Felnőtt az Ördögkatlan – kedden indul a 18. fesztivál

Azt hihetnénk, hogy egy felnőttel már nem kell törődni… Kérdezzétek önmagatokat, társatokat, barátotokat, bárkit: éppenhogy törődésre van leginkább szükségünk. Kedvességre, simogatásra, nyitottságra, kíváncsiságra és mindenekelőtt emberi minőségre. Már csak napok kérdése és összeáll a teljes program, benne kortárs opera és kortárs irodalom, alternatív rockzene és színház ezerrel, képzőművészet és film, népi kultúra és katlanfutás – 600 program 5 napon át!

2025-ben megszületik az Elfogadás Tere, ahol fogyatékossággal élő és ép emberek közösen vesznek részt színházi, zenei és sportprogramokban. A cél nem a különbségek eltüntetése, hanem az egymás felé fordulás élményszerű megélése.

Lesznek új értékeket teremtő megemlékezések régi barátainkra, a 90 éve született Törőcsik Marira, az első Katlant megnyitó Cseh Tamásra, gyönyörű, immár távoli csillagokra: Tompos Kátyára, Julie-re, Lénárt Katára, helyiek és látogatók személyes ismerőseire…

Közben szép csendben visszatér egy régi-új helyszín: Kisharsány. A Kovács Udvarház – most öt napra Szamárdelelő névre keresztelve – színházi előadásokkal, koncertekkel, irodalmi programokkal és kiállításokkal várja a fesztiválozókat.

Az Ördögkatlan színházi kínálata idén is rendkívül gazdag: klasszikusok és kortársak, pályakezdők és legendák egyaránt színre lépnek. Látható lesz többek között az Azt meséld el, Pista Mácsai Pál előadásában, az Őszi álom Udvaros Dorottyával, a Térkép a túlvilágról Zsótér Sándor és Tóth Ildikó főszereplésével, a Spoon Riveri holtak az SZFE hallgatóival, valamint a Katona József Színház fiataljainak Sárszeg című produkciója. Emellett új formátumok és helyspecifikus előadások is színesítik a programot.

A fesztivál egyik kiemelkedő eseménye a Passió ősbemutatója, amely kortárs művészeti eszközökkel mesél a szenvedés, az áldozathozatal és a remény univerzális témáiról. A Háy János által írt szöveg és Vass Gergely zenéje egyesíti a dráma, a zene és a közösségi színház erejét. Az SZFE végzős hallgatói a Nagyharsányi Szoborpark Amfiteátrumában mutatják be a produkciót. Utóbbi helyszínen az idén nyáron zajló szobrász szimpozion keretében új műalkotások készülnek, a fesztivál csütörtöki napján személyesen is lehet találkozni a régi legendás szimpozionok több résztvevőjével.

A zenei paletta mint minden évben, így idén is hihetetlenül gazdag: a komolyzenei koncerttől a népdalokon át a kísérleti elektronikáig minden megtalálható. Fellép többek között Berecz András, Harcsa Veronika, Lovasi András, Dresch Mihály, Kolonits Klára, a Bubnó család három generációja, a Sárik Péter Trió, Platon Karataev, a Kiscsillag, a Csík Zenekar és a Budapest Bár is.

A Líra Irodalmi Terasz napi programjai a kortárs magyar irodalom legizgalmasabb hangjait hozzák közel a közönséghez. Beremend központjában délutánonként költők, írók és irodalomszeretők találkoznak beszélgetésekre, felolvasásokra és eszmecserékre árnyas fák alatt, szabad levegőn. Vendégeink között lesz többek között Grecsó Krisztián, Tóth Krisztina, Tompa Andrea, Kulka János, Zajácz D. Zoltán, Bíró Zsombor Aurél.

Ahogy mindig, nagyszerű díszvendégek tisztelik meg a fesztivált: Tompa Andrea, Vecsei H. Miklós, Thuróczy Szabolcs. Évről-évre gyönyörű közösség születik ezen az öt napon: a sokezres Katlancsapat, akik együtt őrzik védnökeik örökségét. Cseh Tamástól a jobbik részünket, Törőcsik Maritól vicces jelszavunkat: nem vagyunk normálisak! Mert 18 éves felnőttként is jók leszünk és megőrizzük a bennünk rejlő gyermek ártatlan játékosságát.

Legyünk újra együtt a 18. Katlanban!

További felsorolás helyett ajánljuk az Ördögkatlan Fesztivál honlapját
(https://www.ordogkatlan.hu) és facebook-oldalát (https://www.facebook.com/ordogkatlanfesztival)

S ahogy minden alkalommal, idén sem lehet másképp: a fesztiválon tudósítóként, programgazdaként, önkéntesként, fellépőként rendszeresen jelenlévő szerzőink – Bandi Szabolcs, Gyenese Andrea, Komlós Attila, Márkus István, Prim Péter, Szabó Márk József – nevében is őszinte szívvel ajánljuk Olvasóink figyelmébe a korábbi Ördögkatlan Fesztiválokról készült írásainkat, beszámolóinkat, amelyeket ide kattintva lehet elérni.

Legyen Ön az első hozzászóló!

Szóljon hozzá!

Az Ön e-mail címe nem kerül nyilvánosságra.


*


This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.