„A minőségi újságírás nem szűnik meg”
Harle Tamással, a MÚOSZ elnöki kávézójában beszélgettünk, 2023. május 19-én.
Az újságírás mestersége és művészete című könyvedben azt írod, hogy a sportújságírás külön szakma a szakmán belül. Mit értesz ez alatt?
Több oka is van. Sportújságíró szerintem csak az lesz, aki szerelmes a sportba. Gyerekkorában minimum világbajnoki döntőt álmodott, ahol ő rúgja a győztes gólt – csak valamiért ez nem jött össze. A másik ok, hogy még a „legunalmasabb” meccs is élet-halál kérdés: gól vagy nem gól, kiesek vagy bennmaradok. Tegnap is néztük a Real Madrid–Manchester meccset: minden pillanat tétre megy. Aki ebben edződik, az később bármit meg tud írni, mert minden mérkőzésben és minden interjúban ott a lét és a nemlét, az elsőség és az utolsóság feszültsége.
Az is feltűnt, hogy a sportújságírók közül többen komoly pozíciókig jutnak. Volt, aki kormányszóvivő lett.
Így van, sok a példa. Függetlenül attól, ki hogyan szerepelt később a közéletben: Vitray Tamás, Gyárfás Tamás, Szepesi György – hosszú a sor. A kormányzati kommunikációban is láttunk sportújságíróból lett vezetőt: Borókai Gábor például.
A mesterséges intelligencia – konkrétan a GPT – nem teszi tönkre az újságírást?
Én minden újdonság iránt lelkes vagyok. Eszembe jut Émile Zola A hölgyek öröme című regénye: a kis párizsi szatócsboltok világába betör az óriásáruház, és megváltoztat mindent. A világ halad – az internet, a GPT is ilyen. Rengeteg kihívást hoz, sok minden át fog alakulni. De a minőségi újságírás – ahol gondolatok cserélnek gazdát, ahol a riporter egyéniség, és mívesen dolgozik – ezt szerintem nem váltja ki. Attól, hogy van fotó és film, a képzőművészet sem szűnt meg.
Harminc éve vagy könyvkiadó. Lehet ma nyereségesen működni?
Őszintén: csoda, hogy létezünk. Tanítok is, már nem írok napi újságot, így a megélhetésünk a kiadás. Valószínűleg szerencsésen választunk témát, és van egy biztos támaszunk: tíz éve készítjük a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai könyveit. A sportkönyveknél sokat segít a Nagy Béla Program – bár Szöllősi Györggyel sok szakmai vitám volt, ezzel tényleg rengeteget tett a hazai sportkönyv-kiadásért. Készül egy izgalmas sportnovelláskötet is Balogh Zoltántól, a Presztízs Sport egykori (mozgássérült) főszerkesztőjétől; erre is nyertünk támogatást. Az Az újságírás mestersége és művészete is egykor állami pályázat segítségével jelenhetett meg. A gazdasági környezet viszont kőkemény: ha egy könyv 10 000 forintba kerül, annak nagyjából 60 százaléka ma a terjesztőnél marad. Harminc éve ez kb. 27% volt. A maradékból kell mindent megvalósítani – agyrém. Ezért is kell alternatív terjesztésben, pályázatokban és nagyon tudatos témaválasztásban gondolkodnunk.
Mi segít még életben maradni?
Pályázni kell, okosan választani témát, és olyan hűséges munkatársakkal dolgozni, akik nem „szálltak el”. Nálunk ugyanaz a hölgy tördeli a könyveket harminc éve. Nem a piaci maximumot kéri, cserébe mi kitartunk egymás mellett. És jönnek jó ötletek: tegnap például egy régi tanítvány hívott – készül egy 60 év – 60 kép című beszélgetőkönyv Für Anikóval. Ez például szerethető, piacképes koncepció.
Sok könyvet adtál ki. Van „kedvenc”?
