Példátlan kulturális-nyelvi értékünk: a Dél-dunántúli tájszavak tára [DTT] – 1. rész

„Egyedül vagy? Elsodorhat az ár. / De ha ketten vagytok, már semmi se árt!”

A magyar nyelvjárástudomány (dialektológia) történetében látványos alkotások közé tartoznak a tájszógyűjtemények. A Tudományos Gyűjtemény (1817–41) című folyóiratban számos nyelvjárási közlés látott napvilágot. A Magyar Tudományos Akadémia 1830 táján elérkezettnek látta, hogy az addig szétszórtan nyomtatásban megjelent és kéziratban kallódó gyűjtéseket egy kötetben összesítse.

Az Akadémia 1838-ban adta ki Vörösmarty Mihály javaslatára és megbízásából az első, teljesebb magyar tájszótárat. Ezután egyre több népnyelvi szöveg és tájszó jelent meg a Nyelvőrben. Szinnyei József hatalmas, kétkötetes munkája, a Magyar Tájszótár (1893–1901) már a kéziratos gyűjtéseket is feldolgozta. A modern tájszótárírás felülmúlhatatlan nagy műve, az ötkötetes Új Magyar Tájszótár (1979–2010) munkálatait B. Lőrinczy Éva és Hosszú Ferenc irányította.

– Baranyában először Kulcsár József tett közzé tájszavakat a Hegyhát című tanulmányában a Várady Ferenc szerkesztette Baranya vármegye múltja és jelenje (1896) című monográfiában.  Megyénkben Kiss Géza és Berze Nagy János gyűjtött tájszavakat az 1930-as évek végén, ill. az 1940-es évek elején. 1952-ben jelent meg a máig példa értékű Ormánysági Szótár (OrmSz), amely Kiss Géza és Keresztes Kálmán közös munkájával készült.

Kiss Géza halhatatlan műve késztetett engem arra, hogy részben önállóan, részben kollégámmal együttműködve megírtam 1999–2022 között négy tájszótárat (HhSz, AmTsz, BoTSz, VöTsz). A magyar és a szláv dialektológia nagy nyeresége, hogy 2021-ben megjelent Barics Ernőnek a Felsőszentmárton tájszavairól és népi műveltségéről írt nagyszerű könyve. Mivel hazánkban egyetlen megyének sincs hat tájszótára, úgy tekinthetjük (kissé tréfásan), hogy vidékünk ma már „nagyhatalom a tájszótárírásban”.

Miért tartjuk értékesnek a tájszavak gyűjteményeit? Több okból. A tájszavak fontos bizonyítékul szolgálnak ősi szavaink eredetének vizsgálatában (Kálmán B. 1966. 108–110). Tájszavak és írásos nyelvjárási szövegek alapján állapítják meg a kutatók egy-egy település, vidék nyelvjárásának főbb sajátosságait (L. az AmTsz, HhSz, BoTsz, VöTsz bevezető fejezetét!) Az ún. nyelvatlaszok adatai alapján lehet vizsgálni bizonyos nyelvjárási jelenségek területi jellemzőit, a nyelvi jelenségek határvonalait (Kálmán B. 1966. 104–108).

A 16–19. századi szépirodalom alkotásaiban sok érdekes nyelvjárási elem (tájszó, frazéma, mondatszerkezet) található. Ezeket magyarázni kell az iskolai műelemzések során (Kálmán B. 1866. 87–101). Nyelvhelyességi problémák megítélésekor is szóba jöhet, hogy az adott kérdésnek vannak-e nyelvjárási vonatkozásai. (Például: örömömben vagy örömemben? – tányért vagy tányérat? – utasok vagy útasok? stb.)

A tájszóismeret és -használat kérdésein gondolkodva meg kell értenünk, hogy sok tájszó már kihalóan van. Ezért az iskolai oktatásban időt kell szánni a tanulók által már nem ismert szavak magyarázatára is, például a Toldi és a Lúdas Matyi nyelvi elemzései során (Hegedűs A. 2001. 381–385). – Érdekes kutatási téma: a nyelvjárási elemek, főleg a tájszavak stílusértéke a regényekben, versekben.

