A beállítódásról

Viszonylag új lehet a beállítódás szavunk. Ezért nem szerepel az értelmező szótárakban, csupán alakváltozata, a beállítottság sajtónyelvi szóként <pongyola használatban> ’meggyőződés, szemléleti mód’ jelentésben (ÉKsz² 93). Nem szinonimája a beállítódásnak, inkább csak hozzá közel álló jelentésű a divatos elvárás, amely sajtónyelvi szó ’Valakivel, valamivel szemben támasztott igény’ jelentésben. A társadalom [és az egyén] elvárásai (ÉKsz² 300).

Pszichológiai fogalomként a beállítódás – Vajda Zsuzsanna szerint – „nem tudatos belső motiváltság, [a beszélő] előre determinált viszonya valamely élményhez, ingerhez. [Uznadze felfogására utalva] a beállítódás a pszichoanalitikus tudattalan megfelelője, amely [lényegében] a tudatosság egy megelőző, de a tudat számára hozzáférhető fázisa” (Interneten a Kislexikon, Kisszótár részében. L. még Molnár I.: A beállítódás pszichológiája. Budapest, 1971). Más definíció szerint. „A beállítódás meghatározott irányú cselekvési készenlét (irányultság), s az irányultság lényegében a személyiség alapvető [elfogadási?] tendenciáit jelenti, és azok […] közvetlenül szabályozzák gondolataink és cselekvéseink irányát” (Dr. Poór Ferenc).

Miért érezzük kissé nehézkesnek a beállítottság szót? Talán azért, mert hosszú és kétszeresen is képzett szó. A beállít ige -tt igenévképzővel bővült alakja, és ehhez járul a -ság névszóképző. Nem példátlan ez a nyelvi forma a magyar nyelvben: fordítottság, emelkedettség, felkészültség stb. Nehéz helyettesíteni vele egyenértékű szóval. Talán csak ezek a szavak állhatnak a helyén: attitűd, ízlés, felfogás, eszme, eszmerendszer, elvárás.

A beállítódás jobb megértését segítheti, ha bizonyos szempontok alapján rendszerbe foglaljuk fajait, megnyilvánulásait.

Témáik, tartalmuk, illetve valóságvonatkozásaik alapján a beállítódások utalhatnak: a) politikai tartalmú meggyőződésre – b) erkölcsi felfogásra – c) filozófiai, ismeretelméleti tájékozottságra (ezen belül világnézetre) – d) a beszélő viselkedésére, magatartására – e) a kommunikációs készség színvonalára.  Beállítódás mutatkozik meg abban például, hogy politikai nézetek és erkölcsi felfogás szerint következetesen csak egy társadalmi csoporthoz tartozónak valljuk magunkat; illetve ebben a tekintetben közömbösek lehetünk. A beszélő viselkedését is meghatározza a beállítódás. A nyílt, közvetlen egyéniség beszédmódjára a nyíltság, őszinteség jellemző.

Eredetük szerint a beállítódások lehetnek szüleinktől örökölt magatartásformák, életelvek, amelyek egész életünk során irányítják cselekedeteinket, megszabják viselkedésünket. Létezésüket csak megkésve, eszmélkedéseink során, felnőttként értjük meg igazán. – A tanult beállítódások főleg a divattal, öltözködéssel, sporttal és az irodalmi, képzőművészeti értékek megítélésével kapcsolatosak. A szülőktől örökölt beállítódásainknak akár évszázados előzményei lehetnek. Ezért ezeknek a módosítsa, esetleg elhagyása sok esetben valóságos megrázkódtatások árán lehetséges csak. A tanult beállítódáson hozzáértéssel lehet változtatni. (Amint ezt az alábbi példa jól bizonyítja.) – Beállítódásaink hátterében állhatnak érzelmi motívumok és a valóságismereteink kialakulását segítő-szabályozó kognitív tényezők is. Gyermekkori kapcsolódásainkban (a kisgyermek + szülő; kisgyermek + pajtás kapcsolatokban) emociális motívumokból áll össze a beállítódás legelemibb formája. Majd a fokozatos ismertszerzés során kognitív elemekkel bővül a beállítódás tartalma. (Ennek vizsgálata a pszicholingvisztika és a kognitív nyelvészet keretein belül hozhat új eredményeket.)

