A Dunaszekcsői Művelődési Házba március 11-én, kedden 16 órára várják mindazokat, akik a Dunaszekcsőről származó, Székesfehérváron élő Mészáros János élménybeszámolóval egybekötött könyvbemutatójára kíváncsiak.
____________________________________
____________________________________
A 2 keréken 2 kontinensen át című könyv fülszövegét Fa Nándor írta:
„Mészáros Jánost egyszer csak ismertem. Nincs visszaidézhető kezdet, bemutatás, ismerkedés. Feltehetőleg úgy kezdtük, mint akik már az előző életükben is ismerték egymást.
Több helyen, helyzetben sodort egymás mellé bennünket az élet, mikor is maximális természetességgel működtünk együtt, soha fel sem merültek értékrendi vagy bizalmi kérdések. Pedig volt, amikor egy kiemelkedő nemzeti közösséget együtt kellett képviselnünk a legmagasabb szinteken közösségi, filozófiai és anyagi területeken egyaránt.
Sokszor nem voltam itthon, mikor János kiemelkedőket teljesített valahol a világban, valahogy mégis tudtam róluk, eljutottak hozzám a hírek. Talán metakommunikációs úton.
Olvasva önéletrajzi írását szinte ott vagyok vele a Duna partján, majd az utakon, úttalan utakon, sivatagban, vizekben, nyeregben szerte a glóbuszon. Bármelyikőnk megirigyelheti küzdelmes, de szerethető gyermekkorát, amiről igazán plasztikus képet rajzol, bevon bennünket a hétköznapok utólag megszépülő világába. Szülei küzdelmeiről az én szüleim jutnak eszembe és sok más szülő abból a korból, akik egyenes derékkal, megalkuvás nélkül élték egyszerű, dolgos életüket.
Nemes „küldetésben” teljesített világra szóló eredményei minket is odavisznek a szklerózis multiplex betegségben szenvedő emberek mellé, akiket ő mindvégig teljes odaadással képviselt. Mégis – ismerve Őt – úgy gondolom, hogy János önmagáért küzdött, a belső kényszer vitte járatlan külső és belső utakra. Aki ekkora motivációs halmazzal születik, annak már részletkérdés, hogy mikor, mit és még kiknek az érdekében éget el. El tudom képzelni – nagyon is jól – lelki és fizikai megpróbáltatásait, amikor azok adnak végső erőt, akiknek dedikálja a küzdelmét.
Néha összefúj bennünket a szél és mindig újabb és újabb tervei kerülnek szóba, bámulom energiáit, küzdelmeit önmagával, az elemekkel és végső soron az idővel. A TEREMTŐ vigyázzon rád János!”
*
A könyvhöz többen írtak ajánlást, így dr. Guseo András, a Magyar Sclerosis Multiplex Társaság alapító elnöke a következőket:
„Az SM Nagykövete Mészáros János – aki nem ismeri a lehetetlent!
Egy Duna menti kis faluból indult, hogy megvalósítsa gyermekkori álmait. A nehéz gyermekkora megtanította arra, hogyan kell a lehetetlennek látszó dolgokat is játszva megoldani.
Ez adta későbbi küzdőerejét, amit felturbózott Góczán Mártival, az SM-esek pozitív ikonjával való találkozása.
Ettől kezdve sportteljesítményeinek minden mozdulata értük szólt. Ha a világnak lett volna ötödik sarka, oda is elvitte volna a hírüket. Teljesítményeivel történelmet írt, amit igazán nevezetessé azzal tett, hogy összemérte azzal a teljesítménnyel, amit egy betegnek, adott esetben az ülőkocsiból, a mindennapi élet adta nehézségeinek leküzdésével, meg kell tennie.
A figyelmet felhívva példát adott nekik és nekünk is, szerencsés egészséges földi halandóknak, kitartásból és áldozatkészségből és küzdőképességből.
Mint a Magyar SM Társaság alapító elnöke ezúton is hálásan köszönöm Jánosnak, amit értünk és a betegeinkért tett. Ott voltam a tízszeres ultratriatlon kezdő medencéjénél a vízbe ugráskor, majd a biciklire szállásakor, Amerika átfutásánál a Sziklás-hegység hágóin a futásánál, és amikor magyar trikolorban befutott Vancouverben a Nemzetközi SM Társaság évi gyűlésének gálaestjére, és átadta az elnök úrnak a magyarok meghívóját az 1995. évi budapesti világtalálkozóra.
Aggódva kísértük minden mozdulatát további útjain is, és hálás köszönetünk mindenért, amit az SM betegekért tett.”
