1914. Szarajevó – 9.

A merénylet előzményei és lefolyása a pécsi sajtóban, pécsi szemtanúk alapján

 

A gyilkos merénylet utáni gyász Pécsett és Baranyában – 1. rész

A gyilkos merénylet utáni döbbenet és gyász helyi eseményeinek sajtó-beli áttekintését közlöm az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével. A konzervatív „Dunántúl” (1911-1944) következzék elsőként. A július 1.-jei, első oldalas, gyászkeretes hírközlése után a következő oldalon a városi reakciók jöttek. Az első cím a „Pécs város részvéte” volt.

„Abban a mélységes gyászban, amely a trónörökös pár tragikus halálával az egész monarchiát érte, Pécs városa is iparkodik méltóképpen kivenni a maga részét. Amint vasárnap a kora délutáni órákban a tragédia híre elterjedt a városban, a városháza homlokzatára, valamint az összes középületekre kitűzték a gyászlobogót. A hivatalos távirati jelentés tegnap érkezett meg Pécs városához a belügyminisztériumtól, amely így szól:

Ő császári és királyi fensége, Ferenc Ferdinánd királyi herceg úr és fenséges hitvese, Hohenberg Zsófia hercegnő június 28-án, a déli órákban Szerajevóban (sic!) bűnös merénylet áldozatául esett. Erről a megrendítő gyászesetről méltóságodat és a megye közönségét a legmélyebb megilletődéssel értesítem. A belügyminiszter (Sándor János).

Az országos gyászra való tekintettel Oberhammer Antal rendőrfőkapitány a hétfői napra (június 29.) betiltotta a kávéházakban, vendéglőkben, kocsmákban és más nyilvános helyeken a zenélést. Intézkedett továbbá, hogy a temetés napján az említett helyeken a zenélés szüneteljen. Pécs város törvényhatósága rendkívüli közgyűlésen fog kifejezést adni mély gyászának. A rendkívüli közgyűlés július 4-én reggel 9 órakor (!) lesz, amelynek egyedüli tárgya a trónörökös pár elparentálása (sic!) lesz.

A rendkívüli közgyűlés után a törvényhatóság a székesegyházba vonul, ahol Zichy Gyula gróf megyéspüspök reggel fél 10 órakor (és nem 9 órakor) gyászmisét mond. A gyászmisén részt vesznek az összes pécsi hivatalok kiküldöttei is. A rendkívüli közgyűlésből kifolyólag, mint értesülünk, a város feliratban fogja a trón zsámolyához juttatni a gyászban való együttérzés kifejezését.” A lapban ezt követően a képviselőház és a főrendiház 1914. június 30.-i gyászüléséről szóló tudósítás kapott helyet.

Érdekes tudósítást közöltek a hírek között még ugyanebben a számban. Nézzük ezt. „A pécsi cigányzenészek küldöttsége a polgármesternél. Arra a hírre, hogy Oberhammer Antal rendőrkapitány a trónörökös pár megdöbbentő tragédiája miatt az országot ért gyászra való tekintettel a zenélést a nyilvános helyeken betiltotta, a pécsi cigányzenészek ma délelőtt küldöttség útján arra kérték Nendtvich Andor polgármestert, hogy ezt a tilalmat vonják vissza. A nagy drágaságra való hivatkozással kifejtették, hogy ez a rendelet a cigányzenészeket nagy anyagi károsodással sújtaná.

Kijelentették továbbá, hogy mint jó hazafiak, ők is osztoznak a nemzet gyászában, de mert létérdekükről van szó, kérik a rendelet megváltoztatását. A polgármester kijelentette, hogy a kérelem indokolt, s mert annak teljesítése nem sértheti a kegyeletet, a rendeletet oda fogja módosítani, hogy a zene csak a temetés napján lesz tilalmas. Ebbe a cigányzenészek meg is nyugodtak.” Érdekes adalék a helyi eseményekhez az a cikk, amely tudatta: az addig nagy erővel folyt bányász-sztrájk megszűnt!…

A polgári „Pécsi Napló” (1892-1944) július 1.-jei száma következik, azzal az érzékletes cikkel, amely „A merénylet híre Pécsett” címet viselte – „A Pécsi Napló külön kiadásai” alcímmel. „Vasárnap, a meleg nap délutánján, nyugodalmas semmittevésben töltötték az emberek idejöket (sic!). Délután 1 óra tájban a Nemzeti Casinóban terjedt el elsőnek a merényletről szóló hír. Littke Jenő MÁV üzletvezető kapta az első hírt az idegborzongató eseményről Bród (Brod) felől, és kellő óvatossággal, mert hisz bizonyosat ő maga se tudhatott, közölte a szomorú eseményt ismerőseivel, akik azt hamarosan tovább adták.