Tartósságuk szerint beszélhetünk erősen rögzült beállítódásokról, amelyek csak türelmes nevelő munkával orvosolhatók. Ide tartozik a félelem, visszahúzódás, akaratgyengeség okainak feltárása, a kommunikáció-képtelenség, a szenvedélybetegségek gyógyítása stb. A javítható beállítódások közé sorolhatjuk a figyelmetlenség megszüntetését, a beszédkészség és a beszédhibák javítását, valamint – Franklin Benjámin példája nyomán – a jellembeli fogyatékosságok felszámolását következetes önneveléssel.  Beszédpedagógiai tapasztalat, hogy a kommunikációképtelenség, illetve a gyengébb közlési hajlam már iskolás korban megjelenhet. Ennek oka lehet: öröklött hajlam (tulajdonság) és az, hogy a kevésbé „beszédes” gyermekkel alig beszélnek a szülők. Sokféle módon lehet orvosolni: beszédalkalmak szervezésével-biztosításával, a kisgyermekek beszéltetésével, énekléssel, táncos-énekes játékokkal. A kézmozgás (gesztus) mértéktartó használatával kezdenek felszabadultabban beszélni a gyermekek (és persze a felnőttek is). – Örvendetes, hogy 2007 óta három kiváló könyvecske ad segítséget a szülőknek a családban folyó nyelvművelő munka tervezéséhez. Gósy Mária és Imre Angéla: Beszédpercepciós fejlesztő modulok [Budapest, 2007] Dr. Gósy Mária: A beszédészlelés és a beszédmegértés fejlesztése – Óvodásoknak [Budapest, 2009] és Ugyanő: A beszédészlelés és a beszédmegértés fejlesztése (Szóban és írásban) – Iskolásoknak [Budapest, [2009]. Az említett könyvek lehetővé teszik, hogy a szülők is bekapcsolódjanak gyermekeik szókincsének fejlesztésébe. A kisgyermekkori nyelvi és értelmi neveléshez jól használható Dr. Genevieve Painter Tanítsuk a babát! című könyve [Budapest, 1984]. Játékos foglalkozások ötleteivel segíti a szerző a szülőket abban, hogy gyermek-szülő intim kapcsolata szerencsésen alakuljon, illetve a sokoldalú fejlesztés eredményeként az óvodából kikerülő gyermekek zavartalanul kezdhessék meg iskolai tanulmányaikat.

Megjelenési hely szerint beállítódásra utalhat (pozitív jelenségként) a beszéd élénksége, erős információs tartalma; illetve ennek ellentéte: a halk, alig érthető és széteső tartalmú beszédszöveg. A magatartás-tudomány szerint testtartás (kiállás), tekintettartás, kézmozdulat a beszéd fontos kísérő jelenségei közé tartozik. Ezek a metakommunikációs eszközök nyomatékosítják a közölt nyelvi tartalmat, illetve hiányuk unalmassá, színtelenné teheti a beszédet. Vagyis magatartásunkban is benne van (kifejeződik) a beállítódásunk. – Nem találok magyarázatot arra, hogy Pécsett újabban miért terjed értelmiségi körökben a motyogás. Ennek két változata is van: a) Közvetlen magánbeszélgetésben néhányan normális hangerővel, értelmesen beszélnek, de mihelyt pódiumra lépnek, motyogni kezdenek. Sajnos, még a mikrofon sem segít a zavaró hiba javításában. b) Még furcsább, ha a beszélgetésben is túl halk a hangzás a zárt szájú artikuláció miatt, illetve ez a pódiumon megismétlődik. Csak sejteni lehet, hogy a beszélő beállítódásával van valami baj. Kire tartozik ennek a javítása? Megállíthatatlan ez az újszerű beszédmód? Fogadjuk el múló divatjelenségnek?

