Elérkeztem sorozatom utolsó részéhez. Nézzünk először két vidéki „farsang-búcsúztatót.” A liberális-polgári szellemű Pécsi Napló (1892-1944) március 9.-i számában közölték a „– Farsang utólja (sic!) Siklóson” című tudósítást.
„Húshagyó kedd Siklóson sem múlt el nyom nélkül. A farsang vígságos idejének befejezéseképpen még egyszer hangos és mulatságos görbe nap virradt föl, hogy illendően helyet csináljon a Hamvazószerdával megkezdődő bűnbánatos böjti napoknak.
Az utczákon (sic!) egész nap – elvétve ugyan – maszkok voltak láthatók. Besubiczkolt (sic!) képű czigányok (sic!), akik egy lyukas dob éktelen hangjai mellett szőrivel kifelé fordított, gubába bújt medve-embert tánczoltattak lánczra (sic!) kötve. Majd meg egy hosszú, hegyes, piros sipkás alak idomtalan orral (sic!), széles karimájú papírcső-csizmában (sic!), egy fekete arczu (sic!), imitált szerecseny (sic!) társaságában járta be az utczákat, egész sereg gyermektől kísérve. És még más torzalakok…
Délután az Iparos Olvasókör helyiségében gyermekbál volt, amelyen a legfiatalabb nemzedék, az óvodásoktól a polgáristákig (sic!) volt képviselve. Lehettek vagy százan. Érdekes volt nézni a világos ruhás naiv lánykák és fiúcskák kavarodását táncz közben, s amint egymásra szórták a konfettit. Bájos jelennetekben sem volt hiány.
Például, amint egy kis, négyéves gavallér, karonfogva rövid ruhás tánczosnőjét (sic!), a czigány elé állt, és rendelt: ’Húzzanak magyar csárdást!’ De nemcsak csárdás, hanem a divatos körtánczok is jártak. Táncz közben a gyermekek közt czukrot (sic!) osztogattak széjjel. A gyermekbál sikerült rendezése Guttmann István olvasóköri elnök érdeme.
Este pedig nagy álarczos bál volt a Pelikán-szálló termeiben. A jelmezek színpompás, tarka változata hullámzott föl s alá egész éjfélig, amikor a farsangot temették. A jelmezversenyen a legtöbb szavazatot kapta Lengyel Fánika és Jeszenszky Juliska. Az előbbi érdekes piros pipacs, az utóbbi csinos kertészleány jelmezében volt. Az egyik díszes albumot, a másik egy japán vázát nyert.”
(Györkő Zsombor felvétele, forrás: Wikipédia)
Nagyon fontos ennek a cikknek az idézése, mert leír egy azóta már nyomtalanul eltűnt kisvárosi spontán népi-, emellett pedig egy helyi egyesület által megrendezett gyermek- és egy polgári „farsang-búcsúztatót…”
A március 10.-i, pénteki cikk egy előző heti, március 2.-i rendezvényt írt le. „A sellyei iparosok és kereskedők köre (sic!) szombaton este tudósítónk jelentése szerint a sellyei és vidéki közönség színe-javának részvétele mellett jelmezestélyt rendezett, mely igen szép sikerrel járt, és a változatos, szép jelmezek tarka képet mutattak.
Ezen alkalommal a jótékony czélra (sic!) felülfizettek… (Itt hosszú névsor, adományozott összegekkel következik), és többen kisebb adományokat. A rendezőség az adakozóknak ezen úton mond köszönetet.”
A március 8.-i szám „Húshagyó kedd” című cikke mohácsi és pécsi „farsang-búcsúztatót” közölt. „Ahány ház, annyi szokás. Tartja a magyar közmondás. A farsangot is annyiféleképpen temetik, ahány féle szokás dívik az illető városban. Abban azonban mindannyian megegyeznek, hogy húshagyó kedden tartják a czeremóniát (sic!), de azért utána még egy nagyot mulatnak.
Mohácson húshagyó kedden ’busójárás’-sal temetik a farsangot. Állatszörnyetegeket ábrázoló fa álarczczal (sic!), kifordított ködmenyben (sic!), kolomppal, tülökkel, kereppel, éktelen lármával járják be a város utczáit (sic!), s a ’busó-téren’ egész nap dudaszó mellett kólóznak. Ez a szokás is kezd már alább hagyni.
Pécsett a farsangtemetés az ősi szokáshoz híven egyházi körmenettel kezdődik. A körmenet délután 5 órakor a belvárosi plébánia templomból indul ki, s a szentháromság szobrát megkerülve visszatér. A szentséget a baldachin alatt az idén is Magenheim János apátplébános vitte.
A város közönsége, mint minden évben, most is zsúfolásig megtöltötte a Széchenyi teret, hol ez az ünnepség lefolyt, s a körmenet után szétoszlott. Az éjjel pedig széles jó kedvvel vigadtak a város különböző mulatóhelyein, s ezzel az idei szokatlanul hosszú farsangnak vége szakadt…”
Ez a két leírás szintén nagyon értékes tényanyag az utókor részére, ugyanis a mohácsi busójárás korabeli leírása mellett a pécsiről való megemlékezés szintén fontos kordokumentum.
Végezetül fölidézem a január 22.-i híradásba „csomagolt” ügyes reklámot. „– Nem minden télnek farsangja olyan mozgalmas, mint az idei. Estély estélyt követ, se vége, se hossza a táncz mulatságoknak (sic!).
Ez készítette a kitűnő áruiról ismert Kemény Mór czéget (sic!) arra, hogy olyan választékot tartson farsangi czikkekben (sic!), mint még soha. Különösen báli ingek, gallérok, kézelők, mindennemű nyakkendőkben kiválóan nagy a raktára. Úgyszintén gáz- és toll-legyezők és báli ruhadíszek a legnagyobb választékban kaphatók.”
Erre szögezhetjük le mai szóhasználattal: ügyes! De legalább képet kaphatunk a fölidézettek mellett a nem leírt rendezvényeknek legalább a számáról – amelyet a farsangi naptárak közöltek –, a korabeli város-nagyság figyelembevételével…
Az előző rész elejét az egyik leghíresebb nemzetközi karnevállal, a velenceivel illusztráltam. Most a másik hírességet, a délamerikai riói karnevált említem és illusztrálom – legalább így összekötve a jelen farsangjaival…
Szóljon hozzá!