Hadrovics László, Károly Sándor és Zsilka János emlékére
A régi magyar irodalom szerzőinek (Balassi Bálint, Zrínyi Miklós, Pázmány Péter, Heltai Gáspár) szövegeit olvasva gyakran meg kell állnunk, mert egy-egy szó – a jelentős időtávlatok miatt – szinte már ismeretlen számunkra. Még a Toldi-ban is találunk magyarázatra szoruló szavakat, szólásokat. A városi, de még a falun élő diákok sem tudják, milyen lehetett a gulyakút gémje. Nem ismerik a tors, a pásztortűz, a kémel [’kémlel’], boglya, vendégoldal, tilalomfa stb. szavak jelentését; csupán sejtik, hogy miért mondja Toldi György „Úgy, anyám, kecsegtesd ölbeli ebedet. […] Majd derék fajankó válik úgy belőle”. Csak szómagyarázatok segítségével érthetik meg a diákok igazán a Toldi nyelvi értékeit. [L. Pásztor Emil Toldi-szótár című könyvét!– és Martinkó A. 1983. 23–33].
Mindennapi beszédünkben is vannak rejtélyes szavak szép számmal. Vajon, miért mondják most már a felnőttek közül is többen veszély esetén, hogy gáz van? Mit jelent a borotvaeszű, vaskezű jelentéssűrítő szóösszetétel; hogyan keletkezhetett a fúrt agyú, egy húron pendülnek szólás? Milyen nyelvi változás eredménye az, hogy a zsír köznyelvi szavunknak a diáknyelvben (szlengben) ’nagyon’, illetve ’nagyon, teljesen <jó>’ jelentése is van?
Az idősebb korosztályhoz tartozó emberek számára nehezen értelmezhető mondatok: Bedőlt ez a vállalkozás. – Ez rohadtul jó szerelés [’ruha’], illetve: félelmetesen jó és/vagy brutális<an> jó. Ezek a példák azt szemléltetik, hogy a szlengben is végbemegy a „szavak pálfordulása” (Kovalovszky M. 1971. 92); mégpedig úgy, hogy a társadalmi-nyelvi fejlődés éppen az ellenkezőjére fordítja egy-egy szó jelentését, és akár a negatív tartalmú szó amelioratív (szépítő) hangulati értéket kap. Ennek a változásnak ellentéte: az egykor lenézett paraszt megbecsülését úgy akarta kifejezni 1945 után a politikai hatalom, hogy a paraszt szó helyett inkább a földműves, földművelő, gazda, gazdálkodó, birtokos szavakat kezdték használni azért, hogy ne tapadjon már a régi szóhoz bántó hangulati tartalom. Korunkban már az uram szó is háttérbe szorult a férjem, párom, élettársam mögött.
Szavaink akkor és úgy válnak számunkra rejtélyessé, ha nehezen tudjuk megállapítani az alapszóhoz (szótárakban a szócikk címszavához) tartozó mellékjelentések hogyan, milyen sorrendben jöttek létre, illetve ezek kapcsolatban vannak-e egymással. Többjelentésű szavak jelentésstruktúráját vizsgálta a leíró nyelvtan kutatója (Hangay Z. 2004. 492–494). A jelentéstan tudósa a szavak és jelentések mennyiségi összefüggéseit tárta fel (Károly S. 1970. 78–91). A poliszémia (többjelentésűség) típusainak (köztük a metaforának, metonímiának és a synecdochenek) a típusait ugyancsak Károly Sándor kutatásai alapján ismerjük (Károly S. 1970. 166–174). Sokáig csak sejtéseink voltak arról, hogy a többjelentésű szavaknak milyen nyelvtörténeti háttere van. Ezt az igen bonyolult kérdéskört Hadrovics László vizsgálta. Nevéhez fűződik annak felismerése, hogy szavaink nagy része – a jelentésváltozás eredményeként – a konkrét síkról átkerült az absztrakt síkra (Hadrovics L. 1992. 52–58). Például az asztal [’lábakon álló, vízszintes lappal ellátott bútor’] szavukhoz (konkrét főnévhez) mellékjelentésként azért kapcsolódhatott absztrakt síkon ’az illetékességi kör’ fogalma, mert az iratok általában az asztalon hevernek, intézkedésre várva. Ha valaki egy hivatalban nem az ő illetékességi köréhez tartozó feladatot (iratot) kapott, ezt mondhatta: Nem az én asztalom. Ebben az esetben érintkezésen alapuló metonímia hozta létre az új mellékjelentést. Az asztal szó átvitt jelentése még az éttermek világához is tartozhat. Ugyanis éttermekben a felszolgáló pincér a reá bízott asztalokért felel, és ott vesz fel elsősorban rendelést; más asztaloktól már nem, illetve csak ritkán, mondván: Nem az én asztalom. Hasonló példák: Tisztelt Ház! → Tisztelt Képviselők! – Hányadik már a pohár? → Mennyi bort ittál? – Az említett kutatási eredmények után még mindig rejtélyesnek látszott, hogy a megismerési folyamatban miként jut el egy-egy szó a konkrét nyelvi síkról az absztrakt síkra.
