A pécsi-baranyai zsidóság kálváriája 1944 tavaszán-nyarán a „Dunántúl” híradásai nyomán (54.)

A lapnak az új hónap, július első napjának – amely szombatra esett – címoldalán a következő híreket beharangozó címek találhatók, amelyek az országot, ezen belül is különösen Budapestet ért szövetséges bombatámadásról írtak.  „Több hullámban támadták pénteken délelőtt a fővárost az ellenséges repülők – Igen sok bombázót és vadászgépet vesztettek az angolszászok a kialakult légiharcokban – Legnagyobbrészt lakatlan területre hullottak a Nagy-Budapestnek szánt bombák – Vidékről csak Kaposvárt érte légitámadás – Pécs az ötórás légiriadó alatt – A hős pécsi villamoskocsi vezető amerikai ejtőernyőst fogott el – Nyugotszenterzsébetnél is lezuhant egy angolszász gép – Szigorúan megbüntetik, aki lelőtt repülőgépből valamit elvisz.” A rész híreinek összeszedésénél a Csorba Győző Megyei Könyvtár Helytörténeti Gyűjteménye Archívumának segítségét vettem igénybe.

 

Rátérve a helyi zsidóság kálváriájának utolsó itteni stációjára, először a lap július 2.-i számának arra a riportjára utalok, amely az akkori Szabadszentkirály múltjáról és jelenéről ad képet, ugyanis a kisnemesi múltú községről szóló cikket ilyen mocskos címmel „harangozták be”: „Szabadszentkirályon, ahol nincs, és nem is volt zsidó…”

Ebben a számban egy rövid, de annál lényegre törőbb cikk látott napvilágot ezzel a címmel és alcímmel: „Megszűnik a pécsi gettó – A keresztény családok rövidesen visszaköltözhetnek régi lakásaikba” – előző napi keltezéssel. „A március 19 óta gyors egymásutánban kiadott zsidórendeletek végrehajtása a pécsi rendőrkapitányságra is sok gondot és munkát rótt. Ezek közül is talán legtöbb dolgot a gettó felállítása, a keresztény családoknak a kijelölt területről való kiköltöztetése, illetve a zsidó családok oda való betelepítése okozta.

A legnagyobb elismerés illeti az illetékes hatóságokat, hogy a rendeletek végrehajtásának maradéktalanul eleget tettek.

A pécsi gettó azonban nem lesz hosszantartó lakhelye Pécs 3400 zsidajának (sic!). A helyzet úgy fordult, hogy a gettó megszűnik, és a kitelepített keresztény családok rövidesen visszatérhetnek régi otthonukba. A gettó megszűnésével újra igen sok lakás szabadul fel, és ez a körülmény egycsapásra megszűnteti Pécs lakásmizériáit.

Természetesen a visszaköltözés nem lesz kötelező, de több mint bizonyos, hogy az a 30-35 keresztény család, amely saját maga építtette ki házát, volt kénytelen átengedni a gettó számára, kapva kap majd az alkalmon, hogy régi otthonába vissza költözhessen. A teljesen zsidótlanított (sic!) Pécs így jut abba a helyzetbe, hogy egy időre nem lesznek lakásgondjai.”

Túl az ellenséges, pofátlan hangvételen, egy másik cikk szintén ide kívánkozik ebből a számból, amely „A vasúti pályatest környékének önkéntes kiürítése” címet viseli légoltalmi szempontból, és a részletes fölsorolás érinti a gettó környéki utcákat is. Azonban arról, hogy a gettó lakóit hová viszik innen, nem esett szó…

A július 5.-i szám rövid híre ezzel a címmel jelent meg, amely egyben annak tartalmáról is tájékoztatást adott: „Milliós elrejtett zsidó vagyonokat találtak Pápán,” és ezzel végződött: „…A gettó átfésülése folyamatban van.”