Miként Budapesten, itt is először annak terjedt el a híre, hogy a merénylők légbe röpítették (sic!) a trónörökös külön vonatát, mely Ilidzse (sic!) fürdőhelyről Sarajevóba (sic!) vitte a trónörökös párt. Mi magunk ekkoráig nem kaptunk még hírt, mivel semmire se gondolva, nem tartottunk a szerkesztőségben inspekciót. Fővárosi tudósítónk sem állt vasárnap rendelkezésünkre, és mire mi hozzáláthattunk, hogy rendes hírforrásunknál tudakozódjunk, részben a telefon le volt foglalva Sarajevo és Budapest-Bécs között.

A vonalat teljesen udvari beszélgetésre foglalták le, és ahol Budapesten kérdezősködtünk, itt is néhány helyen rövid volt a válasz: nem érünk rá. Olyan nagy volt a konsternáció (megdöbbenés), hogy az emberek elvesztették a fejüket itt is, odafönt is, de végre két órakor, ami elvégre nem nagy idő, amikor a merénylet 11 órakor délelőtt történt, megkaptuk a szomorú hír megerősítését, melyről lehető gyorsan értesítettük első külön lapkiadásunkban a pécsi közönséget, de ekkor még nem tudtuk, tulajdonképpen, hogy is történt a merénylet.

Az első fővárosi és bécsi különkiadások is ugyanakkor jelentek meg. Ámde evvel be nem érhettük, és ezért leküzdve minden nehézséget, nyomdaszemélyzetet toboroztunk, és most már részletesebb híreket is szerezhetvén (sic!) saját tudósítóinktól Budapesten, és több szerkesztőségből, hozzákezdhettünk második, most már nyomott külön kiadásunk előállításához, mellyel három óra utánra elkészültünk. Ezen külön kiadásunk, bár a merénylet lefolyását még mindig eltérő módon ismertette, mégis már teljes tájékoztatást nyújtott, hogy mint történt az esemény.

Kihordókkal ezen órákban nem rendelkezvén (sic!), a Messenger (Hírvivő) boy ifjú legényeit szereztük meg, hogy gyors lábaikkal vigyék szerteszéjjel a lapot, ama utasítást kapva, hogy lehetőleg az előfizetők részére kézbesítsék a lapot, de adjanak abból mindenkinek, természetesen teljesen díjtalanul. Amint híre ment, hogy a külön kiadás a gépben van, nyomdaépületünk előtt torlódni kezdett a kíváncsi közönség.

Ember ember hátán, a gyermekek még az ablakokra is fölmásztak, hogy gyorsabban jussanak laphoz, de mivel a rotációs gép igénybevétele egy órával késleltette volna a lap megjelenését, csakis nyomógépet vehettünk igénybe, és bármíly (sic!) gyorsan öntötte is az magából a lapot, mégis este lett az idő, vagy talán még később is volt, mire az összes igényeket kielégíthettük.

Emellett folyton csilingelt a telefon helyben, és a vidékről is kérdezősködtek, és boszorkányos feladat volt, hogy eleget tegyünk az érthető érdeklődésnek. Ingyen példányról lévén szó, vissza-visszatértek az emberek, hogy ismerőseiknek is adhassanak, és amerre emberek jártak a városban, mindenkinek a Pécsi Napló külön kiadása volt a kezében.

A szenzációs hír deprimáló (nyomasztó) hatással volt minden emberre, de akik átéltük Rezső (Rudolf) trónörökös rettenetes végét, Erzsébet királyné meggyilkolását, azoknak idegei már edzettek, és eljutottunk odáig, hogy semmin se tudunk csodálkozni már, semmi sem lehetetlen, még a legförtelmesebb aljasság sem, melyet emberi fantázia csak elképzelhet.

