A lapban június 16.-án, a filmelőzetesek között hirtelen fölbukkant a „Jud Süß” (az újságban Judd Süss-ként írták) című, a náci időkben készült, hírhedten antiszemita film bemutatója az Apollóban, majd napok múltán a Parkban és az Urániában is. Amikor a pécsi zsidóságot gettóba terelték, mindenüket elvették, lakhatásukban, személyi szabadságukban megalázták, a náci hangulatkeltés egyik új fejezete nyílt meg ezzel. A sajtó-folyamatot az Arcanum Digitális Dokumentumtárban lehet figyelemmel kísérni.
S hogy nem beszéltek a levegőbe, bizonyította az aznapi, „A magyar nép” kezdetű vezércikk, amely az angol-amerikai újabb hazai bombázások apropóján jelent meg. Később azonban a szövegben „kibújt a szög a zsákból:”
” … Ha a józan gondolkozású magyar nép nem tudná, hogy ez a gyilkos háború nemcsak Európa harca fennmaradásáért, hanem a becsületes dolgozóknak is harca a zsaroló és kiuzsorázó (sic!) angol-amerikai nagy tőkével, a minden kultúrát veszélyeztető bolsevizmussal, s a mindkettőt behálózó zsidó veszedelemmel szemben – akkor is, ezek az embertelen terrortámadások meggyőzték volna arról, hogy itt minden magyarnak egy teendője van, szembe szállni azokkal, akik a pusztító, romboló barbarizmust képviselik, akik nem fegyveres katonák, hanem védtelen polgárok ellen folytatnak harcot…”
Érdekes volt megfigyelni, hogy a pécsi gettó állapotáról, belső viszonyairól nem jelent meg cikk, a szegediről viszont igen. A június 17.-i szám, MTI híren alapuló, előző napi keltezéssel vezetett, „Szegeden is befejeződött a zsidók összeköltöztetése” című tudósított erről.
„– A szegedi zsidók összeköltöztetése a megállapított területen befejeződött. Az elhatárolt terület falain belül a zsidó tanács állandó ellenőrzése alatt álló házőrségek felelnek a belső rendért. A zsidók valamennyien katonás fegyelem alatt állnak, és a kijelölt rendőri közegnek, valamint a kijelölt zsidó elöljáróknak feltétlen engedelmességgel tartoznak.
Az ébresztő reggel 6 órakor van, a takarodó pedig este 9-kor. A kijelölt területet csakis csoportosan, rendőri ellenőrzéssel és rendőri kísérettel szabad elhagyni. Az elkülönített résznek külön orvosai, kórháza és gyengélkedő szobái vannak.”
Ha a pécsi gettóról nem is, a központi zsidó-ellenes intézkedésekről jelent meg hír. Példa erre a június 17.-i számban közölt, „Senki se vásároljon zsidó vagyontárgyakat” című közlemény – ismét MTI hír nyomán, ismét előző napi keltezéssel, de „illetékes körök” -re való hivatkozással…
„… – Illetékes köröknek tudomására jutott, hogy a zsidók lakásberendezéseiket, ruházati és háztartási áruikat eladásra kínálják. Figyelmeztetnek mindenkit az illetékes körök, hogy a zsidók tulajdonában lévő vagyontárgyak megvételétől, vagy bármi módon való megszerzésétől tartózkodjék, mert az adásvétel kapcsán úgy az eladó, mint a vevő súlyos pénzbüntetésnek teszi ki magát. Aki tudomást szerez arról, hogy zsidó bármilyen vagyontárgyat áruba bocsát, azt a rendőri hatóságnál jelentse be.”
Egy nappal később, a június 18.-i számban, a Budapesti Közlöny június 11.-i számára hivatkozva, „A zsidó üzletek kiigénylése” címmel rendelet-ismertetés következett – a már megszokott előző napi keltezéssel.
„…a zsidók üzlethelyiségeinek hasznosítása tárgyában megjelent 2120/1944. M. E. rendeletet az igényelni szándékozók tágkörűen (sic!) és tévesen magyarázták. Ennek következtében a hatóságot sok felesleges zaklatásnak tették ki. Illetékes helyről ezért most az alábbiakat közlik a közönséggel:
A rendelet 3. paragrafusa (sic!) szerint az iparhatóság ipar (kereskedés) folytatása céljából igénybe vehet a rendelet 1. paragrafusának hatálya alá eső olyan üzlethelyiséget, amely üres, vagy amelyben áru, vagy anyagkészlet nincsen, és az üzlethelyiségben lévő berendezési, továbbá felszerelési tárgyakat az üzlethelyiséghez tartozó, vagy más alkalmas helyiségbe lehet szállítani és elzárni.
Igénybe lehet venni továbbá az olyan üzlethelyiséget is, amelyre vonatkozó bérleti szerződés a zsidók ipari (kereskedelmi) tevékenységének korlátozására vonatkozó valamely jogszabályba foglalt rendelkezés következtében megszűnt. A rendelet 1. paragrafusának értelmében igénybe vehető az 500/1944. illetőleg az 58.000/1944. K.K.M. sz. rendelet alapján bezárt üzlethelyiség.
Ide tartoznak tehát a szoros értelemben vett kereskedelmi üzletek, valamint a kereskedelmi miniszter hatásköre alá tartozó ipari üzletek (fürdő, vendéglő, kávéház, kocsma, kifőző ipar, menetjegyiroda, ügynöki ipar, kávémérés, fodrász, kozmetika, manikűr, pedikűr stb.)