…És eljött a július 6.-i szám, benne az előző napi hírrel: „Üresen áll a pécsi gettó” címmel és „A keresztény családok nem igen akarnak visszaköltözni” alcímmel. „Egyik múltkori számunkban már jeleztük, hogy a sárga csillag viselésére kötelezett zsidók zárt települők helye, a gettó rövidesen megszűnik, és az onnan kiköltöztetett keresztény családok visszaköltözhetnek régi otthonukba.

Azóta az események úgy fordultak, hogy a gettó ma már üresen áll, a keresztény családok azonban nem mutatnak nagy hajlandóságot, hogy oda visszatérjenek.

Mint ahogy megírtuk, az illetékes felsőbb hatóság megengedte, hogy a vasúti pályatest mellett lévő, már ismertetett területeket önkéntesen kiürítsék. A most kiürített gettó is ebbe a körzetbe tartozik. Így tehát azok, akik például a vasúti bérházban laktak, aligha költöznek vissza, legalábbis egyelőre nem.

Csak azokról a háztulajdonosokról lehet szó a visszaköltözést illetőleg, akiknek kis családi házát a zsidók számára igénybe vették. Hogy ez a visszaköltözés mikor történik, még nem biztos, mert a gettóban először még más fontos munkát el kell végezni.

A város és a királyi pénzügyigazgatóság képviselői a mai nap folyamán már szemlét is tartottak a kiürült gettóban. A hatóságokra ugyanis most újabb munka szakadt. Számba kell venni azokat az ingóságokat, amelyeket a zsidók odaköltözésük során magukkal vittek. De számon kell venni azt az élelmiszerkészletet is, ami ott most visszamaradt. Arról van szó, hogy a zsidók nagyobb mennyiségű füstölt húst, lekvárt, befőttet, főzelékfélét és lisztet is vittek magukkal annak idején. amely készleteknek nagyobb része most ott maradt.

Mind ezekben az ügyekben előbb intézkedni kell, és majd csak azután kerülhet sor a lakások újra való felszabadítására.

A pécsi zsidók egyébként nem igen tettek eleget abbéli kötelességüknek, hogy a gettóba való vonulásuk előtt pénzkészletüket, illetve más értéktárgyaikat bejelentsék, illetve letétbe helyezzék.

A gettó most történő kiürítése során nagy összegű pénzkészleteket találtak náluk, így például 2 csomagban, egyenként 200 000 pengő papírpénzt találtak. Emellett igen sok drágakő és aranynemű került elő. Az illetékes hatóság mindezeket leltárba vette.”

Mivel most sem közölte a lap, hová vitték a gettóban élő zsidókat, sőt azt sem tudta meg az olvasó innen, mikor és milyen körülmények között történt meg a deportálásuk, ezért a legmocskosabb szervezet, a nyilas-mozgalom legmocskosabb sajtóorgánumából, az 1937-től 1945-ig, a Fiala Ferenc (1904-1988) szerkesztésében megjelenő „Összetartás”-ból idézek most, lássa a ma olvasója, milyen mélyre tudott süllyedni akkor ez a mozgalom és vele együtt a követőik. (Akik közül a „kis nyilasok” Rákosi Mátyásék invitálására 1945 után, a büntetlenség reményében kommunista párttagok lettek! …)

Az „Összetartás” 1944. július 2.-i számából közlöm a „Búcsú a Gettótól – Pillanatfelvétel egy kúnsági gettóból” címmel és alcímmel megjelenő „tudósítást.” (Nem teljes terjedelemben, mert kipontoztam az alpárian gyűlöletkeltő, személyeskedő hangnemben íródott „kulturális” részt!)

