Baksai Sándor, Kiss Géza, Berze Nagy János, Györffy György és Hegedüs Lajos emlékére
Ormánságnak nevezzük a Hegyföld, az Okor folyó és a Dráva által határolt dél-baranyai vidéket. E híres kistájunk geográfiai viszonyaival, néprajzával, építészeti értékeivel sok kutató foglalkozott a legutóbbi évszázadban. Tájékoztatásul és a jeles kutatókra való kegyeletes megemlékezés szándékával készült ez a kis összeállításom.
Az Ormánságról először Jerémiás Sámuel tudósított (Tud. gyűjt. 1828. X. 65).
Az ormánsági néphagyományok értékeinek felismerése Baksay Sándor püspök, a neves szépíró, műfordító nevéhez fűződik. Néprajzi témájú dolgozatainak hatására kezdte meg az ormánsági népélet témaköreiben szövegek és tájszavak gyűjtését az 1930-as években Kiss Géza és vele csaknem egy időben Berze Nagy János.
*
Kiss Géza 1891-ben Kákicson született. Tanulmányai után ide tért vissza, és lelkészként dolgozott szülőfalujában haláláig 1947-ig. Anyai dédapja, Munkácsy Dániel 1842-ben írta meg az Ormánság első néprajzi ismertetőjét. A családi hagyományt követve Kiss Géza kezdetben a tárgyi néprajz különlegességeinek a gyűjtését tartotta fontosnak, majd a népnyelvi szövegek és tájszavak lejegyzésére fordított több időt, figyelmet. A kedvtelésből vállalt munka fokozatosan életcéljává vált. Őt tekintjük a baranyai néprajz és nyelvjáráskutatás legeredményesebb tudósának. Fő munkája, az Ormányság 1937-ben jelent meg. Írók, történészek egyaránt őszinte elismeréssel fogadták a „nagy lelki gyötrődésből született” művet, amely megörökítette a „föld alá kerülő világ” népének gyötrelmes életét, nagy értékű hagyományait. A könyv I–IV. fejezetében ismertette a szerző az ormánsági táj földrajzi jellegzetességeit, a szállások kialakulásának folyamatát és az ősfoglalkozásokat. Az V–VIII. fejezet témája a néphagyomány élő értékeink színes leírása (viselet, népszokások, babonák, gyógyítás, táncok).
A népi folklór témájához tartozik a gyermekjátékok, népköltészeti alkotások, regölés, köszöntők és a népdalok bemutatása a IX–XI. fejezetben. A népnyelv különös adatait ismerteti a XI–XIII. fejezet (szállóigék, közmondások, tájnyelv, tájszavak). Az archaikus tájszavak gyűjteményéből jött létre az 1952-ben kiadott Ormánysági Szótár. Hatását, értékét mutatja, hogy a közelmúltban ezt a kiadványt követendő példának tekintették a regionális tájszótárak szerzői. (L. a HhSz, AmTsz, BoTsz, VöTsz adatait!) [Munkásságáról lásd: Andrásfalvy Bertalan írását az Ormányság c. könyv bevezetőjeként és az OrmSz. V., VI. oldalán a Szerkesztő bevezetését!]
– Itt három szócikket közlünk az OrmSz. című könyvből: koszorúpénz koszorúpéz fn. ’a lakodalmi vendégek között páronként előre kivetett pénz a menyasszony számára’. Ezen vették a bokrétát is, amit a lányos ház köteles volt adni minden lagzis-nak. – nyerekedik nyereködik tn. i. ’többszörösen húz hasznot több eladáson [ad-vesz, nyerészkedik]. Acs csak nyerészkönni szeret – dolog? – ēmönne a temetésire. – szentséges szencségös mn. Csodálkozó felkiáltásban, megdöbbenés esetén: Szencségös Istem, mi lösz mast?!
A XIV. fejezet drámai hangvételű. Ezt írja a szerző: [Itt] „magáról a népről, annak fejlődéséről vagy sorvadásáról akarok vázlatos rajzot adni biztos, megfogható adatok és kútfők alapján. […] Hol és mi akasztotta meg fejlődését? Miért sorvad és pusztul mindig gyorsuló ütemben? Van-e megállás a halál útján.” Kiss Géza felismerte, hogy a bajok legfőbb forrása a kisbirtok, a földinség. 4–5 holdon nem lehet nagyobb családot eltartóan gazdálkodni. A „kevés száj – nagyobb falat” gondolatának megvalósulása vezetett el az egykézésig. Ha földhöz juthatna a nyomorban élő lakosság a Draskovich-uradalomból vagy a Pécsi Káptalan hitbizományi földjeiből, megszűnhetne a szegénység ezen a vidéken.