Vidékünkön elsősorban Kodolányi János, Sásdi Sándor regényeiben és Pákolitz István verseiben találunk sok tájszót. Szigethyi Gábor Miklós szerint: „Kodolányi János szemmel láthatóan nem a nyelvjárási beszéd illúziójának felkeltésére törekedett, hanem csak annak a reprodukciójára, [azért] hogy visszaadhassa az ormánsági emberek beszédmódját [gondolkodásmódját]”, és azért is, hogy érzékeltesse a regény szereplőinek jellembéli tulajdonságait] (Szigethi G.: Internet).

Kodolányi törekedett arra, hogy a tájszó jelentését világossá tegye a mondatkeret: „Megvötte a heptika” [’heptikás, köhögős beteg lett’], „Mit sunnyogol utánam? [’Miért kísérgetsz alattomosan?’] – A csaknem teljesen tájnyelvi mondatnak még sajátos ritmusa is van. Szabó Pál egyik regényében: Bikfa rí a pórban [’bükkfa sír a tűzhelyben, sparheltben’]. A tájnyelvi elemek szépirodalmi felhasználásának bizonyos kötöttségeit Kálmán Béla foglalta össze igen frappánsan (Kálmán B. 1966. 97–101). Az természetes, hogy Kodolányi regényeit jobban értik és szívesebben olvassák az ormánságiak; Sásdi Sándor regényei inkább a Hegyhát falvaiban népszerűek.

A Dél-Dunántúl régi tájszavainak vizsgálatában ezekre a forrásokra lehet támaszkodnunk:

 

Tájszótárak

• Kiss Géza – Keresztes Kálmán: Ormánysági Szótár [OrmSz] Budapest, 1952. Recenzió: Beke Ödön írása az MTA Nyelv és Irodalomtudományi Osztályának Közleményei 6 (3–4), 503–524.
• Markó Imre Lehel: Kiskanizsai szótár [KkSz] Budapest, 1981. Szerk.: Ördög Ferenc.
• Várkonyi Imre: Büssüi tájszótár [BüTsz] Budapest, 1988] Recenzió: Kálnási Árpád: Magyar Nyelvjárások XXX. 162–165. 1992.
• Dallos Nándor–Pesti János: Hosszúhetényi Szótár [HhSz] Hosszúhetény [1999] Recenzió: Szabó József: Magyar Nyelvőr 2001/2. 261–264.
• Pesti János: Alsómocsoládi tájszótár [AmTsz] Alsómocsolád, 1999. Recenzió: Sebestyén Árpád: Magyar Nyelvjárások 2009. 229–235. – Szabó József: Magyar Nyelv 2010/2. 243. – Szabó József: Honismeret 2009/5.127. – Szabó József: Magyar Nyelv 2011/4. 476–478.
• Bozóki Margit – Szabó József: Koppány menti tájszótár [KoTsz] Szekszárd, 2000. Recenzió: Ördög Ferenc: A Koppány menti tájszótár regionalitása In. Dialektológiai Szimpozion Szombathely, 2002. 377.
• Pesti János – Domján Johanna: Bodai tájszótár Községünk szókincse és népi műveltsége. [BoTsz] Boda, 2018. Recenzió: Gy. Bazsika Enikő: Magyar Nyelv 2019/4. 489–495.
• Pesti János – Máté Gábor: Völgységi tájszótár [VöTsz] Pécs, 2018. Recenzió: Gy. Bazsika Enikő: Magyar Nyelv 2019/4. 489–495. – Filep Antal: Honismeret. 2020/5. 88–92. – Lukács László: Etnographia 2021/3. 556–557.
• Sajtos József: Sárvíz melléki tájszótár Szekszárd, 2017.
• Ernest Barić / Barics Ernő: Rječničko blago i pučka kultura Martinaca – Felsőszentmárton szókincse és népi kultúrája [FszSz] Pečuh / Pécs, 2021.
• Penavin Olga: Szlavóniai (kórógyi) szótár I–II. Újvidék (1968–1878). Sok tájszó egyezik ebben a gyűjteményben az OrmSz adataival.
• Készülőben levő tájszótárak: Gy. Bazsika Enikő: Kerkakutasi tájszótár Pesti János: Bakonyai tájszótár

