Az Ormánság jeles kutatóiról – 2.

Nagy Ferenc, Vörös Vince, Nagy Ferenc József, Gunda Béla, ifj. Kodolányi János, Zentai János emlékére

Örvendetes, hogy az újabb ormánsági kutatások nagy része – tematika tekintetében – szervesen kapcsolódik a „nagy elődök” munkásságához. Dani Lajos, Gunda Béla, Kovács Sándor, Mándoki László, Zentai János és Zentai Tünde – Kiss Géza és Berze Nagy János szellemében – folytatták a máig élő hagyományok gyűjtését, és kibővítették tudásunkat a népi műveltség még fel nem tárt adataival.

Bővült a kutatási tematika akkor, amikor történészeink figyelme is az Ormánság felé fordult. Kiss Z. Géza, Timár György, Rozs András és mások levéltári adatokra támaszkodva tárták fel e vidék gazdasági-társadalmi változásainak okait. Neves politikusaink közül elsősorban Nagy Ferenc, Nagy Ferenc József és Vörös Vince állt a politikai mozgalmak élére a múlt század közepe táján. Kitartóan követelték az ormánsági szegényparasztság helyzetének javítást, megváltoztatását.

Nagy Ferenc (Bisse 1903 – Farifax Virginia USA 1979) kisparaszti családban nevelődve ismerhette meg a falusi élet gondjait-örömeit. Szorgalmas tanulással, széles körű műveltséget szerzett. Tekintélye révén a vidéki, majd az országos parasztmozgalmak élére állhatott. Kezdeményezte az Országos Parasztszövetség létrehozását. Barátaival, Vörös Vincével és Nagy Ferenc Józseffel együttműködve szorgalmazta a parasztság művelődését elősegítő egyesültek megalakulását. 1945-ben hazánk miniszterelnöke volt. – Vörös Vince tájékoztató levele után fontosnak tartotta, hogy ő is részt vegyen a baranyai helynévgyűjtésben. Ezt írta levelében: „Én, aki kisparaszti családban születtem, és ismerem népem miden örömét-baját, és szeretem fajtámat, közéleti-politikai munkám során a parasztság megszilárdításáért, gazdasági, kulturális és társadalmi felemelkedéséért küzdöttem, természetesen nagy örömmel fogadtam a baranyai földrajzi helynevek, mondák, szokások, nyelvjárások megmentésére irányuló mozgalmat.”

Lelkesedésének bizonyítására tenyérnyi lapra térképet rajzolt Bisse határáról, és erre írta be a dűlőneveket. Emlékezőtehetségét bizonyítja, hogy 30 év távolából is pontosan egyezett kicsinyített rajza az 1864-ban készült kataszteri térkép rajzával (L. Vörös Vince előadásának részletét: Baranyai Művelődés 1989/3, 58–60.). A muzeális értékű térképet átadtam megőrzésre a Baranya Megyei Levéltár vezetőjének, Ódor Imrének Vörös Vince bácsi bakonyai helynévgyűjteményével együtt. [Nagy Ferenc részletes életrajza: Wikipédia és Arcanum.]

Vörös Vince (Kisbicsérd 1911 – Pécs 2001) ugyancsak kisparaszti családból származik. Nagy Ferenc hűséges barátja és harcostársa volt. Részt vett 1944 decemberében a Debrecenben megalakult Ideiglenes Nemzetgyűlés munkájában. Irányította a Kisgazdapárt Baranya megyei szervezetének munkáját, majd az országos vezetőségben is szerepet kapott.1990–1994 között országgyűlési képviselő volt, és betöltötte az Országgyűlés alelnöki tisztét is. A Politikai utam című önéletírása szociográfiai mű és regény egyszerre objektív tartalmú szövegrészletekkel.

A paraszti munka részleteit, nehézségeit is megörökítette a visszaemlékezés; így forrása lehet akár a néprajzi szakirodalomnak. Az írásból kitűnik, hogy Vince bácsi bátor, szenvedélyes igazságkereső ember volt. Egész életében a közügyeket szolgálta példás szorgalommal, hittel. – Vállalta a bakonyai helynevek összegyűjtését. Munkája példaszerű; a legjobb a BMFN-gyűjteményben. – Érdekes előadást tartott a BMFN ünnepi bemutatóján a helynévgyűjtő munkájáról (Bar. Műv. 1989/3. 58–60) Utolsó éveiben Bakonyán élt. A helyiek szerették, mert mindenkivel barátságosan tudott beszélgetni. Sokat és érdekesen mesélt ifjúkori élményeiről. Munkásságának értékeléséhez l. még: Pesti J. 2021. 202–204. – Részletes életrajza: Történelmi tár (internet) és Wikipédia.