Második kiadásunkat az éjjel érkezett telefonjelentések közlésével hétfőn, a kora délelőtti órákban követte a harmadik kiadás, mely tartalmazta már a hivatalos jelentést is a merényletről, illetőleg a merényletek sorozatáról, és immár boldogult trónörökösünk vigyázatlanságáról, aki az első merénylet sikertelensége után minden komoly intelem ellenére automobiljával ismét a merénylő revolvercsöve elé ment, és most már feleségével együtt áldozatává lett a merényletnek.

Ezen külön kiadásunkat az ünnepnapon rendelkezésünkre álló fogyatékos technikai erővel bocsátottuk útjára, és ezúttal újból olyan ostromnak voltunk kitéve, amilyenre évtizedek óta nem volt eset. A tőzsdékben százával, majd ezrével kapkodták szét a külön kiadást, melynek első példánya reggel 9 órakor került ki a gépből, és csakis a legnagyobb erőfeszítéssel tudtunk annyi példányt előállítani, amennyire szükség volt.

Déli 1 órakor szüntettük be ezen külön kiadás nyomását, de akkorra már tízezer példány jutott el a pécsi közönség kezébe, míg a vidéket telefonon láttuk el értesítésekkel. A külön kiadás megjelenése után beérkezett újabb híreket már csak élő szóval terjeszthettük, itt voltak akkor már a fővárosi lapok is, melyek újabb részleteket, mint amelyeket mi közöltünk, már nem igen hozhattak.

Lapzárta után érkezett hozzánk a pécsi főreáliskolai kiránduló csapat egyik vezetőjének, Vende Ernő tanárnak helyszíni ismertetése, melyet express és közönséges levélben volt szíves hozzánk eljuttatni, de melyet igen szívesen vettünk volna táviratban is, hogy megnyugtathattuk volna a Sarajevóban időző pécsi diákok aggodalmaskodó hozzátartozóit, akiknek csak hétfőn reggel adhatta értésükre az igazgató hozzá érkezett távirat alapján, hogy a pécsi diákcsapatot, mely pedig közelről látta a merénylet egész lefolyását, semmiféle bombaszilánk nem érte.

A küldött tudósítást ezen számunkban egész terjedelmében közöljük. Hétfő reggelre már megérkezett a belügyminiszter hivatali értesítése is Visy László dr. Pécs szabad királyi város és Szily Tamás Baranya vármegye főispánjához, akiknek intézkedésére a város, illetve a vármegye területén az összes középületekre kitűzték a gyászlobogót. Pécsett több üzlet kirakatában elhelyezték a meggyilkolt trónörökös pár gyászfátyollal körülvett arcképét, s igen sok magánházon is fekete zászlók hirdették az ország gyászát.

Két napon át a város területén megszűnt a vigasság, nem szólt a zene a kávéházakban és mulatókban, s elmaradt a honvéd hadapródiskola mulatsággal egybekötött évzáró vizsgája is. A hadapródiskola parancsnokságát még vasárnap délután részletesen informálták a történtekről, s ennek folyományaképp azonnal lefújták a mulatságot.”

Amint most is megtapasztalhattuk, a korabeli sajtótudósítások fontosak a történések teljes föltárása érdekében. Az, hogy mi történt nálunk ebben a tragikus történelmi pillanatban, ezekből a tudósításokból világosan látszik. Itt is közölték persze az addig nagy port fölvert bányász-sztrájk végének hírét…

Ez az újság szintén helyet adott a képviselőház és a főrendiház üléséről szóló tudósításnak, azonban röviden a horvát parlament, a Szábor ülésének is.

„…Zágráb, június 30. (Eredeti távirat.) A horvát szabor (sic!) ülésén Medakovics elnök meleg hangon emlékezett meg a főhercegi pár elvesztéséről. Beszédét csak a legnagyobb zajban tudta elmondani, mert minduntalan felviharzott a szerbellenes tüntetés lármája. Az elnök beszéde közben ilyen kiáltások hangzottak fel: – Alávaló gaz merénylet! – Le Szerbiával! A tüntetés még az ülés után is tartott.”

Ez a tudósítás egy kevéssé ismert vonatkozását tárta föl a merénylet hatásának, ezért, és a későbbiek, az első világégés utáni történések tükrében is érdemes volt fölidézni…