A személyiség fejlődése szempontjából a beállítódás eredménye lehet: pozitív vagy negatív tartalmú. Közismert, hogy a pozitív életszemléletű emberek nyitottabbak, kiegyensúlyozottabbak; és az erősebb empátiás érzékenységük segíti őket a kapcsolatteremtés nehezebb helyzeteiben is. A negatív beállítódású személy nehezebben igazodik el a világ jelenségeiben, hajlamosabb a pesszimizmusra, és gyenge a kapcsolatteremtő képessége. Sokszor tapasztalhattuk azt, hogy tanulással, tapasztalattal és önálló felismeréssekkel, pozitív gondolatokkal képesek vagyunk akár a nem szerencsés beállítódásainkat is pozitív irányba terelni. Örvendetes, hogy a szülőket ma már pszichológiai útmutató segíti (félelemoldó mesékkel) a gyermeki szorongások felismerésében és megszüntetésében (Dellága Éva –Lovász Hajnalka: Mit kezdjünk a szorongással? Budapest, 2019).

Cselekvéseink, döntéseink motivációit – általában – mérlegelni szoktuk, de sok esetben hiányzik a folyamatból a tudatosság. Ízlésünket, viselkedésünket, eszmerendszerünket főleg az irányítja, hogy főleg az örökölt beállítódásunk szerint ösztönösen cselekszünk. Viselkedésünk helyességére vagy éppen vitathatóságára akkor gondolunk csak, ha kisebb zavar támad az adott nehéz helyzet megítélésében. Irodalmi ízlésünk, beállítódásunk alapján döntünk például bizonytalanságunk lezárásaként arról, hogy egy, mások által ajánlott regény elolvasására érdemes-e időt szánnunk. A gyakorlott, igényes olvasó néhány oldal után képes eldönteni, hogy folytassa-e az olvasást, vagy a gyenge minőségű művek közé sorolja az adott regényt, tanulmányt. Döntéseink során a tudat működésében az ízlésnek, a beállítódásnak nagy szerepe van.

Beállítódásunk változásával párhuzamosan változhat az ízlésünk. Idősödvén (és komolyodva) döbbenünk rá, hogy az iskolás korunkban felületesen olvasott „kötelező olvasmányok” csodálatos alkotások. Nagy kár, hogy alapos irodalmi-esztétikai ismertek hiányában ezt korábban nem így láttuk. Talán restellhetném is magam amiatt, hogy a világirodalom nagy alkotásainak (Kalevala, Odüsszeia, Divina Commedia, Faust) nyelvi szépségeit, mély gondolatiságát csak idősödve fogtam fel igazán. Még 18–20 éves koromban sem létezett az említett művek befogadásához szükséges beállítódásom. Kortársaim közül többen jöttek rá arra, hogy az időskori „felújító-felfedező” olvasmányok roppant tanulságosak.

A beállítódás emberi kapcsolatainkat is meghatározza. Régóta tudom, hogy a fecsegő beszédtársaim zavarnak engem. Szinte nem lehet tőlük „visszavenni” a szót. Ezért terhes számomra a velük való kapcsolat fenntartása. Sok-sok tapasztalat után jöttem rá arra is, hogy nem igen érdekelte a csak önmagával foglalkozó barátomat az én életem alakulása. Ha például egy bizonyos kérdésben tanácsát kértem, válaszlevelében csak azt részletezte, hogy tegnap járt Sopronban, majd átruccant Bécsbe, és…A kérésem megválaszolatlan maradt. Beállítódásom alapján fogtam fel, hogy az említett személyhez nem lehet sok közöm a továbbiakban. Meg is szüntettem a vele való levelező kapcsolatomat.

