A beszéddallam és az énekdallam összefüggéseiről

Deme László, Elekfi László, Fónagy Iván, Magdics Klára és Wacha Imre emlékére

A címben szereplő két fogalom összefüggésére 18 éves koromig nem gondolhattam, mert erre – érdemben – tanítóim, tanáraim nem hívták fel a figyelmet. Igaz, nem is volt az 1960-as évekig ennek a témakörnek használható szakirodalma.

Akkor értettem meg a beszéd- és énekdallam összefüggéseit, amikor főiskolai, majd egyetemi tanulmányaim során behatóbban kezdtünk foglalkozni a beszéd zenei sajátosságaival a hangtani (fonetikai) szemináriumokon. A mondat-és szövegfonetikai eszközök alapfogalmainak (hangsúly, hanglejtés, szünetek, tempóváltás) megfigyelése meghallása az elhangzó beszédben nem könnyű feladat. E téma tanítása csak akkor lehet eredményes, ha az elméleti ismeretek birtokában pedagógus kollégáim beszédmódja nem csupán értelmes, hanem zenei vonatkozások szerint is példaszerű. Pécsett a Tanárképző Főiskolán két félévet szántunk a beszédművelés és retorika tanítására. A fonetikai előadások elméleti tudnivalóihoz jól kapcsolódtak azok a beszédgyakorlatok, amelyeknek során szövegek elemzésével és értelmes előadásával gyakoroltuk a beszéd zenei elmeinek felismerését, illetve az elemzett szövegek hatásos felolvasását.

Beszédoktatásunkban szinte „forradalmi változást” indított el Deme László 1970-ben megjelent igen fontos tanulmánya (Deme L. 1970). Ebben a szerző példák elemzésével érzékeltette, hogy a beszéd zenei vonatkozásait nem elég csupán mondatkeretben vizsgálni. Tágabb körben arra is figyelni kell, hogy a szövegértelmezést hogyan segíthetik az ún. mondat- és szövegfonetikai eszközök (hangsúly, hanglejtés, szünet, beszédtempó). Deme szerint a szöveg értelmét figyelembe véve használjuk az említett hangzásformák egyikét, ám az is jó megoldás, ha a beszédben összekapcsolódnak a szövegfonetikai eszközök. A jelenséget Deme a mondat- és szövegfonetikai eszközök konkomitanciájának nevezte. Jóllehet voltak a fonetikában bizonyos megállapítások e jelenséggel kapcsolatosan, de az összefüggés felismerése az ő nevéhez fűződik. Példákkal szemléltetem a konkomitancia érvényesülését.

A hanglejtés a beszéd zenei sajátossága. Úgy is mondhatjuk, a beszéd dallama vagy dallamvonala. A folyamatos beszédben az egymást követő szótagokat más-más hangmagasságon ejtjük (mondjuk). Ha a magassági pontokat összekötjük, folyamatos vonalat kapunk. Ezt nevezzük dallamvonalnak vagy hanglejtésnek. Bezsédünkben a mondatok dallama általában ereszkedő irányú; például a kijelentő és felkiáltó mondatban: Te voltál ott. – Vigyáz a pénzedre! Ezért nevezhetjük ezt a dallamformát hanglejtés-nek. A kérdő mondat dallama meg emelkedő jellegű: Nem hallottátok Dózsa György hírét? – A Toldi Előhang-jának 1. és 2. sorát – általában – ezzel a hanglejtéssel (dallamvonallal) szólaltatjuk meg:

messziről lo ●

őszi éjszakákon ●                  ● bogva

pásztortűz ég ●                                   ● tenger

Mintha ●                                                     ●   pusztaságon:

A beszédben természetesen nem ilyen meredek a dallam emelkedése.

 

Gondolatban kössük össze a hangmagassági pontokat! Így készül el a két sorból álló szövegrész hanglejtése (dallamvonala), amely iránya szerint fokozatosan emelkedő, illetve eső (mélyülő) dallammenet. Parabolára emlékeztet. Ez csak elnagyolt ábrázolás, ugyanis a finom hangzásbéli átmenteket csak nagyon precíz kottázással lehetne érzékeltetni. A dallam kisebb egységei alig hallható csúszásokkal kapcsolódnak össze. Az Előhang folytatódását ugyanezzel a dallamsémával tudjuk szemléltetni (a 3. + a 4., valamint az 5. + 6. sor mondatainak kapcsolódásával)!

A mondatfonetikai eszközöknek igen fontos szerepük van a szövegértelmezésben, pontosabban az adott szöveg „hangosításában”. (Ez Wacha Imre szótalálmánya!)

Ha a szövegben a főmondat folyamatosságát megszakítja a mellékmondat, akkor ezt hangeszközökkel tudjuk kifejezni-érzékeltetni, akár többféle módon.

Az író, ha hatni akar, minden munkájában a valóság feltárására törekszik.