*
Tubel Zoltán (TUTU), aki bevezette Mészáros Jánost a sárkányhajózás világába, így ír a szerzőről és könyvéről:
„Nem hittem, hogy elsők között olvasva Mészáros János írását, szinte ott vagyok vele és átérzem azt, hogy tud fájni a sok millió mozdulat és milyen földön túli erő segítette elérni, amit megvalósított.
Manapság elmúlt a kalandos, embert próbáló földrajzi felfedezések kora, hiszen a Föld minden zugát elértük. Tisztelet azoknak az elsőknek, akik az ismeretlent meghódították, de maradt még felfedezni való a mai világban is. Új formában, de a legnagyobb felfedezések korát éljük akkor, amikor valaki emberi önmaga és fizikai teljesítményének eddig lehetetlennek hitt határait szárnyalja túl.
Jánossal hosszú ideje ismerjük egymást. Sokáig csak úgy tudtunk egymásról, és kölcsönös tisztelettel viseltettünk egymás iránt. Jánoshoz képest úgy érzem magam, mint azok, akik soha egy perc erőlködést nem vállaltak. Így aztán lényeg, hogy valami mágikus kalapemelő őszinte tiszteletet érzek iránta, mint egy ember iránt, aki mögött egy hatalmas teljesítmény áll.
Az utóbbi években is sikerült őt elcsábítani a sárkányhajózás világába, ami egy igazi csapatsport, ami sosem állt igazán közel hozzá. Azt, hogy ebben a sportban is letette, mint evezős és kormányos is a névjegyét, talán érdemes megemlíteni. Tőle ez természetes! (?) Talán valahol igen, hiszen a hite: – Ha valamit csinálsz, csináld jól! – erre feljogosítja.
Ő az egyetlen magyar, aki kerékpárral teljesítette 109 nap alatt a Tűzföld–Alaszka távot, a világon először ő teljesítette a 10x-es Ironman távot. FELFOGHATATLAN TELJESÍTMÉNYEK!
Minden útjának a célja, felhívni a figyelmet a nehéz helyzetben levő sclerosis multiplex betegséggel élő sorstársainkra.
Talán ő megbocsájtja, ha Assisi Szent Ferenc történetével állítom párhuzamba az életét. ’Végtelen szerénység, egyszerűség, alázat és HIT’, de mit sem ér a hit, ha még oly látványosan be is van csomagolva, ha nincs mögötte a TETT!
Ennek a könyvnek a célját keresik? A válasz egyszerű: ha bárkinek erőt ad abban, hogy ne adjon fel valamit, amit elkezdett, ha csak egy ember is úgy érzi, kedvet kapott arra, hogy lefussa élete első kilométerét, akkor e könyv elérte célját és a szerző is célba ér.
Kérem, most üljenek bele abba képzeletbeli sárkányhajóba egy hosszú útra, amit János kormányoz oda, ahol ő járt fizikailag, és talán megértünk valamit abból a belső utazásból is, ami ilyen hatalmas teljesítmények mögött van.
*
A fotóalbummal megjelent könyv létrejöttében segítőként közreműködtem. Bevallom nagy hatással volt rám Mészáros János emberi és fizikai teljesítménye:
„L. Csépányi Katalin: Egy kihívásokkal teli élet
Amikor e sorokat írom 2024 tavaszán, négy hét múlva lesz 76 éves Mészáros János.
Ahogy a könyvének olvasásában haladok előre, egyre inkább csodálkozom: hogy élte túl a dunaszekcsői gyermekkort és a későbbi éveket? Hiszen gyakorta veszélybe sodorta magát. Elég, ha csak a mozgó uszályokra felkapaszkodásra és onnan leugrálásra gondolok, vagy az örvénylő Dunában úszásra kisgyerekként – a hideg kiráz.
Aztán jött a búvárkodás, a triatlon, majd a triatlon többszörözése, az ausztráliai sivatagi biciklizés, az amerikai földrészen 22 ezer kilométer letekerése, 12 és 24 órás karitatív futások sorozata, a sárkányhajózás, az al-dunai túra 6 méteres alumínium ladikban… De a szakmája is kihívásokkal volt tele, amikor vízügyi dolgozóként árvíz esetén segítőként mindig helyt állt. Összességében több mint hét évtizednyi veszélyes élet. Meggondolatlanság? Nem. Csak tette, amit tennie kellett.
