A viszonylagosság nem csupán a természeti jelenségekre, összefüggésekre érvényes, hanem élethelyzeteinkre is. Ezt igazolja az alábbi kis történet.
Háromnegyed tizenkettő. A Laterum étteremben helyet foglalok az egyik asztalnál. Idősebb hölgy ül velem szemben. Nem tartom helyesnek, ha valaki ilyen helyzetben hosszasan nézi „asztaltársának” arcát, megjelenését. Ez zavaró lehet. Most mégis feltűnik nekem, hogy erősen remeg a hölgy mindkét keze, és sűrűn bólogat a fejével. Felrémlik, hogy valahol olvastam: a nagyfokú remegés a Parkinson-kór jele.
Asztaltársam – nagy meglepetésemre – szalvétájával törölgetni kezdi kanalát, villáját, kését. Nem értem, miért csinálja. Nyilván fél attól, hogy itt valamilyen betegséget fog összeszedni a szerinte nem tiszta evőeszközöktől. Ennyire nem bízik abban, hogy az étteremben ügyelnek a tisztaságra? Lehet, hogy tisztaság-mániákus, akárcsak a mosómedve? Vajon, otthon is ilyen elképesztően pedáns?
Ilyen jelenetet étteremben még soha nem láttam.
A hölgy az akkurátus akcióját végül abbahagyja. Megérkezik az első fogás. Kanalazni kezdi a levest, de olyan erősen remeg a keze, hogy szinte nem találja a száját a kanállal. (Ezt persze már csak amolyan oldalazó pillantással látom.) Én már második fogásnál tartok, de ő még a felét sem tudja elfogyasztani a levesnek.
Megsajnálom, de nem nagyon merek ránézni. Ez illetlenség lenne. Olyan szánalomra méltó, hogy legszívesebben én etetném tovább. Persze ez merő képtelenség.
Már a leves felénél kéri a második fogást. Mosolyog ezen a pincér, mert ilyet nem szoktak itt kérni. Attól fél talán, hogy nem jut neki a második fogásból?
Elgondolkodom. Van-e családja? Ki gondoskodik róla? Zavarja-e, hogy ide jutott? Bántja-e, hogy nem tudja magát ellátni? Miért nem kerül az ilyen magára maradt, elgyengült ember egy, a számára elfogadható beteggondozó intézetbe?
Aztán még az is eszembe jut, hogy addig nem szabad elkeserednem, amíg nekem ilyen súlyos gondjaim nincsenek, hiszen lényegében még önellátó vagyok. Tudom azt is, hogy az egészség egyébként bizonyos korban már igen relatív fogalom. Például a hölgyhöz képest én jelenleg csaknem egészséges vagyok. A lelki megpróbáltatásaimat is képes vagyok elviselni. Nincs okom panaszkodásra.
Hasznos, ha kitekintünk a magunk szűkös kis világából. Érdemes gyakrabban elgondolkodnunk embertársaink sorsán. Idős korban megkerülhetetlen gond a magányosság, az egyedüllét. Nehéz kitörni ebből a szorító fogságból. Hogy ne szenvedjünk az egyedüllét elviselhetetlen súlya alatt, kapaszkodnunk kell barátainkba, segítőtársainkba. El kell hinnünk, hogy még korosan is hasznos tagjai lehetünk akár több kis közösségnek.
⁕ ⁕ ⁕
Jól tudjuk: a kis öröm is öröm. Ugyanígy a fogyatkozó egészséget is tekintsük még egészségnek! Kedves idős és idősödő Barátaim, Olvasóim! Óvjuk egészségünket sok szerencsével, amíg csak lehet! Ne adjuk fel az egészségünkért vívott küzdelmeinket! Fel a fejjel!
Szóljon hozzá!