Aki a lap május 26.-i számában kutat, a „Pergőtűzben a pécsi lakásügyosztály, ahol nincs protekció, és 1000 igénylés vár kielégítésre” hosszú című, több alcímű, hosszú cikkre lel – előző napi keltezéssel, Hajdu Lajos tollából.
(Forrás: Stiefel)
„A Kisfaludy utca 3. számú házban székel Pécs szabad királyi város lakásügyosztálya. Véletlenül arra vezet utunk, gondoljuk, bekukkantunk néhány percre, hogy tanúi lehessünk a zsidó rendeletek miatti erős ütemű, nagyvonalú munkának. Felirat torpant meg bennünket: ’A zsidó lakásügyek végleges rendezése miatt május 23-29-ig feleket nem fogadunk! … ’
A kapu alatt azonban nagy a zsibongás, próba szerencse: mégis benyitunk. Érdemes volt. Villogó bajuszú, fehér kesztyűs rendőr strázsál a folyosón, ahol Kálmán, a fürge altiszt, mindenkinek a markába nyom egy-egy bilétát. Árgus szemekkel figyel, és világért sem vétené el az érkezési sorrendet. Ez az első, nagyon kellemes impresszió a pécsi lakásügyosztályról.
A 13. számú bilétával ácsorgunk a tömegben, amely egyre nő. Zamatos bemondások repkednek a levegőben, humorizálnak, hogy könnyebb legyen az ácsorgás. Mert odabent mindenkit meghallgatnak: azt is, aki türelmetlenül kiabál, izgul idekünn, azt is, aki hangtalanul várja, hogy megfoghassa a kilincset.
(Forrás: Régi Pécs)
A kurta fertályóra alatt azután kitűnik, hogy mégis csak van ’protekció’ ennél a hivatalnál is: soron kívül engedik be a frontharcost, tűzharcost, hadigondozottat, az áldott állapotban lévő, és a sokgyermekes anyát… Jóleső érzéssel veszi mindezt tudomásul az ember, meghajol az új kormány tételes rendelkezései, a méltányosság, a szociális szellem előtt, és teljes bizalommal nyomja le a kilincset.”
Az „Ostromállapot” alcím alatt a következőket írta le az újságíró. „Dr. Csokonay Béla aljegyző, a lakásügyosztály vezetője fogad bennünket. Láttuk már a bűntetőbírói székben, az anyakönyvi hivatalban és a közellátásnál. Semmit sem változott, ma is úgy végzi megfeszített munkáját, mintha egyáltalán nem volnának idegei.
(Forrás: Wikipédia)
Tisztában vagyunk azzal, hogy ilyen elfoglaltság mellett villáminterjúra sem tellene az idejéből, ezért hát engedelmével letelepedünk egy sarokba, és ceruzával, jegyzettömbbel várjuk a feleket…
Régi városképek a falakon, a sarokban Pécs címere. A csinos, faragott asztalon irathalmok, csengők, telefon, és egy hatalmas bélyegző: ’ZS.’ Zsidó ügyek aktáira nyomja rá dr. Csokonay, mert az igénylők között legtöbben a zsidóság által eddig megszállva tartott jobb lakásokra tartanak igényt.
– Kérem, most nősülök – kezdi egy fiatalember – három éve járunk jegyben. Nem mertünk megesküdni, mert nem volt megfelelő lakásunk. Most azonban minden bizalmunk aljegyző úrban van. Csokonay Béla bepillant a kérvénybe: 12 hónap frontszolgálat. – Nyugtassa meg a menyasszonyát is, a zsidó lakásokból ki fogunk egyet utalni. Ennyi a párbeszéd.
(Forrás: Wikipédia)
A vőlegény mosolyog, sietve távozik, alighanem lóhalálban fut, hogy menyasszonyának megvigye az örömhírt: rövidesen lakodalmat tartanak…Telefon berreg. Hivatalosan érdeklődik valaki. – Még e héten likvidáljuk a zsidó lakások ügyét, jövő héten azután megkezdődik a kiutalások nagyobb üteme…
Közben új fél kerül beljebb. Valamiért nagyon mérges, pulykavörösen kezdi – ahogy azután az aljegyző végtelenül nyugodt arcára tekint, mintha hideg zuhany volna, csendesen folytatja.
– Zsidó-lakást utaltak ki számomra, azonban a kollégám mondja, hogy ő is ilyent kapott, és nála a poloskák versenyfutást rendeznek a tapétán… Nem szeretnék én is úgy járni, inkább keresztények által kiürített lakást szeretnék.
Az aljegyzőnek jó a memóriája: – Ön írásba adta, hogy vagy ezt a lakást kapja meg, vagy tárgytalan a kérése. Ott ismerősök, és a szobák tiszták, mint a patika. Takarodót fúj a mérges ember, és pillanatok alatt ráébred, hogy legfeljebb saját magára lehet mérges, és átadja a kilincset az öreg frontharcosnak, aki két sorban viseli az éremszalagot a mellén.
(Forrás: Pesti Hírlap)
– Tessék, Bácsika, üljön le egy percre, és mondja el, mit kíván. A karosszékhez biceg, azután csak úgy árad belőle a szó. – Tizenegyen vagyunk egy szoba-konyhán, hárman főzünk egy tűzhelyen, ötödmagammal szobakonyhás lakást szeretnénk. Itt a kérvényem. – Meglesz! Isten áldja!
