Hajnal Éva „az a nap” című verseskötetét lapozgatni élmény. Végigolvasni pedig művészeti utazás. Nemcsak a tartalommal nagyon rezonáló kötetmegjelenés, a sokszínű és erős lírai formavilág és Kiss Andrea fejezetnyitányokat erősítő képei okán. Hanem elsősorban azért, mert a benne szereplő versek olyan hatásosan mesélnek el helyenként hétköznapi történeteket, hogy olvasóként nem tudunk nem kapcsolódni hozzájuk.
A kötet címe Pilinszky János Mielőtt című versét hívja be, ahol „az a nap” a végítélet napja. Amikor minden megváltozik. Ahogyan a lírai én saját életének fordulópontját is jelenti az a nap, amikor meglopták. A kötetben a „nap” szó kis kezdőbetűvel szerepel, ami természetesen helyes, hiszen az időt meghatározó köznévről van szó ez esetben. Ugyanakkor tartalmilag sok vers szimbolikájában a nagybetűs Nap archetipikus jelentéstartalmai nyilvánulnak meg. A Napra általában felnézünk, ami rögtön a kötetet indító Istenes versekben megnyilvánul. A versek az Urat tisztelettel, de nagyon közvetlenül szólítják meg.
Megjelennek aztán a férfi felmenők, mint Nap szimbólumok: az apa, a nagyapa is, és a kötet ezen pontján már bele is kerül az olvasó egy olyan világba, ahol kreatív formavilággal működő versek, tudatosan egymás után illesztett mondatok – amelyek szerencsére elkerülik a téma által sokszor bevonzott patetikus hangvételt – mutatják meg Hajnal Éva verseinek kapcsolati világát. Teszik mindezt egyrészt ártatlanul, mintha hétköznapi realista történesekről szólnának, olvashatunk keddekről, szerdákról, de közben az emberi kapcsolatok alapjainak (bizalom, szeretet, árulás,…) egyedi hangvételű kitárgyalása zajlik. „Nincs benne semmi különös” írja Éva „Hétköznapi” című versében, hogy aztán az elválások és emlékek súlyos csendjébe hallgathassunk bele a művet olvasva. Ez a kettősség és az ehhez illeszkedő formák teszik igazán hatásossá a mondanivalót.
A Nap szimbólumok nyomán haladva aztán megérkezünk a Mesterekhez és az olvasó örömére Hajnal Évának sok mestere van. Legalábbis erre enged következtetni ez a terjedelmesebb fejezet, aminek címe József Attila soraival közös. Ebből már felsejlik a remény egy jó indításra és nem csalódunk: a költő a „hajnalévás” könnyed, de formailag hihetetlenül pontos, gördülékeny stílusát megtartva ajánl verseket költőknek, akiknek a stílusát is értő módon idézi meg. A Parti Nagy Lajosnak ajánlott „Haz át” című vers számomra legalábbis virtuozitásában óriási élményt ad. A több, mint húsz megidézett költő között ott van természetesen Petőcz András is, a neki ajánlott versekben a közösen megélt élményanyag felidézése szintén mély tartalommal párosul.
A kötetet záró részben a világot mozgató érzések, érzelmek (szerelem, szeretet,…) jelennek meg, helyenként találó stílusgyakorlatok formájában. Ez a rész már korántsem olyan egységesen felépített, mint az előzőek, igazán különböző stílusok is megférnek itt egymás mellett, ami – ha valóban végigolvastuk a kötetet – kellemesen zárja le az élményt, az utolsó szó reményével és biztatásával: várlak.
Összefoglalásként a Nap szimbolika egy egyértelmű értelmezését hoznám be, ami maga az éltető Nap, a napsütés. Hajnal Éva kötetében az jelentette a legnagyobb élményt számomra, hogy bármilyen dráma, súlyosabb életkérdés tárgyalását is vállalja fel, azt mindig „napsütésesen” teszi, a könyv tele van életigenlő emlékekkel, megnyilvánulásokkal és szeretettel.
Szóljon hozzá!