Nagy Ferenc József (Kisharsány 1923 – Kisharsány 2019) életműve a baranyai parasztság felemelkedési vágyát, hatalmas akaraterejét szimbolizálja. 1937–1959 között egyéni kisgazda volt, majd 1983-ig téesztagként tevékenykedett, vezető beosztásban is. Agrármérnöki diplomát szerzett 1967-ben. Az FKGP tagja, 1989-től alelnöke volt. Szakmai tudása alapján 1990-ben földművelésügyi miniszter kinevezést kapott. Felelősségteljes munkáját nagy igyekezettel és eredményesen végezte.

Magas pozíciójában is közvetlen, „egyszerű ember” tudott maradni. A falu református közösségében presbiteri szerepet vállalt, és lelkesen támogatta az Ormánsági Hagyományőrző Egyesület munkáját. Sok konfliktusa támadt abból, hogy bátor, szókimondó ember volt. Erős egyéniségét jól mutatja a 2005 tavaszán megjelent Sáros kerék című életregénye. A mű hiteles korrajz az ormánsági magyarok küzdelmeiről. A társadalombírálatban valószínűen Kiss Géza, Nagy Ferenc és Kodolányi János volt a példaképe. A regény címe arra utal, hogy a sáros kerékhez volt hasonlatos vidékünkön a szegény földművesek sorsa.

Mérhetetlen terhet hordott, és a társadalmi hierarchiában mindig alul volt. – A regényben a drámai élethelyzetek megörökítése mellett helyet kaptak a hiedelmek, népszokások és vidám történek is. A mű nemcsak szépirodalmi érték. Néprajzi, helytörténeti (politikatörténeti) vonatkozásai is figyelmet érdemelnek. Forrás: Wikipédia és a szerző életregénye.

Gunda Béla (Temesfüzes, Románia 1911– Debrecen 1994) a DTE egykori professzora, az európai hírű tudós elsősorban Közép-Európa népeinek összehasonlító néprajzával, majd a néprajz elméleti kérdéseivel foglakozott. (Gazdag életművéről: Magy. Népr. Lex. 2: 326. és Arcanum) – Debreceni egyetemistaként néprajzos barátaival 1936 tavaszán felkereste Kiss Gézát kákicsi otthonában. Géza bácsi szívesen beszélt az éppen készülő Ormányság című könyvének tartalmáról, és az egykézés kérdése is szóba került. A találkozó után a fiatalok úgy döntöttek, hogy Kemse községben adatokat gyűjtenek szociográfiai módszerrel. Mivel többen dolgoztak a témán, viszonylag hamar elkészült a tanulmányuk, amely ezzel a címmel jelent meg még1936-ban: Elsüllyedt falu a Dunántúlon. Kemse község élete.

A sikeres könyv egy-két hónap alatt két kiadást is megért, ám elkobozták, és a szerzőket perbe fogták, majd háromhavi fogházra ítélték (A. Kiss G.1982. 602). A Hatalom urai – úgy látszik –felháborodtak azon, hogy a tehetséges fiatalok bátran tárták fel Kemse lakosságának nyomasztó gondjait. A tanulmányban főleg a „Kemse népmozgalmi viszonyainak alakulása” című fejezetben tették szóvá erős kritikával, hogy az egykézésnek régtől fogva társadalmi okai vannak.

Ifj. Kodolányi János (Budapest 1922 – Pécs 2008) Az író Kodolányi János fia néprajzkutató, muzeológus, a történettudományok kandidátusa volt. Legutóbbi munkahelyei: Pécsett a JPM és a Néprajzi Múzeum osztályvezetője. Kutatásainak fő területei: az Ormánság népi kultúrája és a finnugor nyelvek. Az Ormánság iránti érdeklődésének forrása esősorban édesapja gazdag irodalmi életműve és Kiss Géza példája.

