Szüleim házában csak egyetlen újság „járt” rendszeresen, az „Előre” című napilap, de az sem azért, mintha munkás elődeim megengedhették volna maguknak, hogy fotelbe süppedve akár fél órácskát is „művelődjenek”, hanem mert akkoriban Romániában kötelezték a nép fiát, hogy napirenden legyen a politikai és gazdasági eseményekkel, így tehát arra is, hogy soványka fizetésükből megrendeljék a munkások lapját. Én akkoriban még „őszinte ember voltam”*, sejtelmem sem volt, miféle alattomos manipuláció folyik a sajtó által (is), így aztán rendszeresen átböngésztem a sűrűn nyomtatott 8 oldalnyi publikációt. Egy idő után azonban rájöttem, hogy az első, nem ritkán a második oldal is csak üres szavakat sorol fel egymás utáni sűrű sorokban, melyek nagyjából ugyanazt a semmitmondó szöveget skandálják napról napra. Így aztán hátulról – azaz az újság utolsó oldalától – kezdtem az olvasást és legtöbbször már nem is jutottam el az elsőig. Nos, a sarkalatos rendszerváltás után, úgy tűnt, ez a helyzet gyökeresen megváltozik. Mondom: csak úgy tűnt. Mert igaz, hogy most a cikkekben bármit ki lehet írni köntörfalazás nélkül, alaposan megkritizálni, minden oldalról „megvilágítani” az eseményeket és persze a való igazat mondani, bármilyen „rendszerellenes” is legyen az, csak éppen a való igaz változik szinte szemfényvesztő gyorsasággal. Ha például ma egy bizonyos publikáció nagy piros szalagcímben hozza a hírt, miszerint „MEGSZAVAZTÁK AZ ÚJ TANÜGYI TÖRVÉNYT” , a következő lapszámig – azaz egy hét alatt – annyi alfejezetet és cikkelyt törölnek, vagy módosítanak, hogy EZ a törvény már nem is AZ, amelyről előző héten beszélt a cikkíró. Vagy más: értesít a nevezett lap, hogy új pénzügyi minisztert neveztek ki XY személyében, de egy hét múlva már ZV, az új miniszter még újabb utódja tölti be a tisztséget. Szóval rájöttem, hogy ma sem érdemes elolvasni a vezércikkeket, mert az csak felesleges időt, no meg sok drága neuront emésztene fel, mivel egy-egy ilyen – egyébkén nagy nyelvi leleménnyel, néha humorral is – megírt vezércikk csak tiszavirág-érvényű. Így aztán ismét rákaptam a hátulról olvasásra s közben gyakran foglalkoztat egy sarkalatos kérdés: mi is változott nyomtatott sajtóügyben ’89 után?
*Idézet József Attilától
Szóljon hozzá!