Voltak más kudarcaim és sikereim is a beállítódásaim miatt. Két alkalommal nem teljesítették barátaim kérésemet, és ezt nem tudták indokolni. Hosszú hallgatás után úgy véltem, hogy mindketten „leírtak” engem a „barátaim” címet viselő listájukról. Ezt kényszerűségből elfogadva sokáig nem írtam nekik levelet. Aztán egyszer csak váratlanul rájöttünk: szükségünk van egymásra. Felvettük a kapcsolatot, és újra szoros barátságban vagyunk. Tanulság: gyakran felül kell bírálnunk beállítódásainkat, mert ezek nem örök érvényűek!

A beállítódás családi körülmények között is létezik. A családunkba kerülő „jövevények” (vejem, menyem) biztosan csak fokozatosan tudtak bennünket elfogadni a beállítódásaik alapján; illetve mi, a szülők is gyakran módosítottuk az új családtagok viselkedéseinek megítélését.

Unokáim bizonyos szokásaink értelmezésekor néha gondot jelent, hogy a szülők és nagyszülők vélekedése (beállítódása) eltérő lehet. Nem találok rá értelmes magyarázatot például, hogy Laura és Olivér miért nem fogyaszt gyümölcsöket, miért utálják a főzelékeket? Ezt sokszor szóvá tettem, de a szülők erre nem reagáltak érdemben. Két teljesen eltérő beállítottság ennek az oka! – Más példa. Laura 3. osztályos korában még nem szerette, sőt utálta a verseket. Helytelen volt a beállítódása. Ennek az okát nehezen lehetett nagyarázni. Egészen kétségbe voltam esve. Ez nem lehet igaz! – gondoltam. Furcsa, talán „forradalmi” gondolatom támadt: Laura igen mozgékony, elven kislány; ezért meg kellene kísérelni, hogy a verstanulást összekapcsoljuk egy kis tánccal. Kérésemre táncolás közben, erősen ritmizálva mondogattuk Weöres Sándor Tó vize… kezdetű versikéjét. Nagy meglepetésemre ez nagyon tetszett Laurának. Élénk tánc közben, kurjongatásokkal szólt a vers! Apukája (P. A.) nem akarta elhinni, hogy Laura tud verset mondani. Ezután következett a Birkaiskola ugyancsak táncos megjelenítésben. Laura számára olyan nagy élmény volt a két vers, hogy az „ugrálós verstanulás” óta több verset megtanult. Még versmondó versenyre is benevezett nemrég. Kiderült ugyanis, hogy jó a versértelmező képessége, és egészen jól bánik versmondás közben a metakommunikációs eszközökkel. Jók a színészi adottságai. – Kísérletünk nyomán alakult ki az a meggyőződésem, hogy a beállítódás formálható, de nagy türelem és fantázia kell hozzá.

Kérdés, hogy a beállítódás hasznos vagy káros jelenség-e a kommunikáció során? Minthogy részben automatizmusról van szó, illetve a tudattalan tevékenységünk nehezen irányítható, a beállítódásunkat el kell fogadnunk olyannak, amilyen. Bizonyos determináltsága azonban nem zárja ki, hogy tudatos megfigyeléssel és önneveléssel tudunk változtatni a nem túl szerencsés beállítódásainkon. (L. a fenti példákat!) E felismerésen alapul például az, hogy az introvertált gyermekeket célszerű programokkal tanítani tudják viselkedésük módosítására az USA sajátos nevelő intézményeiben. (L. Susan Cain: Csendes erő – Az introvertált gyerekek rejtett erősségei. Budapest, 2018).

Egyértelmű, hogy a beállítódás kapcsolatban van a karakterrel. Az egyéniséget – a karakterológia szerint – az öröklés, a temperamentum, a tanulás és a fogalmi rendszer, a gondolkodásmód sajátossága, a filozófiai beállítottság határozza meg (Zsolnai Imre: karakterológia. Budapest, 1994. 16–19).