 

Könyvekben közölt tájszójegyzékek

• Kiss Géza: Ormányság című könyvében Budapest, 1937/1986. 359–455. Ez a gyűjtemény jelent meg kibővítve az Ormánysági Szótárban 1952-ben Csűry Bálint javaslatára. Vannak még tájszavak e könyv prózai szövegeiben (191–227) és a közölt népdalokban is (519–562).
• Berze Nagy János: Baranya megyei néphagyományok (Pécs,1941) 2. kötetében is találhatunk tájszójegyzéket.
• A Kovács Sándor emlékére kiadott könyvben (Drávapalkonya, Pécs, 2003) Kelet-ormánsági tájszavak (64–95) és a kötet két tanulmányában is vannak tájszavak (13–35 és 43–60).
• Dani Lajos: Szülőföldem Pécs, 2014. 112–122. A könyvprózai szövegeiben is vannak tájszavak.

 

Tájszavak a nyelvatlaszokban

• Temesi Mihály: Az Ormánság nyelvjárása 1939 és 1949 között Pécs, 2002. – Nyelvatlaszlapok vannak ezeken az oldalakon: 12, 60, 64, 68, 70, 79, 80, 82, 83, 84, 86, 87, 91, 95, 89, 98, 128, 130, 131, 133, 135, 149, 150, 154, 164, 166, 167, 174, 175,  180, 182, 183, 186, 186, 198, 200, 201, 205, 209, 210, 214, 215, 221, 224, 226, 226, 232, 138, 240, 241, 242, 252, 264, 266, 270, 273, 297, 298, 299, 304, 305, 331, 334, 337, 342, 420, 4519, 346, 347. – Ezek csak szemelvények a nyelvatlaszból. Sajnos, a többi lap elveszett! Az atlaszlapok adatai alapján írta meg a szerző a fent említett nagy jelentőségű monográfiáját (L. fentebb!)
• Rónai Béla: Zselici Nyelvatlasz Pécs, 1993. Recenzió: Pesti János: Dunántúli Napló 1993. dec. 18.
• Pesti János: A helytörténet-honismeret a pécsi nyelvészek munkásságában. Honismeret 2018/5. 74–78.  Ebben megemlékezés Temesi Mihály, Tomanóczy Jolán, Rónai Béla munkásságáról.
• Király Lajos: Nyelvföldrajzi vizsgálatok a Zselicben. Somogyi Honismereti Híradó 1994/1. 40–42.
• Király Lajos: A Somogy-zalai nyelvatlasz Király Lajos: Nyelvjárási és névtani vizsgálatok Somogyban. Kaposvár 2003. 15–42. Az említett munka 2006-ban jelent mg önálló könyvként Kaposváron. – Recenzió: Kiss Jenő: A Somogy-zalai nyelvatlasz és szerzője Király Lajos – In: somogy hu. /somogyrol /publikaciok /kiss_jeno_a somogy_zalai_nyelvatlasz_ es szerzoje _kiraly _lajos_ html
• Balogh Lajos – Király Lajos: Az állathangutánzó igék, hívogatók és terelők somogyi nyelvatlasza Budapest, 1976. – Recenzió: Gunda Béla: Magyar Nyelvőr 103. 371–372. – Matijevics Lajos: Hungarológiai Közlemények 10. 35. 171–173. – Pesti János: Somogy 1976/4. 114–116.  –
• Pesti János: Honismereti Híradó 1976/1. 181–185.
• Penavin Olga: Horvátországi (szlavóniai) magyar nyelvjárási atlasz Újvidék, 1964.