Ezt a „feladványt” Zsilka Jánosnak sikerült megoldania. Tőle származik a jelentésintegráció fogalma (Zsilka J. 1975]. Olvasóim képzeljenek el egy háromszöget, amelynek három csúcsához vannak leírva e szavak: Veszélyes állapot (a háromszög csúcsán álló fogalom) – A háromszög bal alsó sarkánál: Gáz <van>. – A jobb alsó sarokban: Nem jól csinálta. Az alsó sarkokból nyilak vezetnek a felső sarok felé. A háromszög közepén van a két cselekvés közös jellemzője [Gond van.], vagyis a hasonló jelentések összekapcsolója, integrálója. Ez teszi lehetővé, hogy gázömléshez hasonlónak, azaz veszélyesnek véljük a nem jól csinálta jelenséget, jóllehet itt nincs szó tényleges gázömlésről. A jelentésváltozás itt a metonimikus jelentésváltozás érdekes példája. Erre a sémára rajzolhatjuk akár a brutális, állati, félelmetes, baromi, király, királyi, bődületes, félelmetes szavak jelentésszerkezetét is. (1. ábra)
A szlenghez tartozó szavak jelenésváltozásait azért nehéz értelmezni, mert többszörös áttétel révén jöttek létre. A zsír ’állati zsírszövetből vagy bizonyos növényekből nyert, vízben nem oldódó, kenhető anyag’ főnév a szlengben melléknév és határozószó jelentésű ’nagyon, teljesen; ’nagyon jó’. Zsírúj a rádiód. Zsír az új mobilod (Parapatics A. 2013. 122). A jelentésváltozást az indíthatta el, hogy a gépek, szerkezetek egyes részeit zsírozzák, hogy gördülékenyebb legyen a forgás. Erre a célra a zsír nagyon jól megfelel. A zsíroz, zsírozás szó jelentését átvitték a ’nehezebben megoldható feladatok’ megkönnyítésére kenhető, kenő <anyaggal>, például pénzzel, ajándékokkal. Vagyis a zsír (pénz, ajándék) alkalmas volt a megvesztegetés lebonyolítására. A minőségre is utaló zsír szót ezután már melléknév funkcióban is használni kezdték a szlengben. A fiatalok nyelvhasználatában biztosan nem okoz gondot, hogy a zsír szónak három vagy ennél több jelentésvonatkozása is van. Ugyanis a szó jelentéskörébe tartozik még a zsíros paraszt, zsíros föld, zsíros állás, zsíros haj, zsíros kabátgallér ’zsírtól szennyezett gallér’. Valószínű, hogy idős emberek számára értelmezhetetlen a Zsírúj rádiód van mondat.
A rejtélyes szavaink közé tartoznak azok is, amelyek a szójelentést csak megközelítő pontossággal tudjuk megállapítani. A bölömbikát sokan talán patás állatnak gondolják, pedig ez varjú nagyságú, bömbölő madár. A hangja messze elhallatszik. A szó tájnyelvi alakja: dobosgém, nádi bika, vízibika, bömből-bika [ÚMTSz.1: 588]. Mivel a bika erős állat, ezt a jelzőt „átvitték” (metonimikusan) az említett vízimadárra. Emberre is vonatkoztatva az erőt jelenti: bivalyerős, bika erős, Erős, mint a bika; sőt metaforaként bika is! [A falu bikája ’erős szexualitású férfi.’] – Érdekes, hogy határozott számnévvel utalunk sok esetben a ’pontosabban meg nem határozható nagy vagy nagyobb mennyiségre’: Százszor megmondtam. – Száz szónak is egy a vége. – Miskolc százezer lakosú város. – Százfelé húztak. – Százféle kifogása van. – Százlábú bogár [Bár nincs száz lába!] – Százrétű. ’Sokrétű’ – Százszorszép [’nagyon szépnek tartott mezei virág’ [ÉrtSz. VI, 112–113]. – ezerédes ’szacharin’ – ezerféle ’ezernél is több különböző fajtához tartozó’ – ezerholdas <földbirtokos> ’nagy területet birtokló személy’ – ezerjó ’korán érő, régi magyar szőlőfajta’ – ezerjófű ’apró, piros virágú gyógynövény <sokféle betegséget gyógyít a teája>’ – ezermester ’sok dologhoz értő, ügyes kezű, fúró-faragó ember <de nem feltétlenül iparos> – ezernyi ’mintegy ezer <ember volt jelen> – ezerszeres ’igen nagy mértékű, sokszoros’ – ezerszerte ’sokszorosan, igen nagy fokban’ [ÉrtSz. II: 503–505]. A növény- és állattanban kevésbé jártas személyek számára sok rejtélyes szó van. Nem tudjuk, miért gondoljuk, hogy buta a szamár, az ökör és a ló? [Buta, mint a szamár. Szamár vagy. Buta, mint hat ökör. Ez hatökör. Mikszáth szerint: Szamarak az emberek, mert szamárnak mondják a szamarat. Miért kecsebéka a kecskebéka? – Nem ismerjük növényneveink nagy részét. Miért kapta nevét: a vérehulló fecskefű, gyalogfenyő, gyalogbab, gyalogbodza, gyalogpaszuly, fehér tisztafű, kutyabenge kéreg, vérharmatfű? – Az ún. valódi tájszavakat ma már csak az idősebbek ismerik egy-egy faluban [L. az ÚMTSz hatalmas szóanyagát öt vaskos kötetben és regionális tájszótáraink szógyűjteményeit!] Természetes, hogy az egyes szakmák szókincsét csak a szakmák művelői értik és használják. A bognárok szókincséhez tartozik a szijókés, vonyókés, kerékagy, kerékküllő, kisafa, fürgettyű, förhénc, vánkosrakonca stb. A bognár mesterség kihalásával ezek a szavak lassan feledésbe merülnek.