Nem igényelhetők a két rendelet által egyáltalán nem éritett ipari műhelyek. Ezen üzlethelyiségek is csak azon esetben igényelhetők, ha azokban sem áru-, sem anyagkészlet nincs. A kérelmek, ha olyan üzlethelyiségre vonatkoznak, amelyekben bármilyen áru vagy anyagkészlet van, nem teljesíthetők. Ilyeneket tehát senki se terjesszen elő. A kérelem elbírálására döntő az is, hogy az üzlet berendezése, felszerelési tárgyai az üzlet egy különálló részében elkülöníthetők-e és lezárhatók-e, vagy azt valamely más alkalmas helyiségbe lehet-e szállítani és elzárni.
Amennyiben tehát helyiség hiánya, vagy egyéb ok miatt az elszállítás nem eszközölhető, igénylésnek helye nincs. Áll ez arra az esetre is, ha a berendezés és felszerelés elszállítása nem gazdaságos, vagy annak súlyos rongálódását idézné elő. Fontos követelmény a rendelet szerint még az is, hogy az igénybe venni szándékolt üzlethelyiségben az új bérlő lehetőleg ugyanolyan kereskedést (ipart) űzzön (sic!), mint elődje. Üzlethelyiséget elsősorban olyan személy javára lehet igénybe venni, akinek ipar jogosítványa már van, és eddigi tevékenységével szakmai megbízhatóságáról bizonyságot tett.
A rendelet értelmében a bérbeadó, illetve a tulajdonos, és a kijelölt új bérlő közötti jogviszony tekintetlében a bérletre fennálló jogszabályok irányadók. A kijelölt iparos (kereskedő) a bérbeadónak a korábbi bérlő által fizetett bérösszeget köteles fizetni attól a naptól kezdve, amely napon az üzlethelyiséget elfoglalta. Az üzlethelyiség egy részének igénybevétele esetében továbbá a korábbi bérlő bért nem fizetett, avagy valamilyen oknál fogva (rokoni kapcsolat stb.), a helyben szokásos bérnél kevesebb bért fizetett, valamint, ha az üzlethelyiséget lakással együtt bérelte, és a bérösszegnek az üzlethelyiségre eső része nem volt külön megállapítva, a helyiség bérét az iparhatóság állapítja meg.
Az iparhatóságnak az üzlethelyiség igénybevételére vonatkozó véghatározata ellen jogorvoslatnak nincs helye. A rendelet 6. paragrafusa értelmében mindazon üzlethelyiségek, amelyekre a rendelet vonatkozik, első ízben csak az iparhatóság engedélyével adhatók bérbe. Az enélkül kötött bérleti szerződés semmis, és az üzlethelyiség igénybevételét nem akadályozza.
Nyomatékosan felhívják az érdekelt közönség figyelmét, igényléseiket csak olyan üzlethelyiség iránt terjesszenek elő, amelyekre a fent ismertetett rendelet mindenben vonatkoztatható. Az igénylők ez esetben is jelöljék meg kérelmükben pontos adatokkal a helyiség és a bérleti viszony körülményeit. (Előző bérlő neve, foglalkozása, háztulajdonos vagy gondnok neve, lakcíme, az előző bérlő által fizetett bérösszeget stb.) Ezzel a hatóság munkáját is megkönnyíti.”
Egy klasszikus idézetet veszek elő ide, egy kis kiegészítéssel: vérszagra gyűlt az éji vad…
Ezt a részt a zsidó-ellenes múlt fölidézése foglalja keretbe. A június 18.-i számban ugyanis a „Tiszaeszlár” című kötet újrakiadásáról írt a lap az „egyéb hírek” között. Nézzük meg, hogy írt róla az akkori értékelő.
„A múlt század legnagyobb bűnügyének szenzációsan érdekes, őszinte történetét írta meg Marschalkó Lajos, az ismert publicista. Annak idején öt világrészt hozott izgalomba a tiszaeszlári bűnper, amely érdekességében vetekedett a hírhedt Dreyfuss üggyel.
A liberális korban felnevelkedett generációk már vagy nem ismerték, vagy elfeledték, a legtöbbnyire azonban rosszul ismerték a nagy per történetét. Marschalkó Lajos gondos levéltári kutatások alapján, a Nemzeti Múzeum hetven kötetes gyűjteményére, a védőügyvédek hagyatékában megtalált vizsgálati iratokra, és az egykorú főtárgyalási gyorsírói jegyzetekre támaszkodva írta meg a detektívregénynél százszor érdekesebb könyvet, amely azonban egyáltalán nem akar szenzációt hajhászni.
Megállapítja a tényeket, felsorolja a szerző által megtalált új, és eddig merőben ismeretlen dokumentumokat, de mégsem azt keresi, hogy igaz volt-e a vérvád vagy sem. A szerző nem gyűlölködő, hanem mindig tárgyilagos előadásmódja még jobban alátámasztja a könyvében megállapított igazságokat.
Nem kétséges, hogy a ’Tiszaeszlár’ a magyar könyvpiac legnagyobb sikere lesz. A könyv, amely a szerző kiadásában jelent meg, már kapható minden könyvkereskedésben. Ára 8 pengő.”
És az eszme, amelyet ez a könyv sugallott, majd fölerősített, annak mennyi lett az „ára”?
Szóljon hozzá!