Terhes asszony lép be, a karján kétesztendős gyerek. Sír, sír keservesen. Az ügyosztály vezetője hagyja, tudja, hogy most nem kell közbe szólni. Beszédet, sírást egyformán meghallgat. Türelemmel vár, míg nagy nehezen megindul a keserű beszéd: – Hatodik éve szorongunk egy pincelyukban, két gyerek beteg, a harmadik még tehetetlen, a negyedik minden nap itt lehet…van orvosi bizonyítványom!
– Nem kell nekem bizonyítvány! Az igényét kielégítjük, méghozzá soron kívül. Az asszony szeme felragyog. Már is jegyzi az adatokat. Mosolyogva nézi, hogyan csapják az aktára a nagy zsét (sic!). – Látja, ez a mosoly jobban áll magának! – deríti az aljegyző – eddig az volt a helyzet, nem volt miből lakást kiutalnunk, de most lesz.
Magának, a gyerekeinknek, meg sok-sok rendes kis magyarnak Kálmén pünkösdi rózsát tesz az asztalra. A hangulatba nagyon is beleillenek a frissen mosolygó, kövér bimbók. Fehér galambszárny bajuszát megsodorintva óvakodik egy jó hetvenes öreg magyar: – Ne tessék haragudni, aljegyző úr kérem, hogy öreg fejjel ideállok az igénylők közé Tetszik tudni, majdnem ötven esztendeig kucorogtam egy szűk, dohos lyukban.
(Forrás: Fortepan)
Szerény ember voltam. Hallom, most sok lakás lesz, azt sem tudják, kinek adják. Gondoltam, valami szép kis kettes házban elbogarásznék, míg el nem szólít halál őfelsége… Telefon, telefon, telefon… öt percig nincs megállás. Kinn már dörmög, nyelvel a türelmetlenebbje. Szapulják az öreget, amikor kifordul, ’mit udvarolgat annyi ideig.’ Mosolyog rajtuk, talán nem is hallja őket. Reménykedik, és öreg fejében a virágágyakat rendezgeti.”
Most „A zsibárus öt szobát, két leány garzonlakást kér” alcímű folytatás következik.
„Hivatalos emberek jelentkeznek ezután, a gettóból kitelepítettek ügyében tárgyalnak. Gyorsan végeznek, tudják, itt drága az idő. Sokan várakoznak a folyosón és az előszobában. Tizenegy óra is elmúlt, és több, mint száz ember kérését, panaszát, ügyes-bajos dolgát hallgatta meg, és intézte el villámgyorsan a hivatalvezető aljegyző.
Egyforma kérelmek egész sora után ujra hadirokkant következik, őt is leülteti dr. Csokonay, és a legmelegebb érdeklődéssel hallgatja. Hét kisgyermekkel vonul be az újabb kérelmező. Vasgyerekek, makkegészségesek. Az asszony is, mint a magyar jövő életerős fája: új hajtást, új gyümölcsöt ígér. Az aljegyző bekéri a kisasszonyt, itt is soron kívüli az intézkedés.
(Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár)
Villogó szemű, fekete fiatalasszony panaszolja ezután, hogy kinn van az ég alatt, az ura pedig a börtönben. Zsibárus-féle. Lakás kell, soron kívül. Lehetőleg 4-5 szobást szeretne. – Az ura a börtönben van, nem dolgozik. Miből fogja egyedül fizetni? – érdeklődik az aljegyző. – Az az én gondom, csak adjanak lakást! – gorombáskodik. – Ha meg tudja fizetni, kap, akár új palotában is. Itt is van, ott is. Elvonul. Dühös. Arra gondolt, lányokat tarthatna… Persze, a hatóság nem megy bele az ilyen játékba.
Érdekes ügy a következő is. Két leány. Barátnők. Intelligensek. Zavartan sütik le a szemüket, furcsa haditervük van: garzonlakást kérnek, kettőjük számára. – És a szüleik? – Mindketten kenyérkeresők vagyunk, és szeretnénk önálló életet élni… – Jöjjenek be a szüleikkel! – hangzik a végzés, mire elrebbennek, és egy pillanat múlva elfelejtik, miben sántikálnak.
Mint valami összeesküvő, suttogóra fogja a hangot az új páciens: – Doktor úr, most hurcolkodnak ki a lakásból, amit igényeltem, most el lehetne csípni… Segít, ugye? – Na, lenyomozzuk, aztán majd csinálunk valamit, ha nem lesz igényjogosultabb jelentkező – hangzik az igazságos válasz – Ezt hallgassa meg, aljegyző úr! –, a régi lakóm elköltözött tegnap este. Ma reggelre azután valaki az ablakon át behurcolkodott a lakásba, anélkül, hogy engem megkérdezett volna…
– Azonnal kimegy a nyomozónk! Ezek a nyomozók kevesen vannak ugyan, de nagy szorgalommal járják a várost, kutatják a lakásokat, és minden mozzanatról, környezettanulmányukról jelentést tesznek.
Új szín: valaki üres lakást jelent be, hanem aztán ’új lakót kérek,’ mondja elmenőben. Sok-sok telefon. Az aljegyző közben is aktákat tanulmányoz, és nagy lelki nyugalommal adja tudtára valakinek: – Művésznő, elmehet bárkihez. Itt egészséges szellem van, és protekciót nem tűrök! – oktatja mosolyogva, de a szája sarkában ülő kemény vonás mutatja, nagyon komolyan gondolja, amit mondott…”
(Folytatása következik)
Szóljon hozzá!