A lakosság szószólójaként leveleket írt az országos főhatósághoz, még Ravasz László püspökhöz is azzal a kéréssel, hogy kapjanak földet a kisparasztok az uradalmi birtokokból. Érveit egyik fórum sem vette figyelembe. A földreform gondolata nem valósulhatott meg az Ormánságban a hatalom tovább élő, káros nagybirtok-politikája miatt. – Az Ormányság című könyvnek nagy volt a társadalmi visszhangja. Írók, tudósok, politikusok keresték fel Kiss Gézát kákicsi otthonában, hogy találkozzanak vele, hogy maguk is megismerhessék az aggasztó ormánsági állapotokat (Achsné Kiss G. 1982. 600–608).
*
Berze Nagy János folklorista, tanár, tanfelügyelő az 1930-as évek elején falusi tanítók bevonásával igen értékes folklóranyagot gyűjtött az Ormánság falvaiban. Népmesék, mondák, népszokások, tájszavak és helynevek is szerepelnek az 1940-ben megjelent három kötetes gyűjteményében. [Munkásságáról: Magy. Népr. Lex. 1: 262–265]. A baranyai és főleg az ormánsági népmeseszövegek nagymértékben segítették Berze Nagyot abban, hogy elkészíthette a Magyar népmesetípusok I–II című művét, amely halála után jelent meg Pécsett. A Baranyai magyar néphagyományok jelentőségét Dömötör Sándor így méltatta: ez a mű a „magyar Kalevala”. A nagy értékű gyűjtemény – a folklór értékein túl – a magyar dialektológiának és a névtannak is fontos forrása. Temes Mihály a meseszövegekben sok régies szóalakot talált, és ezeket idézi is az Ormánság nyelvjárását feldolgozó könyvében (Temesi M. 2002).
– A bakonyai Jézus kajáttása-erdő nevünk (BMFN I, 128/115) sokáig megfejthetetlennek látszott. Azt tudtuk, hogy a Jézus-madár vagy Tarka Jézus madárnévvel van kapcsolatban a név, de nem volt világos a névadás indítéka. A helynév megfejtését segítették az ormánsági budoga-történetek, amelyek tartalmuk-szerepük szerint az apokrif mesékhez tartoznak (Berze Nagy J. 1940. II, 614–616). A mesék arról szólnak, hogy amikor Jézus bujdosott, és menekült üldözői elől, a nincsőke (a pinty) azt kiabálta: – Nincs itt! Nincs itt! Ezért is nevezik a pintyet nincsőkének. Bezzeg a gyalázatos budoga elárulta Jézust, mert ezt kiáltotta: – Kád alá bút, bútt, bút! Ezért lett a neve budoga. Így Jézust meg is találták az ellenségei.
– A budogát Pöttenden nevezik még Jézus madárnak vagy Tarka Jézusnak is a tarka tolláról. Bakonyán az egyik erdőrésznek Jézus kajáttása-erdő a neve, mert ott sok budoga (Jézus-madár) fészkel, és kiáltozásaiktól hangos az erdő. Metonimikus névadással a madárról, a Jézust eláruló madárról nevezték el Jézus kajáttása-erdőnek.
–Ugyancsak meseszöveg (A hirdi templomtolók) alapján értettük meg, hogy tényleg lehettek a 16. században még fából épült templomok megyénkben. Ezeket akár odébb lehetett tolni, mint ahogy kiscsányiak jószágok befogásával a mocsárból az új falu helyére vontatták fatemplomukat 1754-ben (BMFN II, 677. o.). Ipacsfának is lehetett fatemploma, mert a kovácshidaiak így csúfolták őket: „Csónakon viszik a papot, úgy tartik a vasárnapot” (BMFN II, 825. o.) Dani Lajos szerint ezt a történetet másutt is ismerik a Kelet-Ormánság falvaiban. A Hegyháton, Szalatnak község egyik dűlőjének ez a neve: Fatemplom vagy Holzkirche (BMFN, I, 18/104). Páprád községnek is volt Fatemploma 1863-ig (BMFN II, 642. o.) – Zentai Tünde szerint (Zentai T. 1989. 5–25) Baranyában a falusi lakóházak fából épültek, és talán a templomok is a 18. század elejéig.