„Borongós alföldi délután. A nap úgy szűri sugarait, mint a szitáló asszony a lisztet. Nagy, mélycsend ül ezen a kúnsági városon. A levegő hűvösen tiszta, már csak azért is, mert sehol sincs zsidó. A napokban vitték el őket. Ami eddig csak álom volt, most valóra vált. Egymás után születnek a zsidómentes városok. Könnyed léptekkel tartunk az Újváros felé, ahol két utca birodalma pár hétig a zsidó gettó címet viselte. Ma már üresek. ’Elrepültek’ belőle a csúnya ’kismadarak.’ A haszontalan ’csergőszarkák,’ meg a ’csaló kakukkok.’ Itt hagyták azonban névjegyüket: piszkot, fedezetlenséget, kellemetlen zsidószagot.

Minden kis parasztházban ez a kép fogad bennünket. Lelkes magyar diákok veszik számba az itt maradt ingóságokat. Feltűrt ingujjban, viselt ruhában, mert nemcsak az íront (sic!) forgatják, hanem a hórukkra ládát is hajítanak a széles társzekérre. Paraszt és diák együtt. Mind a kettőnek kérges a tenyere, de a szemük csillog. Egymásra találtak.

Nap barnította, keménykötésű kún diákot szólítok meg: – Kedves ecsém (sic!), tudnál-e valami érdekeset mutatni? – pillanatra abbahagyja a munkát, bevezet egy szétbomlott ’fészekbe.’ Piszkos vánkosokat vesz le az ágyról, mutatja: öt huzat van egyen-egyen. Egyik gyorsbeszédű diáklány fordul felém. – Ezt tessék megnézni! A lélegzetem is eláll: legalább ötven pár selyemharisnya. Nagyobb papírdobozt nyit fel. Ebből is kiárad a kellemetlen zsidószag, aztán egyenkint: tíz finom nyúlszőr kalapot húz elő. Mindez egy ’szegény’ bőrkereskedőé volt. Ma már nemzeti vagyon. Drága kincs, amit valamikor testünkből; vérünkből hasítottak ki. ’Szellemi termékek’…”

Egy verset is idéztek, amelynek kézirata 1943. augusztus 29-én kelt. (A sorkezdéseket nagybetűk mutatják.) „Új eszmékkel jöttek, Új rendet hirdettek, Mely e bomlott földön, Mint a ragály terjed. De az Úr haragja Az egyik üstököst A porba sújtotta. A hívei között Egyetlen veje lett Elvi árulója. A másik üstökös Irányát folytatja, Útját vér, pusztulás, Könny, nyomor mutatja.”

„Mert a rögeszméje, Célja vágyainak Csak délibáb maradt. S vagy ön kardjába dől A világhódító, Vagy vár majd ő reá is Az irgalmas bitó.”

Igaz, utálkozva írtak róla, de mivel közölték, látható: ellenük íródott, és mai szemmel ezek a sorok összessége vádirat ellenük, hiába végződött így a vérgőzös tudósítás.

„…Most már azok is láthatják, akik eddig még nem hitték: mi lenne sorsunk vesztes háború esetén. Egyet azonban elfelejtettek Roosevelt úrék: Isten az igazakat megtisztítja – hamis imákat még akkor sem hallgatja meg, ha Amerika valamennyi ércharagja rimánkodik érte. S az üstökös képe nem halványodni fog, hanem fényesedni.  Hazafelé!!! – kiáltja a parancsnok, mire nagy mozgolódás támad.

Mind sötétebb fellegek tornyosulnak az égen. Sietve indulunk kifelé. A kapu melletti ház előtt: lim-lom. Köztük egy négykerekű kocsi. Valaki a tömegből felém fordul: – Látod, ezen húzta Kóbi Zálit, amikor bejöttek. Ezt úgy látszik, emlékül tartogatta. Nézem a vackot, ami a kocsi mélyen meghúzódik, messziről nagyot csattan az ég, éppen arról, Galícia felől. Magister.”

Akikről utálkozva írtak, őket vagy már elpusztították Auschwitzban, vagy a vagonokban haltak meg, vagy épp úton voltak a halálgyáros Josef Mengele karmai közé…