——–      —————–       —————————————————————-

↑                      ↑                                                     ↑

Főmondat (A) Mellékmondat  Főmondat (B)

Mély hangon → magas hangon → mély hangon

Magas hangon → mély hangon → magas hangon

Erős hangon → gyengébb hangon  → erős hangon

Gyenge hang → erősebb hang → gyenge hang

Lassan → gyorsabban → lassan

Gyorsan → lassan  →  gyorsan

Ezek az alapformák. Lehetnek még más megoldások is:

• A dallammenet-váltáshoz kapcsolódik még a hangerőváltás. Akár kétféle változatban.
• A hangerőváltással együtt jár a dallamváltás.
• A dallammenet-váltáshoz tempóváltás kapcsolódik.
• A hangerőváltás együtt jár a tempóváltással.
• Csak szünet (szünetpár) különíti el a főmondattól a mellékmondatot.
• Profi megoldás az (főleg a színészek és gyakorlott szónokok beszédében), hogy együtt van a kiejtésben a négy szövegfonetikai eszköz.

 

(Kedves Olvasóim! Itt most tegyenek próbát! Azaz állapítsák meg, hogy a fenti szövegértelmezések közül melyik formát tudnák legkönnyebben megvalósítani a beszédben!)

Bartók Béla és Kodály Zoltán is írt arról, hogy a népdalok dallammenetéhez és prozódiájához nagyon hasonlít a beszéddallam. Erről meggyőződhetünk, ha a beszédszerűen olvasott népdal dallamát összevetjük a népdal kottájával. A Madárka, madárka, csácsogó madárka c dal beszéddallama egyezik az énekdallammal. Igaz, nem olyan tág közökben mozog, mint a népdalé. Érdekes, hogy e dal dallamíve szinte azonos a Toldi (Előhang) mondatainak dallamvonalával. Úgy látszik, hogy a magyar népdalokban tipikus a parabolaszerű dallamépítkezés; és ez a forma beszédünkre is jellemző. Azt is megfigyelhetjük, hogy az ereszkedő dallam (például a Jó napot kívánok! mondatban) természetes, és a népdalaink közül is tudunk példát említeni a jelenségre (Két szál pünkösdrózsa… Éliás, Tóbiás…). [L. még. A. Jászó A. 2004. 139–145.]

A mondat- és szövegfonetikai eszközök fajtáinak és szerepének megismerését több kiváló munka segíti. Ezekben a szerzők rajzokkal is szemléltetik a különböző hangzásformákat. A hanglejtés és a hangsúlyozás főbb tudnivalóit Elekfi László foglalta össze a Nyelvművelő Kézikönyvben (NyKk. I. 755–801). Elekfi a hanglejtés különböző formáit két vonalközben elhelyezve kis vízszintes vonalakkal jelölte (755–783) – Wacha Imre már arra is gondolt, hogy a szövegszerkezeti összefüggéseket miként lehet célszerűen szemléltetni; úgy, hogy a nyelvészetben nem jártas olvasó is eligazodhasson a jelölésében (Wacha I. 2011. 176–193, 194–249). – Fónagy Iván és Magdics Klára könyve (Fónagy I. – Magdics K. 1967) azért érdekes és fontos, mert a szerzők megkísérelték a beszéd zenei sajátosságait kottákkal leírni-szemléltetni. A kottázás is csak hozzávetőleges hangzásokat rögzít, mert a beszédhangok a folyamatos beszédben egymásba csúsznak, és ezt kottázással is nehéz érzékeltetni.

Írásainkban és a beszédben is gondot jelenhetnek az ún. nyomatéktalan mondatok. Ezekben a furcsa szórend miatt nem lehet megállapítani, hogy mi a közlés lényege. Tegnap a boltvezető visszaküldte az árut. Ha a visszaküldés az újságoló rész, akkor azt kell a mondat elejére tenni: Visszaküldte tegnap a boltvezető… Ha az időpontot akarom kiemelni, akkor ez a helyes szórend: Tegnap küldte vissza…. Találóan írta Deme László több írásában: Füllel is kell ám fogalmaznunk! Azaz, ha felolvasva nem jól hangzik a mondat, valami kis hiba maradt benne. Változtatni kell a szórendet, és megszűnik a hiba (Deme L. 1967. 52–53 Wacha I. 1983).

Rontja a beszéd zeneiségét, érthetőségét a mondatvégi szótagok elnyelése és a motyogás. Divat lett a tévé nyelvében az a különleges „természetesség”, hogy a műsorvezetők gyakran a mondandójuk végét alig hallhatóan, csak maguknak mormolják, „az orruk alá mondják”; így csak a szájmozgásukból lehet kivenni, hogy mit is mondanak. – Pécsett egy idő óta a konferenciákon gyakran lehet hallani motyogó előadókat. Még a mikrofonos hangosítás se segíti a hallgatóságot a megértésben. Ha az intézmény vezetője motyog, ezt munkatársai is követendő példának tartják. Jó lenne, ha megszakadna ez a káros „újítás”! – Tovább rontja a beszéd hatásosságát, ha az előadó nemcsak motyog, hanem hadar is. A helyes, a mondanivaló tartalmához igazodó beszédtempó kialakítására sort kellene keríteni az iskolai oktatásban! Nagy kár, hogy mai pedagógiai gyakorlatból hiányzik a rendszeres beszéltetés!