*
Györffy György történeti földrajzában Árpád-kori helységnévi adatokat tett közzé 39 ormánsági település írásos forrásai (oklevelek) alapján. Például Csány, Cún, Piski, Hirics, Szaporca, Kémes nevének első írásos változatait (268, 291, 370, 330, 380), és lokalizálta a Belkez, Belkuz [ma: Bőköz] és az Ormán, Urman tájneveket. [Bővebben lásd: a BMFN II. kötetének falunévi adatait!] Meglepőnek tűnik, hogy – Györffy szerint – az Ormám, Urmán az Árpád-korban a mai Zselictől délre eső táj neve volt Szigetvár, Nagyváty, Boda térségében. Így jobban érhető, hogy az Ormán, Ormánság nevüknek eredetileg ’orom és erdőség’ jelentése lehetett. Az Ormánság név csak később vonódott át a Dráva melléki vidék megnevezésére.
Hasonlóan ment végbe a névvándorlás a Zselic tájnevünk történetében. A Zselic ugyanis a 16. században még a Pécsvárad, Hosszúhetény térségében levő táj neve volt (L. Pesti J. 2014. 15–249). – Györffy könyvének különös értéke még az is, hogy oklevelekből származó adatokat közöl az Árpád-korban még létezett (a török dúlás idején eltűnt) ormánsági települések nevéről és helyéről. Ősi magyar törzs- és nemzetségnevek maradtak fenn ezekben az egykori ormánsági falunevekben: Bejke, Csepel, Koppány.
– Elpusztult ormánsági falvak: Csőszi, Ikcse, Kövesd, Lellesz, Szétsány, Tótfalu, Hertelend stb. Kiss Géza könyvében (Kiss G. 1937. 458.) olyan elpusztult falvak nevéről is szó van, amelyek közül sokat Györffy idézett munkájában nem találtam meg. Valószínűsíthető, hogy a törökdúlás idején 60–65 falu semmisült meg az Ormánság területén. E falvak neve még Káldy-Nagy Gyula könyvében is szerepel (Káldy-Nagy Gy. 1960.). Érthető a pusztulás mértéke, ugyanis a 15–16. században az Ormánság egy része a török hadak fő felvonulási útjába esett. – Györffy könyvében fontosak még az ún. mikrotoponímiai nevek.
Az oklevelek írói a határrészek pontos lokalizálása érdekében feltüntették a kisebb dűlők neveit, az irányjelező épületeket, fákat, mocsarakat és vízfolyásokat is. Kémes falu adatainál ezeket: Drauam, Kemes maior et Kemes minor, Zeredahel, Sok (Lak?), Pulch [Polica], Kethey [Kecel] Bothea malaca, Supurkan, Scaiser [ɔ: Scarazer] , Supincza [ɔ: Supurcha], Bery, Bosowkoua, Moloczan, Scro, Mwswan laka, Murguna, Pyspeky, Chepely, Braniensis (Györffy Gy. 1, 324). A 12. században az aradi prépostság birtoka volt a falu. A kémesi uradalomhoz tartozó falvak a 12. században: Tésenfa, Kémes, Csehi, Szerdahely és Kovácshida.
*
Itt az egyik felejthetetlen élményemről fogok beszámolni. 1958-ban Szegedi Pedagógiai Főiskola nyelvjáráskutató speciálkollégiumában láthattam először magnetofont. Az asztal méretű, Szikra névre keresztelt masinával beszédfelvételeket tudtunk készíteni, és magnófelvételről nyelvjárási beszédeket sikerült meghallgatnunk. Nem kellett a hangélményért elutaznunk Palócföldre, Rábaközbe, Erdélybe! A táj jött el hozzánk Szegedre. Óriási volt ez az élményem. Azt is megtanultuk, hogy miként lehet adatközlőink beszédéről zavartalan, hibátlan felvételt készíteni. Még jobban megdöbbentem, hogy a beszédemről készült felvétel után vettem észre: egészen másnak hallottam a hangomat, mint az ún. belső hallásom alapján. Sikerült meghallanom, hogy az á hangjaim zártabbak, hogy kapkodok beszéd közben, mert elfogyott a levegőm…
Hittem abban, hogy javítani tudom a meglevő beszédhibáimat, ha erre nagyon figyelek. A szegedi magnófelvételeknek nagy szerepük volt abban, hogy a nyelvjáráskutatást és a helynevek gyűjtését választottam hobbitémámnak (később élethivatásul) a tanári munkám mellett. 1958-ig csak egyszeri hallás alapján jegyeztem le szülőfalum meséit, mondáit. 1963-ban volt először módom arra, hogy magnófelvételekkel rögzítsem adatközlőim beszédét. A felvételeken levő szövegeket sikerült fonetikus írással lejegyeznem. Ezek az AKHA I. kötetében jelentek meg.