Mindig talált társakat, akik neki segítettek, hogy elképzeléseit megvalósítsa. Merthogy ő is mindig segített, ha kellett, hiszen érző lélekként, szeretettel fordult mindenkihez – a sclerosis multiplexes emberek felé éppúgy, mint a kolumbiai koldusgyerek felé, aki őt ajándékozta meg pénzzel, étellel, itallal. A könyv legmeghatóbb része az volt számomra, amikor a 10x-es ultratriatlon teljesítésekor Barcelona felé tartva az SM-es kísérői az útra átalakított Barkas ajtajánál őrizték a teljes kimerülés határán lévő sportember kétórás álmát. Persze, hogy az ajtót kinyitva, a kerekesszékekben ülőket meglátva erőre kapott. Vagy az ausztrál sivatagban, amikor a homok és kő felváltva nehezítette az útját a kibírhatatlan hőségben, vagy Mexikóban, amikor szakadó esőben a fülledt melegtől ájultan esett le a bicikliről, és a kísérő orvos jéggel dörzsölte át a testét, hogy folytathassa az utat – mi és ki adott erőt a sportembernek, hogy a sebfájdalmakat is legyőzze? Az, hogy azokra gondolt, akikért a pedált nyomta le sok milliószor, az alázat azok iránt, akik megküzdenek a mindennapokért, akiknek rehabilitációra van szükségük, és ő erre hívja fel a figyelmet, hogy kellő segítséget kapjanak az SM-es emberek.
Elképesztő, hogy ennyi minden hogyan fér bele egy emberi életbe, a munka, a család, a gyerekek, az unokák, a dédunokák mellett. Csak úgy, ha a család is mindig támogatta abban, hogy tehesse azt, amit tennie kell.
Jó, hogy elkészült Mészáros János könyve. Kiderül belőle, hogy kitartása, hite, szeretete, alázata példamutató.”
*
Végül szólaljon meg a könyv főhőse, Mészáros János is:
„Célomul tűztem ki, hogy inspiráljam a jövő generációját, elsősorban azokat a fiatalokat, akik akár szegénységből jönnek, és azokat, akik azt hiszik, hogy semmiben sem kiemelkedőek, hogy nem elég jók, hogy nemcsak másokért, hanem önmagukért is képesek legyenek meglépni a legvadabb álmaikat. Nem kell, hogy a világ tudja, elég, ha ők maguk tudják, és képesek legyenek büszkének lenni magukra.
Az ember csak a számára az e Világban kijelölt útját járja, és ha erről letérne, vagy azt nem találja, akkor kapja az Égiektől a ’jeleket’ amire azt gondoljuk, hogy azok a ’véletlenek’.
Az én véletleneim, amelyek bizonyították nekem a velem nem véletlenül történteket, amelyek csak később kerültek felszínre, hogy mi, miért is történt akkor ott az adott pillanatban.
Mit is mondhatunk véletlennek? A véletlen az, hogy nem véled, nem gondolsz rá, mégis megtörténik. Ezt rajtunk kívül álló tényezők okozzák. Minden, ami velünk történik, okkal történik. Az Égi hatalmak addig terelgetnek, míg végül megtaláljuk önmagunkat. Csak legyünk nyitottak, és keressük mindig a jó megoldást! Az Égiek csak a tiszta gondolatoknak segítenek!
Némely ember pusztán a jelenlétével sugározza az életvidámságot, a pozitív energiákat, és valamiért úgy tűnik, minden jó, amit tesznek, sőt minden jó, ami velük történik. Ez nem lehet a véletlen műve! Úgy gondolom, hogy minden bizonnyal az ilyen emberek ’hoztak magukkal’ valami pluszt a szülői házból, és a tanult minták szerint élnek, de mindez elérhető úgy is, ha az ember őszinte önmagával szemben. Versenyzői pályafutásom alatt nem figyeltem fel a segítő és iránymutató jelekre, hogy mi is a feladatom az életemben. Véletlennek vagy természetesnek vettem minden mozzanatot, mígnem egy régi baráttal való közös beszélgetésünk során felviláglott a számomra kijelölt út:
– Az extrém sportteljesítményeimet karitatív célra kell használnom.
A szüleinktől kapott szeretet és az elesett embereken való segítés példája meghatározta egész életemet és így a családom életét is.
Nem volt véletlen a szakmaválasztásom sem, mint vízügyi szakember 1966–2020-ig a magyarországi árvízi védekezéseken és a búvár munkáimmal nagyon sok ember- és vagyonmentésben vettem részt.
Visszatekintve érdekesen alakult, alakíthattam a sportpályafutásomat is. Meghatározott volt az utam afelé, hogy a ’hétköznapi’ emberek szemében hihetetlen teljesítményekre legyek képes, azonban ehhez kellett a szüleim példamutatása, nevelése és még hozzá nagyfokú akaraterő, elszántság és kellő alázat is.”
Szóljon hozzá!