A mondat- és szövegfonetikai eszközök helyes használatát korán, lehetőleg már az iskolába kerülés előtt sajátítsák el a kisgyermekek! A szülői példaadásnak nagy szerepe van ebben a tanulási folyamatban. Ha a szülő dallamosan, helyes hangsúlyozással, jól tagoltan beszél, gyermeke is követni fogja ebben. Ne állandósuljon a gyermekek beszédében a nyafogás, a gügyögés, a mondatvégi dallam felkapása, az „óvodás hanglejtés”: Anyu, most mit csinálsz? Mikor megyünk a játszótérre? A szövegszerkesztést is lehet korán tanítani. A meseolvasás és a mesemondás ad erre kiváló lehetőségeket. A mindennapi beszédhelyzetekben legyen a szülői magyarázta úgy értelmes, hogy a szóban forgó témák gondolategységei tartozzanak össze! Például az ok–okozati viszonyok értelmezésében valóságos tények szerepeljenek. Azért nem mehetsz még ma suliba, mert nem gyógyultál meg teljesen. Megdicsérlek, mert segítettél nagyapádnak falevelek összegyűjtésében. – Az esemény és a reá vonatkozó magyarázat kapcsolatában: S hajó elsüllyedt, ugyanis léket kapott. A kisgyermekek korán megértik, hogy minden eseménynek, történésnek van/lehet oka. Sok esetben maguk is felismerik a világ jelenségeink összefüggéseit.

A kisgyermekek zenei nevelését korán, már a baba 5 hónapos korában meg lehet kezdeni. Úgy például, hogy kellemes vidám zene szól a baba közelében, és a zene ritmusára táncol az anyuka vagy az apuka az ölébe vett gyermekével. A korai zenehallgatás elősegíti a beszédhallás fejlődését! Hat éves korban a beszédhallás jó fejlettségi szintje teszi lehetővé a beszédhangok felismerését, azonosítását. Erre a „tudásra” épül rá aztán az írás- és olvasástanulás az 1. osztályban (Gósy M. 2009) Egyértelmű, hogy a gondos gyermeknevelésben a részfeladatok egymásra épülnek, és a zenei hallás fejlesztése nagymértékben segíti a beszéd fejlődését.

A kisgyermek beszédének dallamosságát eredményesen lehet alakítani gyermekdalokkal, mondókákkal. A feszes ritmusú kiolvasó versikék jól segítik a helyes beszédtempó alakítását. A gyermekek dallamos, szép beszédének formálása sokkal korábban kezdődhet, mint ahogy ezt sokan gondolják.

 

Irodalom

• Jászó A. 2004. = A. Jászó Anna: A szupraszegmentáli tényezők In. A magyar nyelv könyve. Főszerk.: A. Jászó Anna Budapest, 2004.
• Deme L. 1953 = Deme László: A helyes magyar kiejtés kérdései In. Nyelvművelésünk főbb kérdései Szerk.: Lőrincze Lajos Budapest, 1953.
• Deme L. 1967 = Deme László: Kiejtésünk vitatott kérdései. In. Helyes kiejtés, szép magyar beszéd. Szerk. Grétsy lászló és Szathmári István Budapest,1967.
• Deme L. 1970 = Deme László: A kiejtés törvényeinek tanítása és tanulmányozása In. Magyar Nyelvőr 1970: 94. 270–280.
• Elekfi L. 1980 = A hanglejtés és a hangsúly In. NyKk. I, 755–784 és 792–800.
• Fónagy I. – Magdics K. 1967 = Fónagy Iván – Magdics Klára: A magyar beszéd dallam Budapest, 1967.
• Gósy M. 2009 = Gósy Mária: A beszédészlelés és a beszédmegértés fejlesztése óvodásoknak Budapest, 2009.
• Gósy M. 2009 = Gósy Mária: A beszédészlelés és a beszédmegértés fejlesztése (szóban és írásban) iskolásoknak Budapest, 2009.
• NyKk I = Nyelvművelő kézikönyv I. Főszerk.: Grtésy László és Kovalovszky Miklós Budapest, 1980.
• Pesti J 2014 = Pesti János: A népdalok nyelvi, prozódiai és nyelvjárási sajátságairól In. P. J.: Hosszúhetény nyelvi kincseiből – Névtani és dialektológiai tanulmányok Hosszúhetény, 2014.
• Szabolcsi B. 1972 = Szabolcsi Bence: Vers és dallam Budapest, 1972.
• Wacha I. 1983: A beszédművelés az iskolában és a tudományban Magyar Nyelvőr 107. 1983. 434–452.
• Wacha I. 2010 = Wacha Imre: Igényesen magyarul A helyes kiejtés kézikönyve Budapest, 2010.
• Wacha I. 1995 – Wacha Imre: Beszédművelés – Gyakorlószövegek – Beszédtechnika, szövegértelmezés, szövegmegközelítés, beszédstílus. Budapest, az MRT Oktatási Osztálya 1995