Egyetlen kedvenc nincs, de több kötet fontos. Nagy élmény volt a Kesjár Csabáról írt könyvem: kezdő újságíróként édesanyám – Vermes Éva, író-újságíró – biztatására kimentem Németországba, két hónap múlva megjelent a könyv, és két hónap alatt negyvenezer példány fogyott belőle. Aztán a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után két hónappal megjelent kötetünk három kiadást élt meg; a Reader’s Digest is foglalkozott vele. Nagy munka volt az 1984 – kettétört olimpia: egy tanítványom írta, én szerkesztettem, az év sportkönyve lett, nívódíjas. A Fradi futball évszázad Nagy Bélával óriási sikert hozott, két kiadást is megért – a terjesztők sorban álltak az irodánkban.
Tavaly nívódíjat kaptál?
Nem. Akkor épp Kovács Erikát laudáltam. Egy másik kötetemmel nem is pályáztam, mert az Ezüstgerelyre adtam be – a szabályok szerint nem lehetett több helyre nevezni.
Mesélj a legfrissebb könyvről!
A Sopron tavaly megnyerte a női kosárlabda Euroligát. Erről készítettünk egy fekvő, díszalbum-jellegű könyvet Lantos Gábor szövegével, kb. 200 világszínvonalú fotóval, magyar–angol kétnyelvű kiadásban. Ritka ajándék: világsiker, kiváló fotók, igényes megrendelő – ilyenkor a kiadó is csúcsminőségre kapcsol, és kijön belőle a „csoda”.
Az elmúlt tíz évben merre változott az újságírás – itthon és a világban?
Az alap mindig a becsület. Ezt kellene tanítani egy képzeletbeli „Becsület Akadémián”. A gond ott kezdődik, amikor a tényújságírásba becsorog a vélemény, és a hír elferdül, hogy „a mi irányunk” jöjjön ki. Ez már nem becsület, hanem hazugság. Sajnos sokszor azt érzem, a szakma egy része a „Hazugság Palotájába” költözött.
Szerkesztőként mennyire mész bele a szerzők szövegébe?
Nagyon mélyen benne vagyunk a folyamatban – a megbeszéléstől a tördelésen át a nyomdagép indulásáig. A kézilabdás szakmai könyveket kivéve mindent én szerkesztek. Most például egy sportnovellásköteten dolgozunk: kicsit a ’20-as–’30-as évek irodalmi hangját idézi, sportolók a hősei, de valójában a társadalomról szól. Pengeélen tánc: segíteni kell úgy, hogy ne írjam át „Harle-stílusra”. Ahol érzem, hogy egy javaslat irodalmibb szintre emeli a novellát, ott szólok – a szerző pedig vagy elfogadja, vagy nem. Szenvedélyből csinálom; ebben nagy szerepe van édesanyámnak, Vermes Évának. Tudom, talán jobban is élnék, ha ugyanennyi energiát máshova tennék, de szerelem nélkül ezt nem csinálnám.
Van-e üzeneted az olvasóknak, amit nem kérdeztem meg?
Ne adják fel az álmaikat, és beszélgessenek. Örömöt, bánatot, sérelmet ne tartsanak magukban. Amikor felrobbant a Challenger, Amerika hetekig beszélt róla – ez is a feldolgozás része volt. Itthon gyakran látok elfojtást, lehajtott fejeket. Merjünk kommunikálni, vállaljuk a konfliktust is, ha kell. És keressük, mi az, ami a meg nem valósult álmokból még megvalósítható – 63 évesen én is ezen gondolkodom.
Köszönöm szépen a beszélgetést!
Én is köszönöm az érdeklődést.
*
Rövid életrajz – Harle Tamás
Harle Tamás újságíró, író és könyvkiadó. Pályáját sportújságíróként kezdte; máig meghatározó számára a sport világának szenvedélye és drámája. Több mint harminc éve vezet családi kiadót, ahol szerkesztőként is a teljes könyvszületési folyamatot végigkíséri. Kötetei és szerkesztései között sporttörténeti és közéleti munkák egyaránt szerepelnek (például Fradi futball évszázad; 1984 – kettétört olimpia; a soproni női kosárlabda Euroliga-győzelemről készült díszalbum). Oktatói tapasztalattal is rendelkezik, a Magyar Kézilabda Szövetség szakmai kiadványain évek óta dolgozik. Édesanyja, Vermes Éva író-újságíró volt; tőle örökölte a hivatása iránti szenvedélyt.
Szóljon hozzá!