A másodfokon eljáró Pécsi Ítélőtábla Pankotai Lili egykori iskoláját, a Pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumát egymillió forintos sérelemdíj megfizetésére, valamint az ítéletről szóló közlemény közzétételére kötelezte. Az ítélet jogerős.
Ahogyan arról 2023 januárjában lapunk is hírt adott, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Pankotai Lili képviseletében pert indított volt iskolája ellen, mert politikai véleménye miatt zaklatták és ezzel elüldözték az iskolából.

(Kép forrása: Wikipédia)
2024 októberében a Pécsi Törvényszék azt mondta ki, hogy a zaklatás és a diáklány ellehetetlenítésével kapcsolatos vád nem állapítható meg.
Pankotai Lili az ítélettel szemben fellebbezést indított, mivel az elsőfokú ítéletet hozó törvényszék az igazgató és az osztályfőnök részéről tanúsított nyomásgyakorlást és érzelmi terhelést nem értékelte összességében és egymásra hatásában, és még együttesen sem állapította meg a zaklató hatást, továbbá a bíróság nem vette figyelembe a magatartások kontextusát, vagyis azt az alá-fölérendeltségi viszonyt és kiszolgáltatott helyzetet, amelyben egy tanuló egy középiskolában van a tanáraival, osztályfőnökével, igazgatójával szemben.
Másodfokon a Pécsi Ítélőtábla helyt adott Pankotai Lili fellebbezésének és megállapította, hogy a lány személyiségi jogait megsértette a volt iskolája azzal, hogy diák politikai véleménynyilvánítása miatt ellenséges és zaklató környezetet teremtett vele szemben. Ezzel olyan szintű nyomást gyakorolva rá, hogy az érettségi évében kénytelen volt iskolát váltani. A pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumát egymillió forint sérelemdíj fizetésére kötelezték, valamint arra, hogy legalább egy hónapig legyen elérhető egy közlemény arról, hogy megsértette Pankotai Lili emberi méltósághoz való jogát. Az iskola ezen túl köteles megtéríteni az első- és a másodfokú bírósági eljárás költségeit is. A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.
Zeller Judit, a TASZ jogásza így nyilatkozott: „Ez a siker túlmutat Pankotai Lili ügyén, mert a másodfokon eljáró bíróság most kimondta, hogy az iskola és a diák között hierarchikus viszony áll fenn, és ezt figyelembe kell venni akkor is, amikor a diákok szabad véleménynyilvánításáról van szó. Azt nem korlátozhatja és nem cenzúrázhatja még egy egyházi intézmény sem.”
Szóljon hozzá!