi zsidók Szalántán és Bosta községben több holmit rejtettek el. A házkutatás során lószerszámot, zsírt, ruhaneműt és pénzt foglaltak le. Kiderült, hogy B. egy pár 6500 pengő értékű lovat is átadott az egyik napszámosnak, hogy csak használja, és ’majd egyszer’ visszaadhatja, ha élnek. Az esettel kapcsolatban B. Ádámot, H. Józsefet és feleségét, L. Emmát, valamint U. István szalántai lakost áruelrejtés büntette címén őrizetbe vették, és a pécsi ügyészségre kísérték.”

(Forrás: Holokauszt Enciklopédia)
Újra május 7.-i az a helyi rendelkezés, amely már a zsidókkal „paktáló” keresztényeket is sújtja: „A zsidó vagyont rejtegető keresztény ugyanolyan büntetésben részesül, mint megbízója” a cím. „A pécsi rendőrkapitányság az alábbi közleményt adta ki: A rendőrségnek tudomása van arról, hogy többen a keresztények közül zsidó értékeinek az elrejtésére vállalkoztak.
A rendőrség ezért ismételten felhívja a közönség figyelmét arra, hogy úgy hazafias érdekből, mint pedig saját jól felfogott érdekéből óvakodjék a zsidó vagyon rejtegetésétől. Aki zsidó vagyont rejteget, ugyanolyan büntetésben részesül, mint zsidó megbízója.” Amint láthatjuk, a május 7.-i szám „kis hírei” számos ilyen visszataszító hírt tartalmazott.
Az előző részekben már írtam a kulturális értékek elkobzásáról. Ráadásul ezt a zsidó testülettel iratták le. Most az előzményt közlöm. Május 4: „Három nap alatt be kell jelenteni a zsidóknak a hangszereket és a képzőművészeti tárgyakat” a cím.

„A pécsi Zsidó Tanács (sic!) felhívja az összes zsidókat, és zsidóknak tekintendő egyéneket, akiknek birtokában bármilyen hangszer, zongora, hegedű stb., hangjegy, hanglemez, gramofon van, hogy azt a mai, holnapi és holnaputáni nap folyamán a hitközségi irodában jelentsék be. Továbbá a képzőművészeti alkotások (festmények, szobrok, kerámia és egyéb iparművészeti tárgyak) is bejelentendők ugyanez idő alatt.”
Ha megnézzük, hogyan hatott ez a velejéig igazságtalan „rendelkezés cunami” az egyes zsidó emberekre, és sarkallta őket kétségbeesett tettekre, azt a május 2.-i „kis hírek” közt elrejtett „Öngyilkos baranyai zsidók” című híradás tanúsítja. A végén pedig ott „díszeleg” a szenvtelen közlemény: „A pécsi ügyészség a temetési engedélyt kiadta…”
Szóljon hozzá!