– A magyar nyelvjáráskutatásban „forradalmi eredménynek” számíthatott az, hogy Hegedüs Lajos 1946-ban kiadhatta Pécsett a Népi beszélgetések az Ormánságból című könyvét. Temesi Mihály és Tomanóczy Jolán segítettek Hegedüsnek az adatközlők kiválasztásban, a beszédtémák kitalálásában. A felvételek természetes környezetben, az adatközlők otthonában készültek általában. Ezek a témák kerültek szóba a beszélgetéseken: a hagyományos paraszti gazdálkodás, életmód, népszokások, betyártörténetek, katonáskodás, érdekes események stb. Jó döntés volt, hogy Temesi Mihály és Tomanóczy Jolán vállalta a kérdező szerepét. Jolika ugyanis Hiricsről került a pécsi egyetemre. Ismerte adatközlőit, és ő is jól beszélt a sajátos hiricsi nyelvjárás szerint. 1940-ben jelent meg doktori disszertációja Hirics hangtanáról (Tomanóczy J. 1940).
Az ormánsági beszédfelvételeket nagy elismeréssel fogadták az adatközlők, a nyelvjáráskutatók és a téma iránt érdeklődő olvasók. Temesi Mihály e könyv archaikus szóadatait is beépítette az Ormánság nyelvének változásairól írt nagyszerű könyvébe (Temesi M. 2004). A mű ünnepélyes bemutatására Sellyén került sor a Draskovich-kastélyban (Juhász D. 2002). – Azt mondhatjuk, hogy Baksai Sándor, Kiss Géza, Keresztes Kálmán, Berze Nagy János, Györffy György, Káldi-Nagy Gyula, Andrásfalvy Bertalan, Timár György, Temesi Mihály, Tomanóczy Jolán, ifj. Kodolányi János, Mándoky László, Zentai János, Zentai Tünde, Tóth Sándor, Rozs András, Dani Lajos és Turós Lászlóné áldozatos munkálkodása révén szinte mindent tudunk az ormánsági népnyelv értékeiről.
Irodalom
- Achsné Kiss G. 1982 = Achs Károlyné [Kiss Gizella]: Kiss Géza (1891–1947) [Ethnographia 1982. évi 4. szám 586–613]
- AKHA I. = Pesti János: Alsómocsolád község helytörténeti adattára. Alsómocsolád, 1999.
- AmTsz. 2008= Pesti János: Alsómocsoládi tájszótár. Alsómocsolád, 2008.
- Andrásfalvy B.1986 = Andrásfalvy Bertalan: Kiss Géza Ormánysága. Előszó Kiss Géza Ormányság című könyvében. Budapest, 1986.
- Berze Nagy J. 1940 = Berze Nagy János: Baranyai magyar néphagyományok I–III. Pécs, 1940.
- BMFN I, II = Baranya megye földrajzi nevei. Szerk.: Pesti János. Pécs, 1982.
- BoTsz 2018 = Pesti János – Domján Johanna: Bodai tájszótár. Boda, 2018.
- Györffy Gy. 1987 = Györffy György: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza. Budapest, 1987.
- Hegedüs L. 1946 = Hegedüs Lajos: Népi beszélgetések az Ormánságból. Pécs,1946.
- HhSz 1999 = Dallos Nándor – Pesti János: Hosszúhetényi Szótár. Hosszúhetény, 1999.
- Juhász D. 2002 = Juhász Dezső: Temesi Mihály emlékülés és könyvbemutató az Ománságban. MNy. 98. évf. 2002. 508–509.
- Káldi-Nagy Gy. 1980 = Káldy-Nagy Gyula: Baranya megye XVI. századi török adóösszeírásai. Budapest,1960.
- Kiss G. 1937 = Kiss Géza: Ormányság. Budapest, 1937/1986.
- Kiss G. és Keresztes K. 1952 = Kiss Géza – Keresztes Kálmán: Ormánysági Szótár. Budapest. 1952.
- Magy. Népr. Lex. = Magyar Néprajzi Lexikon. Főszerk.: Ortutay Gyula. Budapest, 1977.
- OrmSz = Ormánysági Szótár. Budapest, 1952.
- Pesti J. 2014 = Pesti János: A Mons Ferreus (⁕Vas-hegy), Vasas, Zselic és a Zengő földrajzi nevekről. In. P. J.: Hosszúhetény nyelvi kincseiből. Hosszúhetény, 2014.
- Temesi M 2002 = Temesi Mihály: Az Ormánság nyelvjárása 1939 és 1949 között. Pécs, 2002.
- Timár Gy. = Timár György: 16. századi rovásadó-összeírások a mai Baranya megye területéről (BHt)
- Tomanóczy J. = Tomanóczy Jolán: Hirics ormánsági község nyelvjárásának hangtana. Pécs, 1940.
Szóljon hozzá!