(F)ordítok – 89.

Ahogy a semmi kisimítja
az agónia árkait,
miként a vidék hófuvás után
lecsillapúl, hazatalál,
valahogy úgy alakúl, rendeződik
fokról-fokra ember és Isten,
pusztulás és születés párbeszéde.

Precum nihilul neteză
şanţurile agoniei,
precum peisajul după vifor,
se linişteşte, îşi găseşte drumul spre acasă,
astfel se aranjează, se rânduieşte
pas cu pas dialogul pieirii şi naşterii
dintr-un om şi Dumnezeu.