Miért használjuk beszédünkben a fent említett rejtélyes szavainkat? Az elvont fogalmakat (szép, jó, sok), érzéseinket, vágyainkat hatásosabban tudjuk kifejezni hasonlatokkal, metaforákkal, kép értékű szavakkal, metonímiákkal. Ha az átvitel alapjául szolgáló jelentésbeli kapcsolat nincs meg a hasonlító és a hasonlított között, képzavar keletkezik. Például: Tavaly több ezer gépkocsi lépett hazánk területére. Helyesen: érkezett, mert a gépkocsi nem tud lépni, legfeljebb gördülni, érkezni. – Arra is érdemes figyelnünk, hogy az állandósult szerkezeteket (szólásokat) nem ajánlatos átalakítani, még kis mértékben sem, mert ha a szólás tartalma konkrét értelművé válik, elveszíti általánosító szerepét, és nevetségessé válik. Például: Tegnap a tanító néni a szememre hányt. Helyesen: szemrehányást tett esetleg: a szememre vetette. – A drága bornak is híg a leve. Helyesen: olcsó húsnak; illetve: A drága bor is lehet hitvány minőségű. – Szülő: Tessék elhinni, tanár úr, már annyiszor megmostuk a fejét a gyereknek. Tanár: A fülét sem ártana. – Nem érdemes élcelődni szójátékszerűen a képes kifejezésekkel, mert a szellemeskedés visszatetsző: Éles esze van. Nehogy megvágja vele magát! [NyKk I: 1135–1138].
Mi, felnőttek hajlamosak vagyunk elítélni ifjúságunk beszédmódját. Igyekezzünk megérteni fiataljainkat még a sokszor bántó hangnem ellenére is! Tudnunk kell, hogy beszédmodorukban a cinikusnak nevezhető fölényeskedésnek oka lehet [Kovalovszky M. 1971. 201–204]. Természetes, hogy leplezik érzelmeiket, illetve sokszor keresetlen szavakkal, durván reagálnak a nekik nem tetsző jelenségekre; de azt is vegyük észre, hogy számtalan nyelvi leleménnyel gazdagítja ifjúságunk a köznyelvi szókincset! A „szalonképes” és kifejező, kép értékű szleng szavakat az idősebbek is kezdik használni. Efféléket: burkol, eldobta magát, elsöpör, csípőből, csuklóból, izomból stb. Érdemes kézbe vennünk a Szlengszótárat! Legyen szakadatlan párbeszéd a fiatalok és a felnőttek között!
Pécsett, 2025. március 5-én.
Irodalom
ÉrtSz.VII. = A magyar nyelv értelmező szótára. Szerk.: Bárczi Géza és Országh László. Budapest, 1966.
Hadrovics L. 1982 = Hadrovics László: Magyar történeti jelentéstan. Budapest, 1992.
Hangay Z .2004 = Hangay Zoltán: A többjelentésű szavak jelentésszerkezete.
In: A magyar nyelv könyve. Főszerk.: A. Jászó Anna. Budapest. 2004.
Károly S. 1970 = Károly Sándor: Általános és magyar jelentéstan. Budapest, 1970.
Kovalovszky M. 1971 = Kovalovszky Miklós: Az ifjúság nyelvéről. És: Szavak pálfordulása.
In: Anyanyelvi őrjárat. Szerk.: Ferenczy Géza. Budapest, 1971.
Martinkó A.1983 = Martinkó András: Értjük vagy félreértjük a költő szavát? Budapest, 1983.
NyKk. I = Nyelvművelő kézikönyv I. Főszerk.: Grétsy László és Kovalovszky Miklós. Budapest, 1983.
Parapatics A. 2013 = Parapatics Andrea: Szlengszótár. Budapest, 2013.
ÚMTSz. = Új Magyar Tájszótár. Főszerk.: B. Lőrinczy Éva. Budapest, 1979.
Zsilka J. 1975 = Zsilka János: A jelentés szerkezete. Budapest, 1975.
Szóljon hozzá!