Gitanjali 

Pár szóban egy újabb Tagore fordításról 

Valamikor, az őskorban, amikor a közszolgálati rádiókban kultúráról szóló műsorokat is sugároztak, az egyik magazinműsorban Faludy György francia nyelvről magyarra fordított verseiről vitatkoztak a szakértők. Többek között Francois Villon egyik, általa lefordított versét hasonlították össze az eredetivel. Ezt úgy tették, hogy egy, a mindkét nyelvet jól ismerő szakembernek odaadták a Faludy által magyarra fordított versét, és ő azt „visszafordította” franciára. Aztán összehasonlították az eredeti Villonnal. Hát, az eredmény nem volt túl „dicséretes”. Csak imitt-amott stimmelt. A költői szabadság bizony több helyen szabad teret nyitott a szárnyalásnak. 

Ezek a gondolatok merültek fel bennem, amikor kézhez kaptam Elena Liliana Popescu költőnő Rabindranath Tagore – Gitanjali (Áldozati énekek) című művének román változatát.

A bengáli nyelven 1910-ben megjelent misztikus versek gyűjteménye, amivel 1913-ban Nobel Irodalmi díjat nyert, a szerző által angol nyelvre is lefordíttatott.

Ezt használták utána forrásként az európai fordítók. A költőnő egy hiánypótló kötettel járul hozzá a román fordítások lajstromához, mivelhogy mindeddig csak egy pár verset sikerült elődjeinek angolból román nyelvre lefordítani. Francia nyelvről már készült egy fordítás André Gide 1917-ben készült L’offrande lyrique művéből. A francia változatot George Ulieru fordította román nyelvre, és 1923-ban került kiadásra.

A Gitanjali-t 1914-ben Kelen Ferenc fordította elsőként (ezt magyarította Ásványi Tibor 2012-2020 között), majd 1921-ben Szentirmay Gizella fordította magyar nyelvre.

Elena Liliana Popescu fordítás kötetében szerepel a költőnő előszava, amiben hangot ad Tagore költészete nagyrabecsülésének a Nobel Irodalmi díj 110 éves évfordulója alkalmából, valamint W. B. Yeats 1912-ben írt méltatása. Íme, egy rövid idézet Yeats ajánlásából: „Napokig hordtam magammal e fordítások kéziratát, olvastam vonaton vagy omnibusz tetején és éttermekben, és gyakran kellett becsuknom, attól félve, hogy megláthatják idegenek, mennyire meghatott. Ezek a lírai költemények – melyek eredetijében, ahogy hindujaim mondták, a stílus lefordíthatatlanul könnyed, a harmónia finomsággal, a versmérték találékonysággal teli – olyan világot tárnak fel gondolataikkal, amilyenről álmodoztam egész életemben.”

Tagore 1926 novemberében egy turné keretében több másik európai ország mellett útba ejti Magyarországot és Romániát is, és számos korabeli személyiséggel, állami képviselővel találkozik.

Visszatérve az eredeti dilemmámhoz, mivelhogy a bengáli nyelvet nem beszélem, az angolt is csak gyatra konyhanyelven, számomra nem maradt más, mint a magyar és román fordítások összehasonlítása. 

Illusztrációképpen pedig, íme egy rövid vers (prózában):

Mikor szólítasz, hogy énekeljek, – úgy tűnik – szívem szakít büszkeségével. Arcodra nézek és könny szökik szemembe.
Mindenem, mi nyers és hamis, harmóniává tisztul. Imádatom kitárja szárnyait, mint boldog madár a tengerek felett. Tudom, hogy örömödet leled énekemben.
Tudom, hogy csak mint énekes jutok színed elé. Dalom – messzire kiterjesztett – szárnya végével érintem lábadat, mit másképp soha el nem érhetnék.
Éneklés örömétől ittasan, elfeledkezek magamról, és barátomnak nevezlek Téged, ki Uram vagy.
(magyarította: Ásványi Tibor) 

Când Tu îmi porunceşti să cânt, pare că inima mea s-ar frânge de mândrie;dar mă uit la chipul Tău şi îmi ţâşnesc lacrimile..
Tot ce e aspru şi disonant în viaţa mea se topeşte într-o armonie dulce – şi adoraţia mea îşi întinde aripile ca o pasăre bucuroasă în zborul său peste mare.
Ştiu că Ţie îţi place cântecul meu. Ştiu că doar ca interpret vin înaintea prezenţei Tale.
Ating, cu marginea aripii întinse departe a cântecului meu, picioarele Tale, la care nu aş fi putut îndrăzni niciodată să ajung.
Îmbătat de bucuria de a cânta, uit de mine însumi şi Te numesc prieten, pe Tine, Doamne.
(angolból fordította Elena Liliana Popescu)

Soronként összehasonlítottam és szinte minden szava stimmelt. Ez megnyugtató volt, legalábbis számomra. Nincs minden veszve, vannak még fordítók, akik a misztikus verseket is a közérthetőség talaján próbálják tolmácsolni a befogadó közönségnek.  

A Gitanjali – Orfandă de cânturi – Poeme în proză című verseskötet utószavát Duşiţa Ristin írta és az Eikon kiadó égisze alatt jelent meg.