 

A nyelvjárások grammatikai, szövegtani sajátosságai (könyvek, tanulmányok)

• Temesi Mihály fentebb említett monográfiája az Ormánság nyelvjárásáról
• Tomanóczy Jolán: Hirics ormánsági község nyelvjárásának hangtana Pécs,1940.
• Várkonyi Imre: A Somogy megyei ö-ző nyelvjárás Budapest, 1965.
• Király Lajos: A somogyi nyelvjárások In. K. L.: Nyelvjárási és névtani tanulmányok Somogyban Kaposvár, 2003. 9–95.
• Király Lajos: Nyelvjárási jelenséghatárok a Dél-Dunántúlon Budapest, 1990.
• Király Lajos: A csökölyi nyelvjárás változásai 1910-től napjainkig In, K.L.: Nyelvjárási és névtani tanulmányok Somogyban Kaposvár, 2003.
• Pesti János: Az alsómocsoládi nyelvjárás változásairól In. Alsómocsolád község helytörténeti adattára I. [AKHAI.] 336–342.
• Szabó József: A nagykónyi nyelvjárás Szekszárd, 1986.
• Szabó József: A mondatszerkesztés nyelvszociológiai vizsgálata a nagykónyi nyelvjárásban Budapest,1983.
• Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek. Békéscsaba, Kecskemét. Szeged, 1990. A könyv fő témája: Lehet-e bizonytani az MNyA adataival, hogy a hódoltág idején a baranyai, tolnai lakosság egy része a Kalocsa, Kecskemét környéki településekre menekült?
• A magyar nyelvjárások atlasza [MNyA] olyan nyelvföldrajzi szótár, amely a teljes magyar nyelvterületről közöl szóadatokat térképekre vetítve. A nyelvatlasz-munkálatokról, bővebben: Kiss Jenő: A nyelvföldrajz című írása (In. K. J. szerk: Magyar dialektológia 90– 130) – Természetesen a dél-dunántúli kutatóhelyek (települések) adatait is megtaláljuk az atlasz térképlapjain!

 

Tájszavak és más nyelvjárási jellegzetességek is találhatók a beszédfelvételekből készített szöveglejegyzésekben.

• Kiss Géza és Berze Nagy János szövegközléseiben (L. fentebb!)
• Banó István: Baranyai népmesék Budapest, 1941.
• Hegedüs Lajos: Népi beszélgetések az Ormánságból Pécs, 1946.
• Szabó József:A nagykónyi nyelvjárás  Szekszárd, 1986. 271–296.
• Szabó József: Nyelvjárási szöveggyűjtemény Nagykónyiból Budapest, 1982.
• Pesti János: Alsómocsolád község helytörténeti adattára I. [AKHA I.] Alsómocsolád, 1999. 19–187.
• A baranyai tájszótárakban (HhSz, BoTsz, VöTsz) is vannak szövegek a Függelékben, ill. az OrmSz bevezető fejezetében.
• Várkonyi Imre fentebb említett tanulmányában (70–96)

A régió földrajzinév-gyűjteményeiben (BMFN, SMFN, TMFN, ZMFN) felbecsülhetetlen értékű helynévanyagot sikerült megmentenünk az enyészettől (L. Baranyai Művelődés 1989/3) Az 5 kötetből álló, hatalmas opus névtani, néprajzi, dialektológiai, kartográfiai és helytörténeti kutatásoknak egyaránt nélkülözhetetlen forrása. A példa értékű szellemi alkotás úgy jöhetett létre, hogy régiónkban egykoron szoros baráti-szakmai kapcsolatok alakultak; és sikerült bevonni a gyűjtő-feldolgozó munkánkba az önkéntes gyűjtőket (főiskolai, egyetemi hallgatókat, papokat, pedagógusokat, a közigazgatás, közművelődés dolgozóit). Jelentős támogatást kaptunk az MTA Nyelvtudományi Intézetének és az ELTE közösségének jeles tudósaitól. Végh József, Papp László, Fábián Pál, Ördög Ferenc szakmai tanácsaival segítette az egységes szempontú gyűjtés végleges módszerének tervezését. Hajdú Mihály, Hutterer Miklós, Balogh Lajos, Posgay Ildikó közzétevőként segítette a TMFN, ill, a BMFN kiadását. Ilyen volumenű tudományos munka belátható időn belül nem fog készülni a dél-dunántúli régióban. Nincsenek meg ehhez sem személyi, sem az anyagi feltételek!