Zentai Jánossal és Kovács Sándorral is bensőséges baráti kapcsolatba került. – Főbb munkái: Baranyai szőttesek (1957), Ormánság (1960), Baranyai utazás (édesapjával együtt, 1962), Balatoni vadludak (?). A Kodolányi család nevét őrzi Székesfehérváron a Kodolányi János Egyetem; Pécsett, a Kertvárosban a Kodolányi János utca. Vajszló községben a Kodolányi Emlékmúzeum állandó kiállításán tekinthetjük meg a család relikviáit. – Forrás: Arcanum.

Zentai János (Gerényes 1907 – Pécs, 1973) jómódú családban született. Édesapjának a Hegyháton talán először volt saját cséplőgépe és traktora. A tehetséges ezermester még áramfejlesztőt is tudott barkácsolni, amely az Almás-patak vizével működött. Az ifj. Zentai János az eléggé viharos és nehéz évei után Egerben 1939-ben elvégezte a Jogakadémiát. Diplomája alapján jegyzői állast kapott Rád majd Kémes községben. Kapcsolatba kerülhetett Kiss Gézával, Kodolányi Jánossal és Fülep Lajos művészettörténésszel is.

A népi kultúra értékeire a népi írók művei, főleg Kodolányi János regényei hívták fel a figyelmét. Rádfalván a népi foglakozások munkafolyamatait és tárgyi emlékeit gyűjtötte, illetve a néphagyományokat. Például a gazdálkodás, a farsangolás, regölés, hiedelmek és a gyermekjátékok témákban. Nagy gondot fordított mindig a baráti kapcsolatok ápolására. Alsómocsoládon tagja volt a színjátszó körnek.

Ott népmondákat gyűjtött később (AKHA I, 323 –335). Kémesen az 1950-es években Gunda Béla, Lükő Gábor, Olsvai Imre, ifj. Kodolányi János és Tüskés Tibor voltak a vendégei. Szakmai fejlődését segítette, hogy 1965-ben néprajzi főelőadó státust kapott Pécsett a JPM Néprajzi Osztályán.

Itt azzal bízták meg, hogy a Magyar Néprajzi Atlasz munkálatait gyorsítsa el. Feladatát sikerrel teljesítette. 221 kutatóponton végezte el a gyűjtést, s közben a gyűjtőlap hibáit is korrigálta. Ez az értékes, fotókkal is illusztrált gyűjtemény megtalálható a múzeum irattárában! Nevéhez fűződik az Ormánság pontos határainak meghatározása. Kiss Géza és Temesi Mihály szerint is 45 község tartozik az Ormánsághoz (Temesi M. 2002. 13). Ez a szám kissé módosult Zentai János vizsgálatának eredményeként. Szerinte szorosabban csak 43 falu tartozik az Ormánsághoz. Zentai újszerű kutatási módszerrel jutott erre az eredményre.

A házassági szokásokat, az anyakönyvi adatokat és más forrásokat is figyelembe véve állapíthatta meg, hogy az ormánsági legények főleg az ormánsági falvakból választottak maguknak feleséget. Zentai János kutatásának talán a legismertebb eredménye a Kárpát-medence fejfáinak teljes körű feltárása és dokumentálása (Zentai J. 1966. 77–128 és Uő: 1971. 199–206). Létrehozta Pécsett a nagy értékű fejfaarchívumot. Ebben 800 település fejfáját lehet megtekinteni. – Segítette a BMFN adatainak gyűjtést is. – Tragikus halála mélyen megrendített bennünket. – Megbecsülést mutatja, hogy Rád faluban 2016-ban emléktáblát kapott. Kémes főterén szobrot állítottak tiszteletére (Pesti J. 2016. 92–93).

– Részletes életrajzát és munkásságának ismertetését leánya, Zentai Tünde írta meg (Wikipédia). Ebben olvashatjuk, hogy Zentai János 1956–1986 között 22 tanulmányt publikált, főleg a JPMÉ-ben, az Ethnographiaban, a Művelődési Tájékoztatóban és a Dunántúli Naplóban. Kiadatlan kéziratai között 11 tanulmány található. Ezeknek fő témája a ruházkodás és a népszokások. Az Irodalom címszó alatt kilenc szerző nevét említette Zentai Tünde. – Forrásaim voltak: Magyar Múzeumok – Wikipédia – Magyar Néprajzi Lexikon 5: 614.

(A szakirodalom ismertetése a sorozat végén következik majd.)